Iris.

O ’IriV, folyó Pontus tartománynak nyugati részében. Az Antiaurus hegységben fakad, Keletre Comana Ponticától. Eleinte nyugati, majd északkeleti irányban folyik, balról a Scylax vizét veszi magába, jobbról a Lycus ömlik bele, utoljára aztán Amisustól Keletre a Pontusba torkollik; mostani neve Jesil Irmak. Xen. anab. 5, 6, 9. 6, 2, 1. Strab. 12, 547. – 2. ’H ’IriV (vagy az ienai igétől, tehát a. m. hírmondó, vagy pedig eirw-tól, s ez értelemben = aggeloV) megszemélyesítése a szivárványnak, mely az eget a földdel összekapcsolja, egyúttal az istenek hírmondója, a ki átadja az istenek izeneteit egymásnak és a földi halandóknak. Szülei Thaumas és Electra, testvérei a Harpyiák. Hes. heg. 265. Ő maga fürge, gyorslábú szélsebes szűzleány (podhnemoV, taceia, aellopouV, Il. 15, 170), kinek aranyos szárnyai vannak (crusopteroV), s a ki rohanva rohan, csak hogy az istenek izenetével minél hamarább eljusson mindenfelé; a földre, a tengerekre és az alvilágba. Hom. Il. 24, 77. Hes. theog. 784 skk. Verg. A. 9, 803. Az istenek sorában mégis leginkább Zeus és Hera azok, a kiknek rendelkezésére áll; a későbbi költőknél jóformán kizárólag Herának hírnöke és szolgálója. Hermestől, a ki szintén az istenek követe, abban különbözik, hogy ő jóformán mindig csak azt hajtja végre, a mit neki az istenek parancsolnak. Csak egyszer tér el ettől a merev szolgálati viszonytól, a mikor t. i. a megsebesült Aphroditét kivezeti a csata viharából, Ares kocsiján az Olympusra szállítja, ott pedig a lovakat kifogja és eteti (Il. 5,353–369). A képzőművészetben I.-t nem igen találjuk mint szobormotivumot, annál inkább vázákon és gemmákon, továbbá elvétve falfestményeken is. Az archaistikus művészet emlékei közül megvolt az amyclaei oltáron, továbbá az ú. n. Pandoravázán (British Museum, régi jegyzék, 1265. szám). Már ezeken az ábrázolásokon is megtaláljuk jellemzetes tulajdonságait: a könnyed, lenge alakot, kezében a hírnöki bottal, esetleg egy kannával, a melyben vizet (harmatot) szállít a fellegeknek. Pihenő (álló) helyzetben ritkábban fordul elő (a Parthenon frízén, a mint Herának parancsait várja), hasonlókép ritkaság az, hogy vállain színbejátszó pilleszárnyai vannak (I. multicoloribus alis, Anthol. Lat. 554. Riese, 1879), kezében pedig mákvirágot tart. L. Tölken J. (Berlin, 1845) és Bergstedt, Studia archaeologica (Upsala, 1881).