Euboea

Euboia (ma a nyugati népeknél általában Negroponte, új görögül Egrivosz vagy Evvia), Creta után a legnagyobb görög sziget, mely, mint az Ossa-Pelion hegyláncz folytatása, Északnyugatról Délkelet felé húzódó védsánczkép terül el az észak-locrisi, boeotiai és attikai tengerpart mentében. Hosszúsága 195 km., miért MacriV-nak is hívják, szélessége 5–52 km. Hegyei három fő pont körül csoportosulnak, melyeket keskenyebb hegylánczok kapcsolnak össze. Az északi csoport legmagasabb csúcsát a Telethriumot (ma Galtzadesz, 970 m.) a Macistum (ma Kandili, legmagasabb csúcsa 1290 m.) köti össze a sziget északkeleti oldalán fekvő középső csoporttal, a Dirphysszel (ma Delfi, legm. cs. 1755 m.), melynek Nyugat felé is vannak kiágazásai. A déli csoport neve Oche (ma Ajios Iliasz, legmagasabb csúcsa 1404 m.), DK. és ÉK. felé is elágazik. Ezen, részben még ma is gyönyörű erdőséggel borított mészhegység vonul át az egész szigeten, csak Nyugaton tesz kivételt a mostan is szőlővel, füge- és olajfákkal beültetett és gabonaföldekkel duslakodó lelantusi síkság, Chalcis mellett, mely hosszú időn át elkeseredett harczok tárgya volt Chalcis és Eretria közt, valamint néhány parti síkság a sziget középső és déli részén, az ú. n. coila, mert a sziget és a közeli szárazföld hegységei csakugyan teknőforma alakot adnak nekik. A sziget valaha összefügghetett a szárazfölddel, miként az átellenes partok közti összhang mutatja; a tengerág, mely a szárazföldtől elválasztja, csak mintegy hosszas völgy két hegység közt. E tengerág felső része az Euboeai öböl, az alsó pedig, mely az árapály szabálytalanságáról nevezetes, Euripus (EuripoV) nevet visel, legkeskenyebb helyen csak 65 méter és nagyon sekély voltánál fogva – körülb. 2 m. – csak alacsony hajókkal járható; Kr. e. 410 után híd vezetett át rajta. A hegyfokok közül említendők: ÉNy, a Cenalum (ma Lithada); É. az Artemisium, Artemis Proseoa templomával, melynek közelében folyt le Kr. e. 480-ban a tengeri csata a perzsákkal; K. a Chersonesus (ma Ochthonia); D. a Caphareus (ma Kavo d’ Oro), hol 480-ban 200 perzsa hajó szenvedett hajótörést, a Geraestus (ma Mirtosz Mandilo) és a Leuce Acte (m. Pakszimadi). – A jelentéktelen patakok közül említést érdemel a Budorus (most Mandudi), mely a Macistumtól Északra ömlik az Aegaeus tengerbe, és a Lelantus (ma Vasziliko), mely a hasonló nevű síkságon folyik keresztül, Chalcistól Keletre. A szigetnek a szárazföld felé néző délnyugati oldala nagyon kedvezett városok alapításának síkságaival, számos kikötőjével, melyek közül a délieknek még előttök fekvő szigetek is szolgálnak védelmül; az Aegaeus tengerre eső északkeleti oldal azonban puszta, kikötője egyáltalán nincs, csak Herodotus említ (8, 23) néhány parti várost (cwmai paraJalassiai). Sajátos termékei a zöld csíkokkal erezett fehér carystusi márvány, kiváló asbest, a lelantusi síkságon pedig egykor még réz- és vasbányák is voltak. – Legrégibb lakóiul találjuk a curesek mellett az Abantes népet (opiJen comownteV, Il. 2, 536–542), kiket a monda Argos régibb lakósaival, a történelem pedig kisázsiai városokkal hoz összeköttetésbe (lelexek); ezek összekeveredtek az attikai tetrapolisból bevándorolt ionokkal s jelentékeny virágzásra emelték Chalcist és Eretriát, miről nagyszámú gyarmatuk tanuskodik. Kivülök Délen voltak a Parnassus mellékéről jövő dryopsok s Északon thessaliai törzsek Histiaeotisból. A sziget Kr. e. 506 óta az athenaeiek hatalmában volt s aztán mindig Attica és Boeotia sorsában osztozkodott; 378 óta benn volt az új tengeri szövetségben, a macedonok kezéből aztán Roma hatalmába jutott, kik egyelőre egy városszövetség felállítását engedték meg, utóbb pedig a macedoniai provinciához csatolták. – A nyugati partvidéken Északtól Dél felé a következő helységek vannak: Aedepsus (ma Edipszo), meleg kénforrásokkal (l. o.); Orobiae (Roviaesz) a selinusi Apollo híres jóshelye, melyet Kr. e. 426-ban földrengés tett tönkre; Chalcis (l. ezt); Eretria (ma Aletria v. Nea Pszara) a Porthmus kikötővel (ma Szkala Aliveri), Kr. e. 490-ben a Datis vezérlete alatt álló perzsák pusztították el s lakóit fogságba hurczolták (Hdt. 6, 99 skk.), kevéssel utóbb azonban a visszatért menekültek Atheane segítségével kissé délibb irányban Uj Eretria név alatt ismét felépítették; itt született Menedemus, az eretriai iskola alapítója. Amarynthus, fekvése nem határozható meg, Artemis templomáról híres; Styra; Carystus, a sziget déli partján, márványbányákkal. A keleti partvidéken: Cerinthus, kis város a Budorus jobb partján; az északin Histiaea v. Hestiaea, melyet boráért már Homerus (Il. 2, 537) magasztalt, Pericles Kr. e. 446-ban feldúlta s vidékét 2000 athenaei cleruchus közt osztotta föl s helyette kissé délibb irányban Oreust alapítva Athenaehez csatolta. A még Herculestől feldúlt Oechalia fekvését nem ismerjük. Strab. 10, 444 skk. – V: ö. Baumeister, Topogr. Skizze der Insel E. Lübeck, 1864 és birálata Vischer, Kl. Schr. 1. köt. Leipzig, 1877. I. Girard, Memoire sur l’ile d’Eubée. 1851. (Arch. d. miss. scient.).