Isaeus

’IcaioV. – A tíz attikai szónok egyike, Demetrius szerint a chalcisi Diagoras fia, más forrás (Hermippus) szerint athenaei ember, de annyi bizonyos, hogy nyilvános szereplésének semmi nyoma, s ha csakugyan idegen volt, annál érthetőbb, hogy csak mint tanító és beszédíró (logograjoV) működhetett. 389–353 közt virágzott, egyidejüleg Isocrates későbbi szereplésével, kinek különben állítólag tanítványa volt. Művészete azonban (régibb beszédeiben a hiatus kerülését nem számítva) nem annyira Isocrateséra mint Lysiaséra emlékeztet. Ő Lysiasszal együtt a törvényszéki ékesszólás főképviselője. Különös eleme az örökösödési ügyek voltak, melyek vitelében alapos jogismeretet ügyes elrendező és bizonyító tehetséggel s Lysiaséval vetélkedő egyszerű, tiszta, világos előadással, de egyúttal agyafúrt számítással és körmönfont ravaszsággal is párosított (gohteia kai apath, dionys. Isaeus, 4). Művésziesebb és pathetikusabb is Lysiasnál; egész ékeszólása már átmenetet jelez Demosthenesé felé, kinek állítólag tanítója volt (l. o.). 64 vagy a nem hitelesek levonásával 54 magánügyben tartott (dicanica) beszédét említik, melyek közül ránk 10 teljes beszéd s a 11.-nek vége maradt; 12.-ül azt a nagyobb töredéket helyezik el művei kiadásában, melyet Dionysius őrzött meg számunkra (uper Eujilhtou). 9 beszédének szövege egyedül a Crippsianus A. kéziraton alapul. – Irodalom: Kiadták: Schömann (Greifswald, 1831), Bürmann (Berlin, 1883) és Teubnernél Scheibe, 1874. V. ö. Blass, Die att. Beredsamkeit, 2, 1892, 486–577. Lincke, de elocutione Isaei, Lipsiae, 1885. – 2. Sophista Trajanus idejében, ki Assyriából származott, de Romában élt. Plinius (ep. 2, 3) és Juvenalis (3, 74) dicsérik. Életét elbeszéli Philostratus (vit. soph., bioi sojistwn, 1, 20).