Gemma

liJoV, vésett kő. A kővésés művészete, mely abból állott, hogy a megköszörült drága- vagy féldrágakövekbe homorú vagy domború alakokat véstek, Keletről származik. Már a régi aegyptusiak, assyriaiak és babyloniaiak nagy technikai tudással gyakorolták. A görögök ezt a művészetet az ázsiaktól tanulták és a tökély legmagasabb fokára emelték. A g.-k első sorban practikus czéloknak szolgáltak ugyan, de azért a legtöbb esetben művészi jellegűek. Sokszor híres szobrászati alkotásoknak utánzatai s így közvetve a nagy művészetre is vetnek fényt; nemcsak stilusuk, technikai kivitelük miatt nevezetesek, hanem azért is, mert a rajtok ábrázolt jelenetek sok esetben mythologiai ismereteinket is gyarapítják. G.-k rendkívül nagy számban maradtak ránk; az újkorban lázas buzgósággal gyűjtötték az antik művészet e termékeit; ez az érdeklődés, a nagy kereslet a hamisítások egész tömegét eredményezte. A leggazdagabb gemmagyűjtemények Bécs, Berlin, Firenze, Napoli és Paris muzeumaiban vannak. A tulajdonképeni drágaköveket kevésbbé alkalmazták glyptikus ábrázolásokra, a gyémántot ismerték ugyan, de gemmául nem használták, nagy ritkán vésték a saphirt, rubint, smaragdot és opált; gyakrabban már a chrysoberyllt, hyacinthot, topázt, aquamarint, gránátot és türkiszt. Ezek helyett rendszerint kisebb keménységű és azért jobban megművelhető féldrágakövek szolgáltak a g.-k anyagául: a hegyi kristály, amethyst, prazem (macskaszem), jaspis, chalcedon, carneol, onyx (sardonyx), achat, heliotrop, holdkő, lapis-lazuli, malachit, haematit, mágnesvaskő. Igen nagy számban fordulnak elő az üvegpaszták, melyekből drágaköves g.-k után lenyomatokat készítettek a szegényebbek számára. A kővésés technikájáról hiányosak tudósításaink (Plin. n. h. 37, 4. 15, 76); valószínű azonban, hogy az nagyjából a mai eljáráshoz hasonlított. A véséshez a politor készítette elő a követ, a ki megadta neki a kivánt alakot és rajta kiköszörülte az ábrázoláshoz szükséges (sik, enyhén concav vagy convex) felületet. A kővéső (scalptor, sculptor, cavarius, dactulioglujoV) jól keményített, különböző alakú és végű vas illetőleg aczélszerszámokkal, néha vasba foglalt gyémánthegygyel és naxosi vagy armeniai smirgellel dolgozott és kétféleképen művelte meg a követ: vagy homorúan (gemmae sculptae, exsculptae, anagluja, «intaglio») vagy domborúan (gemmae caelatae, ectupa, «cameo»). Az alakok vagy egyesével vagy összekapcsolva (egymás mellett, vagy egymás mögött: capita jugata; egymással szemben: capita adversa; egymástól elfordítva: capita aversa) voltak ábrázolva. Nincs adatunk, mely arról tudósítana, hogy vajjon alkalmaztak-e munka közben nagyító eszközöket, a vésés rendkívüli finomsága azonban (pl. Plotina képe egy 6 mm.-es gemmán) valószínűvé teszi az ilyen eszközök (üvegcseppek, vízzel telt üveggolyó?) használatát. A nagyobb köveknek különböző színű rétegeit festői hatások elérésére használták föl; a mélyebb, sötétebb színű rétegről kivált a felsőbb rétegbe vésett világosabb kép, néha még egy harmadik vagy negyedik réteg különböző színe is fokozta az ábrázolás festői hatását. A homorúan vésett köveket pecsétgyűrűknek (sjragiV l. o.; sjragidion) használták; ezeket az aranyműves (aurifex, anularius) foglalta gyűrűbe (oactulioV, annulus). A gemmás gyűrűket a görög elegáns emberek néha oly nagy számban viselték, hogy azok az ujjakon a köröm fehérjéig értek (sjragidonucargocomhtai, com. ap. Aristoph.). A domborúan vésett kövek ékszerekül szolgáltak, melyekkel első sorban a nők ékesítették öveiket, nyaklánczaikat, karpereczeiket, azonkívül más tárgyakat (ivóedényeket, candalebereket, hangszereket, lószerszámokat, fegyvereket) is diszítettek g.-kkal, sőt ruhán, néha még sarukon is alkalmazták. Nagyobb kövekből egész csészéket, illatszertartó vázákat készítettek vésetes munkával.A görög glypticának (liJotribich, liJourgich) legrégibb emlékei az ú. n. szigetkövek, vésett kövek, melyek lelőhelyeik (az Aegaeus tenger szigetei) után nyerték nevöket. Ezekben az ábrázolás a körvonalak egyszerű bekarczolása által történt. Leginkább állatokat (házi, vad állatok, sphinxek, griffek), s csak nagyritkán és akkor esetlenül ábrázolnak embereket (395. és 396. á., az elsőn látható alakokat kecskéknek magyarázzák). A kövek legnagyobb részt át vannak fúrva, és zsinórra fűzve nyakékül vagy amuletekül szolgáltak. A mycenaei cultura is ismerte a vésett köveket. A görög s a nyomába lépő római g.-vésés fejlődését végig kisérhetjük a ránk maradt sok ezer és ezer emléken, de ezt a fejlődést nem fűzhetjük chronologikus sorban művésznevekhez. Az irók csak kevés g.-vésőről tesznek említést. Ilyen volt Mnesarchus, Pythagoras atyja Samus szigetén. Polycrates híres gyűrűjének művészeként (nem nagy valószínűséggel) a samusi Theodorust tartják, ki mint építész és szobrász volt kiváló. V. ö. Brunn. G. d. gr. K. 2, 467. 468. Nagy Sándornak udvari festője (Apelles) és szobrásza (Lysippus) mellett volt saját gemmariusa, Pyrgoteles. Plin. 37, 8. Augustus korában pedig Dioscurides tett szert nagy hírre a művészet ezen ágában. Plin. 37, 8. Sueton. Oct. 50. V. ö. a 188. á.-t. A gemmákban olvasható nevek nem mindig művésznevek, igen sok esetben a kő birtokosának nevét örökítik meg, sokszor meg épenséggel hamisítványok. Hiteles név az Aspasiusé egy gyönyörű művű Athenét ábrázoló kövön, továbbá Athenioné (l. o., 1). A mi a ránk maradt g.-ok alakját illeti, azok leginkább gyűrűbe foglalható kerek vagy ovalis kövek.

Az assyriai vésett kövek hengeralakja alig fordúl elő Görögországban; ép oly ritka az aegyptusi g. annyira kedvelt (erősen domború) bogáralakja (scarabaeus gemmák). Az utóbbiakra azonban sokszor találunk példát az etruscusoknál, kik a g.-vésés terén kiválóak voltak (a 397. á. carneol scarabeus a berlini muzeumban, 1,7 cm. hosszú, a Thebae ellen vonuló vezérek tanácskozását ábrázolja; a nevek etruscus betükkel vannak irva). A g.-vésés a nagy művészet hanyatlásakor kezdett virágozni az alexandriai korban; a rómaiak csakhamar megkedvelték ezt a művészetet. Hadvezéreik keleti útjaikról egész g.-gyűjteményeket hoztak magukkal. Az első nyilvános g.-gyűjtemény a Scaurusé volt, Sulla vejéé; utána Pompejus állította ki a Mithridatestől elvett g.-kat. Caesar 6 dactulioJhch-t állított föl Venus Gentirix templomában. A g.-k legszebb példái azok a nagy díszpéldányok (cameók), melyekben fejedelmek arczképei vagy fejedelmi családok dicsőítése volt ábrázolva. Ilyen remekművű g. van Szent Pétervárott (Ptolemaeus Philadelphus és neje Arsinoë, mások szerint I. Ptolemaeus és Eurydice képével). A 398. á. a bécsi császári muzeum onyx-gemmáját (az. ú. n. Gemma Augusteát) mutatja. Nagysága 22×19 cm, talán Dioscurides műve. A halvány kékesszürke rétegből kidolgozott alakok gyönyörűen válnak le a kő sötét alapjáról. A felső sorban a trónján ülő Augustus látható, mint Juppiter sassal, jogarral és az augurbottal; fölötte a bak, melynek képében született; jobbján Roma istennő; mögötte a lakott föld (Oecumene) istennője, a ki őt megkoszorúzza. Mellette az ég (Caelus) vagy a tenger (Oceanus) istene és a föld (Tellus) alakja. Balfelől a Victoriától vezetett diadalkocsiról lelépő Tiberius, vonatkozással annak 13-ban a pannoniai hadjárat emlékére tartott diadalmenetére; a lovak előtt az ifjú Germanicus. Az alsó mezőben legyőzött, bilincsre vert barbárok között római legionariusok tropaeumot állítanak. A követ, melyet a toulousei sz. Sernin templom kincseinek jegyzéke már 1246-ban említ, II. Rudolf császár 12,000 aranyon vásárolta meg 1619-ben. A 399. á. a legnagyobb ismert g.-t mutatja, mely Párisban van, a Cabinet de Franceban. Sardonyx cameo, 31×26,5 cm. nagyságban. Az ábrázolás közepén látható Tiberius trónusán, mint Juppiter, mellette ül anyja Livia Ceres képében. A császár előtt áll teljes harczi díszben Germanicus, vele szembe néz anyja Antonia (mások szerint neje Agrippina), jobbján a még gyermek Gajus Caligula, mögötte Agrippina (vagy Clio, vagy Fortuna victrix). Jobboldalt az ifjabb Drusus és neje, Julia Livilla (vagy Polyhymnia, Moera, Nemesis). A trón mellet ülő keleties öltözetű ifjú a leigázott Armeniát vagy Illyriát jelképezi. A császári család fölött látható apotheosist rendesen Augustusra vonatkoztatják (a g.-t Augustus apotheosisának is nevezik). A szárnyas lovon ülő Augustust Amor vezeti a betakart fővel, jogarral és diadémmal ábrázolt Divus Julius elé. A phrygiai ruhájú Aeneas (vagy fia Julus) a földgömböt hozza a császárnak; balról id. Drusus. Az alsó mezőben a leigázott népeket ábrázoló barbár foglyok. Ezekhez hasonló a hágai muzeumban levő gemma Claudiana. Ide vonatkozik még a 62. ábra és a hanyatlás korából való példákat szemléltető 5. és 6. á. – Irodalom: Furtwängler, Die antiken Gemmen. Gesch. d. Steinschneidekunst im klass. Altertum, Leipzig, 1900. Blümner, Technologie d. Gr. u. Römer 3, 227. Brunn, Gesch. d. griech. Künstler, 2, 443–637.