Festus.

– 1. Sextus Pompejus Festus. Augustus korában élt egy óriás ismeretanyaggal rendelkező grammatikus, M. Verrius Flaccus, ki de verborum significatione cz. alatt egy roppant terjedelmű etymologiai és archaeologiai magyarázatokat tartalmazó betűrendes szótárt szerkesztett, melynek terjedelméről fogalmat ad az a tény, hogy a P. betü legalább 5, az A. legalább 4 könyvet tett ki. Augustus idejében a régi szók, intézmények és szokások magyarázatára nézve nélkülözhetetlen volt e munka, melyből S. P. Festus, a 2. vagy 3. századbeli grammatikus egy 20 könyvre terjedő kivonatot készített. E kivonatból újabb kivonatot csinált a Nagy Károly korában élt Paulus Diaconus, a longobard történet irója, mint újabban Ponori Thewrewk Emil kitünő Festus-kiadása kapcsán kifejtett kutatásai alapján kétségtelenül bebizonyítá. A kétszeres kivonat oly hézagos magyarázatokká zsugorodott össze, hogy már Festus helyreállítása is a philologia legélesebb pontosságát és a hozzávető critika legfinomabb módszerét tette szükségessé. Nemzeti önérzettel mondhatjuk, hogy e nehéz feladatra meglepő sikerrel egy magyar tudós, Ponori Thewrewk Emil magát rátermettnek bizonyítá. Őt ugyanis a Magyar Tudományos Akadémia bizta meg, hogy Fetusnak az 1877-ben Abdul Hamid török császár ajándékából vissza került Corvin codexét vizsgálja meg. Thewrewk e codex megvizsgálása közben tett messzeható buvárlatai alapján a codexek leszármazását megállapítá, a Festus-szöveget a Paulus-féle excerptával együtt oly módon tisztázta, kivált a nápolyi codex Farnesianusnak phototypikus alakban közzétételével, hogy az általa kiadott Festus-szöveg a tudományos közvélemény elismerését kivívta. E munka czíme: Sexti Pompei Festi de verborum significatu quae supersunt cum Pauli epitome. Edidit Aemlius Thewrewk de Ponor. Pars I. Budapestini. Sumptibus Academiae Litterarum Hungaricae MDCCCLXXIX. Munkájának második részét fogja alkotni a critikai készlet és magyarázat. Festus a régi intézmények, az ős római nyelv és szókincs megértéséhez elsőrangú forrás, mint már Scaliger, ki 1565-ben az első critikai kiadást eszközölte, kifejezte. Az ed. princepset 1500-ben Conagus rendezte Milanóban. Antonius Augustinus 1559-ben Veneziában először használta föl a Festuscodexet; ő a szigorú betűrendet vitte keresztül, mi a Festus munkájának szövegét felforgatá. Nevezetes a Lindermann-féle kiadás a Corpus grammaticorumban 1832-ből. Egger Párisban adta ki 1838-ban. Főkiadás a Müller Ottfried Károlyé, Lipsiae, 1839. Kommentárja ma is nélkülözhetetlen. Thewrewk kiadása II. részének van fentartva e commentariust nélkülözhetővé tenni. Thewrewk óvatos és körültekintő critikát követ, a codexeknek folyamrendszer alapján való kutatásából és a forrásra való visszavitelétől várjuk a szövegnek végleges megállapítását, főként a Paulus excerptái helyes összefüggésének és az eredeti Festus-szöveg mibenlétének tisztázását. – 2. Rufus Festus, l. Rufus, 3.