Dion

Diwn. – 1. A syracusaei Hipparinus fia, sz. Kr. e. 409-ben, testvére Aristomache az idősebb Dionysius felesége lett, maga pedig ez utóbbiak leányát Aretét vette nőül. Alig 20 éves korában a Syracusaeba útazott Plato követői közé lépett. Az idősb Dionysius eltekintett szabadelvűségétől, valamint a feslett udvari élettel ellenttében álló szigorú erkölcseitől és nagy becsben tartotta hadvezéri tehetségeért s az idegenekkel folytatott alkudozásokban tanúsított ügyességeért. Midőn az ifjabb Dionysius lépett a hatalomba, megnyerte őt is a platói tanoknak, melyekre nézve az egész udvarban kedvező áramlat indult meg s maga a mester is oda útazott. De Philistus gyanút támasztott D. ellen, minek következtében ez 366-ban száműzetett. Görögországba ment, hol a philosophusok társaságában élve, nagy tekintélynek örvendett. Midőn azonban Dionysius zsarnokivá vált kormányának övéi is áldozatul estek (Arete kényszeríttetett, hogy Timocrateshez menjen nőül, fia Aretaeus vagy Hipparinus szándékosan kicsapongó társaságba kevertetett), testvérével Megaclesszel, valamint Heraclidesszel hozzálátott, hogy hazáját fegyverrel szabadítsa fel. 357-ben csak 3 hajón, 800 zsoldossal indult ki Zacynthusból, de Siciliában kikötve, csakhamar 20,000-re szaporodtak hadai. Syracusae városa örömmel állott mellé, de a vár még Dionysius őrsége kezében maradt. Hosszas küzdelmek fejlődtek ki, a melyekben D. megállotta a helyét, Dionysius pedig a várat fiára bízván, Italiába menekült. Midőn azonban Heraclides a nép kegyét hajhászva, általános földkiosztást indítványozott, D. pedig, mint a ki az általa pártolt aristocrata elvek szerint akarta az alkotmányt alakítani, ellenmondott: sikerült Heraclidesnek ellene a nép gyanúját felkelteni. D. zsoldosaival Leontiniba vonult. De távollétében honfitársai a várbeliekkel szemben veszítettek, mire még ellenségei is kérve-kérték, hogy menjen vissza. Minden boszúérzet nélkül engedett, sőt a tengeri parancsnokságot Heraclidesre ruházta. Visszaverte az őrséget, mely aztán éhségtől gyötörve feladta a várat. D. egy magánember igényételenségével vezette a kormányt, de szigora és az istocrata hajlamai támpontot nyújtottak az ellene működő demagogusoknak. Midőn aztán meggyőződött, hogy Heraclides állandó akadálya őszinte törekvéseinek, beleegyezett meggyilkolásába. E tettét nemcsak maga bánta meg, hanem a közvélemény is felzúdult miatta, miben bizakodva az athenaei Callippus (Callistratus), bár D. barátságával és bizalmával jutalmazta meg, társaival orozva meggyilkolta őt 353-ban. Halála után meggyászolták a syracusaebeliek s közköltségen emléket állítottak neki, mint a szabadság visszaállítójának. Plut. Dion. Nep. Dion. Diod. Sic. 16. – 2. L. Dio.