Ala.

A szövetségesek segédcsapatát két részre osztva a csatarend jobb és bal szárnyán állították fel; e gyalog- és lovascsapatbelieket alariinak nevezték, ellentétben a legionariusokkal. A császárok idejében az a. önálló lovascsapat, mely nem volt szerves összefüggésben a legióval. Nevét azon néptől kapta, a mely legénységét szolgáltatta, pl. a Batavorum, Gallorum; néha előkelő személyről vagy katonatisztről (a. Agrippina, Petriana), császárról (a. Augusta) vagy fegyverzetéről (a. sagittariorum) nevezték el az a.-t. Az ala 500–1000 emberből állt s turmákra és a decuriákra volt osztva; parancsnoka a praefectus alae. A császárság idejéből körülbelül 120 a.-t ismerünk, melyek többnyire határőrség gyanánt szolgáltak megerősített városokban. L. Equitatus.

A római birodalom határainak védelmében jelentékeny része volt a legiók mellett a segédcsapatoknak, köztük az aláknak is. Pannoniában jórészt a Duna mentén a legiók táborai közötti vonalakat tartották megszállva a cohorsokkal együtt, Daciában szerteszéjjel tanyáztak a kisebb castellumokban. A diplomák segélyével nem nehéz kimutatni, mikor mely alák tartózkodtak itt is ott, is, viszont a feliratos kőemlékek s a bélyeges téglák lehetővé teszik annak a megállapítását, hogy hol volt a táborhelyük. Pauly-Wissova «ala» czímszó alatt közli az ismert alák lajstromát, megelőzőleg azonban már Kuzsinszky is összeállította a pannoniai és daciai alákét a Millenniumi Történet I. kötetében (LVI, XLIX).