Io

’Iw, leánya volt Inachus argosi királynak és nejének Meliának. Más hagyomány szerint édes atyja Iasus vagy Argus. Hera papnője volt Argosban és ragyogó szépségével nemcsak Zeus figyelmét vonta magára, hanem Hera haragos féltékenységét is. Zeus ettől a veszedelmes haragtól úgy akarta megmenteni, hogy tehénné változtatta. De Hera magának kérte el a tehenet és a százszemű Argu Panoptes (l. o. 2) őrizetére bizta. Ekkor Zeus megbízta Hermest, hogy tegye szabaddá I.-t, a mit meg is próbált, a mennyiben Argust elébb a syrinx segítségével elaltatta, azután megölte. De akkor a bosszúálló Hera viszont új üldözöt támasztott egy mérges darázs (bögöly) személyében, mely a tehenet az őrületbe üldözte és arra kényszerítette, hogy jóformán az egész földnek kerekségét bebarangolja. Ezen bolyongásaiban megfordult Dodonában, a hol mint Zeusnak hitestársát üdvözölték; átkelt a később róla (Ioninak) elnevezett tengeren; meglátogatta a lelánczolt Prometheust, a ki tudtára adta továbbá bolyongásait. Aesch. Prom. 703–734. 790–815. Végre aztán Aegyptusban talál pihenőt, a hol Zeus kezének feltevésével az üldözés félelmétől meggyógyítja és emberi alakját visszaadja. Aegyptusban szüli aztán Epaphust, a ki az ország királya lett és Memphis városát építette. Apollod. 2, 1, 3. Ot. met. 1, 583 skk. Epaphus leányától Libyától származott Belus, az utóbbitól viszont Danaus és Aegyptus. I. mythusát már aránylag nagyon korán a hold járásával hozták kapcsolatba. A kiinduló pont nemcsak az istenasszony bolyongása, de az is, hogy az argosi nyelvjárásban I. neve egyenesen holdat jelent. Herod. tech. rel. 1, 347, 30. E szerint tehát I. a hold (a tehén szarvai a félholdat jelentik), őre Argus pedig az égboltozat a maga számtalan csillagaival. Ez az ujabban megtámadott felfogás azonban az ókorban minden jeltől itélve nagyon népszerű lehetett s ezt a népszerűséget csak növelte azon körülmény, hogy I.-t az alexandriai kor azonosította Isisszel, vándorlásait összekapcsolta Isis bolyongásaival, s ez a felfogás az irodalmon kívül a képzőművészetben is nyomokat hagyott. A képzőművészeti ábrázolások történetében egyébként három korszakot lehet megkülönböztetni. Az első korszakban I.-t tehén alakjában ábrázolták, a fénykorban (nyilván a tragikusok hatása alatt és a színszerűség kedvéért) szarvakat viselő hajadon lett belőle, míg a hanyatlás kora visszatért az őseredeti felfogáshoz. Eltekintve azoktól a műkincsektől, melyeknek csupán leirása maradt reánk (amyclaei thronus, Nicias festménye, Dinomenus szobra az Acropolison), a meglevő emlékek szintén három csoportba sorolhatók. Az első csoportnak tárgya Zeus, a mint I.-t vágyó szerelmével megkörnyékezi, a másodiké I. megérkezése Aegyptusba. Az első csoportba tartozik egy remek berlini váza (Overbeck, Atlas zur Kunstmythologie, 7. tábla. 8. ábra). A második csoportnak méltó képviselői egy falkép Livia házában a Palatinuson Romában (479. á.), és a ruvói melléknéven ismeretes váza. Amazon a fogoly I. fején apró sazrvacskákból egy Hera szobrát tartó oszlop tövében búslakodik, oldalt jobbról Argus áll és dárdájára támaszkodva feszült figyelemmel lesi I. mozdulatait, az oszlop mögül balról megszabadítója Hermes közeledik, kezében a hirnökbottal. Személyekben gazdagabb a ruvói váza (Roscher, 2, 1, 274), melyen I.-t már jókora szarvakkal és állati fülekkel látjuk. Félelemtől megmerevedve ül, mögötte buzogánynyal a sokszemű Argus, ennek háta mögött viszont Hera, a ki minél nagyobb éberségre buzdítja. A másik oldalon Hermest látjuk előrohanni, kezében a kard, egész alakja olyan fenyegető, hogy közeledtére a satyrusok ijedten rebbennek szét, Zeus és Aphrodite pedig szinte várakozva nézik, mint szabadítja meg az istenek küldötte a szerelméért rabságra kárhoztatott I.-t. A harmadik csoportból két Pompejibeli falkép válik ki. Az egyiken (Mus. Borb. 10. t. 2. ábra. Roscher, 2, 1, 175) a Nilus vállain érkező I.-t Aegyptus istenasszonya üdvözli; kezében az Uraeus-kigyó, lába alatt krokodilus. Hátul két alak, kezökben a sistrum, Isis szent hangszere. A föld istenasszonya mellett a kisded Harpocrates ül (v. ö. Horus), szokás szerint ajkára tett ujjával csöndet intve. A másik pompeji falképen (480. ábra, a anpoli nemzeti múzeumban) Hermes, ki hirnökpálczáját chlamysa alá rejti, a sziklán ülő Argusnak nyújtja syrinxét, kit azután játékával és mesélgetéssel elaltat és így megszabadítja (a tehnészarvacskákkal ábrázolt) Iót. V. ö. Ov. met. 1, 671 sk. A többi ábrázolások, melyeken imitt-amott I. egymagában is előfordul, sem mythologiai fontosság sem műbecs tekintetében a fentebbieknél nem mérkőzhetnek. V. ö. Roscher, Ausf. Lex. der griech. und röm. Myth. 2, 1, 263–280 s az ott közölt szakirodalomból: Engelmann, De Ione, dissertatio archaeologica (Halle, 1886). Overbeck, Commentatio de Ione telluris, non lunae dea (Progr. Univ. Leipzig 1872). Siecke, Beiträge zur genaueren Erkenntniss der Mondgottheit bei den Griechen (Progr. Friedrich-gymn. Berlin, 1885).