Dominus

(régi alakját: dumenus-t v. ö. a görög do-menoV-szal, tehát a m. dator, venditor. Lange, N. Jahrb. d. Phil. u. Paed. 67. Más magyarázat szerint domare-, gör. damaw-, szkr. dâmjâmi-val függ össze), eredetileg a paterfamiliast jelenti a res familiarishoz való viszonyában, a mely viszonyt dominium fejezi ki. E szerint a paterfamilias dominus volt a többi közt az ő manusában levő rabszolgákkal (servi) szemben is. Lange, R. A. 1, 109. 145. 149. A d. fogalmának tágulását jelzi az a körülmény, hogy a gyermekek is így szólítják atyjukat, mint a domus urát. Suet. Oct. 53. Mart. 1, 82. V. ö. Ulp. 46. A császárság idején finomabb körökben dominus és domina megszólítás dívik nem csak házasfelek, hanem testvérek közt is (Sen. ep. 105. Suet. Claud. 39. Verg. Aen. 2, 214), minta hogy a görögöknél is divatos volt a feleségnek despoina nevezete; idegenek és távoli ismerősök egymást szintén dominusnak v. domine fraternek szólították, felnőtt leányokat a férfiak dominának (curia). Sen. ep. 3. Hízelgők a császárokat is illették e czímmel, s Octavianus és Tiberius lealázónak tekintette ugyan és eltiltotta mint olyat, mely rabszolgákhoz illik, nem pedig szabad rómaiakhoz, azonban a későbbi császárok közül egyesek szívesen vették, sőt egyenest megkívánták s föl is vették, Caracallától fogva meg a pénzekre is rányomták. Tac. ann. 2, 87. Suet. tib. 27. Dom. 13. Dio 59, 3. Plin. pan. 2.7. 45. 55. ep. 10.