Draco alkotmánya

(l. Draco). Midőn Athenaeben a királyság helyébe lépett oligarcha visszaélt hatalmával és különösen az igazságszolgáltatás kiváltságos jogát aknázta ki az alsóbbak rovására, ezek között nagy elégedetlenség támadt, miből hogy meneküljön a nemesség, megbízta Aristaechmus archonsága idejében (621) Dracót, hogy mint rendkívüli thesmotheta a törvényeket gyüjtse össze és foglalja irásba. Későbbi korban e törvényeket szigorúságuk miatt vérrel irottaknak mondották (Demades, a szónok), de a szigorúság természetesen nem Dracónak személyileg, hanem korának tudandó be, sőt Draco még szelidített is a multakhoz képest, midőn csak a halálbüntetést, illetőleg örökös száműzetést maga után vonó szándékos gyilkosság, gyilkossági kisérlet és gyujtogatás feletti itélkezést hagyta meg az Areopagusnál, ellenben a nem szándékos vagy jogos emberölés eseteit az epheták elébe utalta, kik tekintetbe vehették az enyhítő körülményeket. Az 51 epheta (l. ’Ejetai) felállítását t. i. Pollux (8, 125) után többnyire (Grote, Schömann, Gilbert, Duncker) Dracónak tulajdonítják. A korszerű haladásnak tudandó be, hogy Solon, míg Dracónak egyéb törvényeit eltörölte, a büntetőket meghagyta. A régi írók s utánuk az újkoriak is általában csak olyan törvényszerkesztőnek tartották Dracót, ki az alkotmányt nem érintette, nevezetesen Aristoteles Politikájában (2, 9, 9) azt mondja, hogy Draco törvényeit egy már létező alkotmány keretében hozta s egyéb különös említésre méltó nincs bennük, mint a büntetések tulságos szigora. Ellenben az ugyancsak Aristotelesnek tulajdonított ’AJhnaiwn politeia 4. f. szerint nevezetes újításokat eszközölt az alkotmányon. Igy rendszerében politikai jogokat csa azok élveztek, a kik saját költségükön teljes fegyverzetben birtak megjelenni a táborban. Archonokká és kincstárnokokká (tamiai) azok voltak választhatók, a kiknek legalább 10 minát érő tehermentes birtokuk volt; strategusokká és hipparchusokká, kiknek legalább 100 mina értékű tehermentes birtokuk és belföldi, törvényes feleségtől született 10 éven felüli gyermekeik voltak. A strategusok és hipparchusok kötelesek voltak megválasztatásuk után ugyanabból a vagyoni osztályból, melybe ők is tartoztak, 4 kezest állítani, kik érettük felelősséget vállaltak mindaddig, míg maguk hivataluk lejárta után elszámoltak. A többi hivatalnokokat, valamint a 401 tagját a tanácsnak az egész politikailag jogosult polgárságból, a 30 évesek közül sorsolták, de senki sem viselhette másodszor ugyanazon hivatalt, mielőtt a sors nem került egyszer minden polgárra. Ha valamely tanácsos elmaradt akár a tanácsülésről, akár népgyülésről, ha pentacosiomedimnus volt, fizetett 3 drachma birságot, ha hippeus volt, kettőt, ha zeugita egyet. A törvények őre az Areopagus volt, ügyelt, hogy a hivatalnokok a törvények szerint végezzék tisztüket. A polgárok valamely hivatalnoktól szenvedett jogtalanság ellenében az Aeropagushoz felebbezhettek, megjelölvén a törvényt, melynek ellenére rajtuk sérelem esett. Az ’AJ. p. e tudósítását hitelesnek ismerik el némelyek, mint Wilamovitz-Moellendorf (Aristoteles und Athen, Berlin, 1893) és Kaibel (Stil u. Text der ’AJ. p. Berlin, 1893); ellenben koholtnak tartják Beloch (Griech. Gesch. I. Strassburg, 1893), Ed. Meyer (Gesch. d. Altert. II. Stuttgart, 1893). Busolt (Gr. Gesch. II. 1895, 36 skk.) a következő szellemes véleményt állítja fel: minthogy ez az alkotmány feltünően egyezik a peloponnesusi háború folyamában a siciliai vereségre oligarcha befolyás alatt létesített alkotmánynyal, bizonyosan ennek a tervezői, hogy legitimálják művüket, ennek eredetét pártirataikban Dracónak tulajdonították, kinek munkássága csak homályosan volt ismerve, és így jutott be a történelembe ez a fictio.