Hippolytus

’IpolutoV. – 1. Egy gigas. Apollod. 1, 6, 2, – 2. Theseusnak egy amazontól (Antiope vagy Hippolyte) született fia, oly szép és daliás ifjú, hogy mostoha anyja, Phaedra halálosan beleszeretett. Mikor aztán H. ezt a bűnös szerelmet visszautasította, Phaedra bevádolta őt férjénél Theseusnál, mintha H. el akarta volna csábítani. Eur. Hipp. Cic. off. 1, 10. 3, 25. Theseus hirtelen haragra lobbant, fiát megátkozta, saját atyját Posidont pedig arra kérte, hogy H.-t rontsa meg. Posidon ezt meg is tette, még pedig oly módon, hogy mikor H. lovaival a tengerpart mentén kocsikázott, Posidon egy bikát küldött ki a tengerből, melynek láttára H. lovai megbokrosodtak és urokat halálra vonszolták. Mikor aztán H. ártatlansága kisült, Phaedra megölte magát, H.-t azonban Asclepius új életre keltette, Artemis pedig Latiumba vitte Egeria berkébe Aricia mellett, a hol Virbius néven tisztelték. L. még Artemis. A képzőművészet sokat foglalkozott H. mondájával. Az ókor Polygnotus képét bámulta (Paus. 10, 29, 3), ránk a Titus thermák egyik falképe maradt hirmondónak, mely a sarcophagusok gazdag változatain is túltesz. Tanulmányt Most írt róla, De H. Thesei filio (Marburg, 1840). V. ö. még Puntoni, Studi di mitol. (Pisa, 1884, 1. köt.) és Kalkmann, Über Darstellungen d. H.-Sage (Arch. Zeitung, 1883).

3. H. Romanus, keresztény apologeta a 3-ik században, Irenaeus tanítványa, presbyter Romában, majd Portus püspöke, Origenes meghitt barátja; a legenda szerint Decius császár idejében a keresztények üldözésekor martyrhalált szenvedett. Művei közül említendők: cronica, fenmaradt latin feldolgozásban; apodeixiV cronwn tou pasca, a husvéti ünnep idejének kiszámításáról; wdai eiV pasaV taV grajaV, talán költői formában adott tartalmi foglalatai a szentírás könyveinek; suntagma cata airesewn, az eretnekek ellen; egy vitairat a hellenek és Plato ellen (mindezekből csak töredékek maradtak ránk). Az utóbbival rokon tartalmú, 12 könyvből álló elegxoV cata paswn airesewn fő művéből megvan az első könyv jilosojoumena czímen, továbbá a 4–10. könyvek; az első négy könyv a régi görögök vallását és philosophiáját tárgyalta, nem nagy alapossággal, de a negyedik érdekes adatokat szolgáltat a nép babonájára nézve. – Kiadások az eleggoV ed. princepse Millertől (Paris, 1851); fő kiadása Duncker-Schneidewintől (Gött. 1859); a jilosojoumena Dielstől (Doxogr. gr. 551–576); a többi művek fragmentumai Pauli de Lagarde-tól (Hippolyti Romani quae feruntur omnia, Lipcse, 1858).