Galba.

– 1. Servius (Lucius) Sulpicius G., az ősrégi, fukarságáról közmondássos Sulpiciusok nemzetségéből, római császár. Szül. Kr. e. 5-ben, dec. 24-én, a Terracina közelében fekvő mezei jószágon. Mostoha anyja révén Livia császárnővel, Augustus nejével került rokonságba. Dúsgazdag és tekintélyes férfi létére hamar befutotta a főbb hivatalok pályáit s 33-ban Kr. u. consullá választatott. Azután mint helytartó többek között Germania Superiorban is működött, melynek rakonczátlan népét több ízben legyőzte és hirhedt szigorával féken tartotta. Claudius és Nero idejében több oldalról felkelésre nógatták. G. azonban hű maradt esküjéhez és az állítólag Tiberius által is kilátásba helyezett korona után nem nyújtotta ki kezét. Tac. ann. 6, 20. Dio Cass. 57, 19. Claudius alatt Africa tartomány élén állott (Suet. Galba 7. 8. Dio. Cass. 60, 9), Nero alatt pedig egy ideig Hispania Tarraconensist kormányozta. De midőn Nero zsarnokuralma ellen Gallia helytartója C. Julius Vindex fegyvert fogott és Galbát kinálta meg a császári koronával, G. hallgatott a csábítóra és a galliai és hispaniai legiók élére állván, Roma ellen nyomult Kr. u. 68-ban. Egyúttal megvásárolta Numpidius Sabinus gárdafőnököt, a ki azután a praetorianusokat is megnyerte, s midőn végre a senatus is G. érdekében meg mert mozdulni, Nero sorsa el volt döntve. Már nem élt, midőn G. katonáival és Otho kiséretében az örök város felé közeledett, mely őt 68 jun. hóban ellentállás nélkül elismerte császárnak. A trónváltozás e szerint símán folyt le és a tartománybeli helytartók valamint a pannoniai s a keleti legiók vezérei is meghódoltak G.-nak; mindamellett helyzete néhány hónap alatt rosszra fordult, a minek főokai egyéniségében keresendők. Nem bírt egytelen egy olyan tulajdonsággal, melyek által a fejedelmek népszerűségre szoktak szert tenni. Nem volt nagylelkű, kegyes, leereszkedő; ellenben szigorú, komor, pedáns s azonfelül szeszélyesnek mutatkozott. Emberismerettel nem bírt, a politika és kormányzás eszközeiben járatlan volt s ily módon ez a különben is csúnya külsejű, 73 éves aggastyán nem tudta, de meglehet, hogy nem is akarta a szíveket megnyerni. Hibáinak még trónralépése előtt adta volt jelét, midőn pl. azokat a galliai és germaniai községeket, melyek nem csatlakoztak volt Jul. Vindexhez, szigorúan megbüntette; bevonuláskor pedig Nerónak tengerész-katonáit – nem tudni mi okból – egyszerre csak levágatta. A Neróhoz hű maradt germaniai gárdát feloszlatta, a praetorianusoknak pedig, a kiknek trónját köszönte, a szokásos donativum helyett azt mondotta: hogy ő katonáit szedni és nem venni szokta (legi a se militem, non emi, Tac. hist. 1, 5). Nero még életben levő kegyenczeit, köztük Numpidiust is megölette, ámde megengedte, hogy Tigellinus, a leggonoszabb valamennyi között, pénzen megváltsa életét, s midőn a nép e miatt zúgolódott, G. még meg is szidta érette. Nagyban fokozta az elégületlenséget, hogy G. az üres állami pénztárt megtöltendő új adókat vetett ki és a Nero által egyeseknek és városoknak adományozott összegeket visszakövetelte, a mivel sok pörlekedésre szolgáltatott okot. Tanácsadói megválogatásában sem mutatott emberismeretet: Icelus libertus, T. Vinius Rufinus és Corn. Laco, kikre leginkább hallgatott, haszontalan emberek valának, kik pénzért adták el a főbb hivatalokat. Igy azután senatus, nép és gárda örömmel vették 69 elején azt a hírt, hogy a rhenusvidéki legiók felkeltek s Galba legatusát Vitelliust kiáltották ki császárrá. E válságos pillanatban G. a különben derék Calpurnius Piso Licinianust fogadta maga mellé társul és utódáúl; de ez az elhatározás már meg nem menthette jövőjét. Otho pedig, a ki abban a reményben ringatta magát, hogy ő lesz G. utóda, most végképen elkeseredve a gárdával összeesküvést szőtt, melynek a mindenkitől cserbenhagyott császár áldozatul esett. Midőn G. 69 jan. 15-én a forumra vitette magát, a testőrök megrohanták és a kövezeten agyonverték, fejét pedig póznára tűzték és körülvitték a városban. Tac. hist. 1, 7–49. Dio Cass. 63, 22 sk. Suet. Galba. Plut. Galba. V. ö. Duruy-Hertzberg, Gesch. des röm. Kaisertums 2. köt. 1 skk ll. Schiller Hermann, Gesch. der röm. Kaiserzeit 1, 366. Boeing, De imperatoris Galbae vita et pestis, 1867. – 2. A Suessiones gallus törzs királya Julius Caesar korában Caes. b. g. 2, 4. 13. V. ö. még Sulpicii, 9. 11. 18. 21.