Heraclitus

’HracleitoV. – 1. Ephesusból, Blyson fia; királyi család sarja, ki Diogenes Laërtius adatai szerint a 69. Olympias idején virágzott, hatvan évet ért meg, e szerint születése Kr. e. 540, halála 480 körül esik. Ez adatot élettörténetének egy mozzanata megerősíti. Ugyanis Heraclitus oligarchikus párthoz tartozott, a ránk maradt töredékekben a tömeg iránti megvetését nyilvánítja, fenkölt gondolkodása, homályba burkolt nyelve, zárkozott jelleme is eléggé igazolják idegenkedését a népuralomtól. Midőn barátját Hermodorust a diadalmas democratia számkiveté, H. visszavonul és életét az erdő magányában, a híres Artemis szentély közelségében fejezte be. Állítólag csak egy művet írt, melynek czíme némelyek szerint Mousai, mások szerint peri jusioV volt. Homályos irályáért scoteinoV melléknevet kapott; de e homályt nem kereste, mint Cicero véli (n. d. 1, 26, 11), hanem merész speculatiója, mélységes gondolatai a még fejletlen nyelvben csak szakadékosan juthattak kifejezésre. Mert hiszen azon 132 töredék, mely reánk maradt, egy nagy szabású bölcselmi rendszer, egy merőben új világnézet épületéből maradt romok. Rendszerének főbb vonása: A lét és nem lét ugyanaz. A világ szünetlen folyás és átalakulás. «Ugyanabba a folyóba kétszer nem léphetsz.» «Ugyanabba a folyóba lépünk be és nem lépünk be, benne vagyunk és nem (benne) vagyunk.» Tehát az Elea absolut nyugalmával szemben a panta rei elvét állítá föl. Ezért becsülték oly nagyra Hegel hivei, főként Lassalle, ki H. 130 mondatáról ezer lapnyi munkát írt (Die Philosophie Herakleitos des Dunkeln von Ephesos, Belrin, 1858). – H. annyiban az ion bölcselmi iskolához tartozik, hogy ő is kereste a világ ős elvét. «Ezt a világot pedig sem isten, sem ember nem lakotta, hanem örökké élő tűz volt mindig és van és lesz; föllángolva mérték szerint és elhamvadva mérték szerint.» De az őstűzet inkább az örök mozgás okául, mint magának a világalkotó őselemnek lehet tekinteni. A fel- és levezető úton, melyet egynek állít, miben az égi testek örök mozgása is kifejezést nyer, sőt a naprendszer evolutiójának sejtelme nyilatkozik meg, a tűzből lesz víz, a víz fele lesz száraz, fele villám. Az időszaki világégést hitte; de a napot nem tartá nagyobbnak, mint a mekkorának látszik. Diog. Laërt. 9, 17. A nap félkört ír le, minndennap újra támad és újra elég, de «nem fogja áthágni korlátait; mert ha megtenné, az Erinysek, Dich segítői, utólérnék.» Plutarch. de exit. 2, 604, Az örökváltozás rejtélyes törvénye Zeus, mely nem személyes s azért nem kell nevén szólítni; neve az örök életet jelentené (zhn = élni). Játszó gyermekhez hasonlítja, ki a tenger partján homokból épít és ismét lerombolja azt, a mit alkotott. A tömeg buta felfogását gúnyolja és gáncsolja a költőt, a ki azt mondja: «bár a czivódás istenek és emberek közt kiveszne» – holott a háború a lét törvénye. A világ értlemi szerzőjéről szóról-szóra így nyilatkozik: «az észszerűség a tűz és a mindenség alkotója; a szükség és a megelégedés: szükségből alkot, az alkotottat megégeti, mert megelégelte. E törvény ismerete a bölcsesség czélja. A bölcs merészen tör a titkok titkának leleplezéséhez, mert «a természet szeret elrejtőzni.» A közönséges emberek: a tömeg vakon követ másokat, a költőkre hallgat: Hesiodusra, a ki tanítani akarja, mi a nap és éj, holott maga sem tudja; Homerusra, a kit korbácscsal kellene kikergetni a versenyekről». A közönséges emberek olyanok, mint a kutyák, «melyek azt is megugatják, a kit nem ismernek»; «vérrel bemocskolva tisztulnak meg, mintha valaki sárba lépne, hogy megmosdjék.» Legnagyobb haraggal a Dionysus-cultus orgiái ellen tör ki. Magasabb életet él a bölcs lelke. A lélek halhatatlan (ote hmeiV apoJhnscomen, taV gucaV avabioun kai zhn). Egy újabban fölfedezett töredéke majdnem a Hegel-féle tárgyias hatalmakra (objectivische Mächte) emlékeztet. «A háború némelyeket istenekké, másokat emberekké, némelyeket rabszolgákká, másokat szabadokká tőn.» Innét az állami szervezet isteni eredete; de mivel csak az isteni rend állhat meg, innét a forradalmak és változások. Mert «a logoV (az alaptörvény) minden időben megáll, de az emberek nem ismerik.» – Heraclitusra az újabb korban Schleiermacher nagyszabású tanulmánya (Wolf, Museum der Alterth. Wissensch. 1. köt.) hivta föl a figyelmet. Töredékeit philologiai megbizhatósággal és legteljesebben Bywater adta ki: Heracliti Ephesii reliquiae, Oxford, 1877. Kiegészíti e kitünő munkát G. P. N. Patrick, iowai (amerikai) egyetemi tanár fordítása (The Fragments of the work of Heraklitus of Ephesus etc. Baltimore). Lassalle említett nagy művén kívül Pfleiderer (Die Philos. d. H. im Lichte der Mysterienidee, Berlin 1886) új szempontból világítja meg H. bölcsészetét: a keleti befolyásokat igyekszik kimutatni. Ugyancsak H. művét iparkodik egybeszerkeszteni Schuster: H.von Ephesus (Acta soc. philol. Lips. 1873, 3, 139 skk. Külön is megjelent). Teichmüller (Neue Studien zur Gesch. der Begraiffe) hiábavaló kisérletnek tartja a Diogenes Laërtius által jelzett három könyv (9, 5) szerinti csoportosítását a töredékeknek, e helyett tárgyak szerint osztja be azokat. A modern gondolkodással való kapcsolatot legszebben és önálló felfogással alkotja meg Gomperz (Griechische Denker, Leipzig, 1896) 49–65. l. - A H. neve alá csusztatott kilencz levelet egy Cleopatra idejében élt hellenizált zsidó szerzé. Ezekről írtak: Bernays, Die pseudoheraklitischen Briefe, Berlin 1869; Pfleiderer, Die ps.-heraklitischen Briefe und ihre Verfasser (Rh. M. 42, 153 sk.). A magyar irodalomban Varga János (A bölcs. tört. alapvonalai,1863, 16. 1.). Molnár Aladár (A bölcs tört. 1867, 80–89). Lewes bölcs. tört. fordításában (Budapest, 1876) 1, 225–234. Nagy Ferencz (A bölcs. tört.² Kecskemét, 1896. 17–18). Sebestyén Károly (E. Ph. K. 1897, 673–682. 785–794). – 2. L. Heraclides, 3.