Galatia, Gallograecia

h Galatia, Gallogaicia, G. h. ’EllnniV, Kr. e. a 3. században külön országot képezett Kisázsiában, mely Nyugaton Phrygiával, Délen Lycaoniával és Cappadociával, Keleten Pontusszal, Északon Bithyniával és Paphlagoniával volt határos. Az északi rész zord hegyvidék volt, a déli rész síkság és sóspuszta, de volt termékeny lapálya és legelője is, különösen a finom gyapjas juhoknak (angora kecskék). Az északi határon volt az Olympus és az Orminium hegység és Nyugaton a Dindymus; folyói közül megemlítendő a Sangarius (m. Szaharia) az ő mellékfolyóival és tovább Keletre a Halys. A celta vagy gallus törzsek, melyeket a bithyniai I. Nicomedes 278-ban Kr. e. behívott s a kik 275 óta az Aldunánál és Thraciában letelepedtek s Galataenek (Galatai), később a görögökkel való vegyülésük után Gallograecinek (Gallograicoi) neveztettek, előbb hódítólag terjedtek el egész Előázsiában, míg 235 körül a pergamumi I. Attalus őket megverte és a fenti határok közé szorította. Három főtörzsre oszlottak: a trocmusok (főhely Tavia) Keletre a Halystól; a tectosagnusok (főhelye Ancyra, m. Angora) Nyugatra ettől; és a tolistobojusok (főhelyük Pessinus) még tovább Nyugatra. Az egyes részek, minthogy négy községre oszlottak, tetrarchiáknak neveztettek, melyeknek élén úgy nevezett tetrarchák voltak, míg Dejotarus Pompejus idejében az egészet maga alatt egyesítette és mint római szövetséges királyi czímen Pompejustól a Pontus nyugati részét és Kis Örményországot kapta (63 Kr. e.). Augustus Dejotarus utódja Amyntas alatt 25-ben Kr. előtt az országot Ancyra fővárossal provinciává tette, mely később Paphlagoniával és a déli Phrygiával nagyobbíttatott. A fennebb már említett három városon kívül Dejotarus történetéből még a Pessinus mellett fekvő Lucejum (bloucion) kastély, az ő székvárosa és Peium (Phion), az ő kincstára, továbbá Gordium, a régi phrygiai királyváros emlitendő. Strab. 12, 566 skk.