Horus

Orus, WroV, WroV (az aegyptusi nyelvben Hor, összetételekben Har, a mi kétségkívűl egy Huru alapformára vezetendő vissza, jelentése a magasságbeli, az égi), egyike az aegyptusi vallás főistenségeinek emberemlékezet óta védője az országnak és uralkodónak. Szülei Osiris és Iris (l. a kettőt), testvére Bubastis (l. ezt), ő maga atyjának megboszulója, a ki diadalt arat annak gyilkosán Szet (Tifon) istenen. Miként atyja azonképen H. is fény és napisten, a kit a görögök azért is Apollóval azonosítanak. Hdt. 2, 144. Ő az ifju kelő napnak az istensége; azé a napé, mely a szemhatáron minden reggel ujból születik, ellentétben Rával az örökös napistennel, valamint Osirisszel is, a tegnapi nap fényistenével, a kit a sötétség hatalma legyőzött, s a ki már csak a halottak birodalmában szerepel. Eredetére azonban H.-t az államvallás istenét megelőzi egy másik H., a ki helyi daemon, különösen Edfuban (Apollinopolis magna), de másutt is (Hebenus, Sechem stb.). Jellemzetes az edfui felfogás, mely H.-t eleinte karvaly alakjában, később karvalyfővel ábrázolja. Mint karvaly lebeg az uralkodó felett, karmai között a pecsétgyűrűvel, de ugyanekkor őt jelképezi a szárnyas napkorong is az uraeus kigyókkal, mely egyetlen aegyptus templomból sem hiányzik. Aztán emberalakot vesz fel, s hol gyermek hol felnőtt. Mint gyermeket Isis karjai közt vagy meztelenül lótusz levélen ülve ábrázolják; felnőtt korában mint a két országnak egyesítője Aegyptus kettős koronáját viseli karvalyfején (465. á., Horus, fején Alsó és Felső Aegyptus koronáival, l. Roscher, Myth. 2745 l.). Mivel minden reggel ujra születik, gyermek-H. is lett belőle, a ki a képeken lábaival kalimpál és egyik ujját szájába teszi. Ilyenkor neve Harpikruti (a görögöknél Harpocrates). Ez a felfogás typikus, mikor valamely fáraót gyermekkorában ábrázolnak. Ebben a felfogásban vették által a görögök és rómaiak is; amazoknál Osirisnak utószülött, gyenge fia és az erőtlen téli napsugár istene, a ki azonban kivételesen a tavaszi vetést is gondjaiba veszi és mint ilyen azonos Priapusszal. Plut. de Is. 19. 65. 68. A rómaiaknál az ajkára tett kéz mozdulatáról deus silentiarius, deus silentii (Ov. met. 9, 692. Varr. 1. 1, 4, 17), a kiről képletesen is megemlékezik a latin nyelv (facere, reddere aliquem Harpocratem = valakit elhallgattatni, Catull. 74, 4). A művészet leginkább a hellenistikus korban foglalkozik vele, a mint hogy a művészeknél H.-nak csakis genreszerű Harpocrates-alakja divatos (pecsétgyűrűk stb.). Kivétel e tekintetben az az oenochoë, melyet 1831-ben találtak Egyeden, Sopronmegyében, gr. Festetich Vincze jószágán. Rajta H. Isisnek a szív jelvényét nyujtja oda. Sokszorosan érdekes, de magában álló felfogás az, mikor H. a louvreban és a British Múzeumban lévő bornzszobrocskákon római hadvezér alakjában lóháton jelenik meg, a mint lándzsájával egy krokodilust ledöf; nyilvánvaló ősképe a későbbi kereszténykori Szent György szobroknak. V. ö. Meyer czikkét Roschernél, Ausführliches Lexikon der griechischen und römischen Mythologie, 1, 2, 2744–2749. Clermont-Panneau, H. et Saint-Georges, Revue archeologique 1876, p. 196 és XVIII. tábla. Kőrösi, Egiptom művészete, 17.