Judex.

– 1. Minthogy Romában az igazságszolgáltatás eredetileg az imperiumhoz volt kötve, nagyon természetes, hogy a királyság alatt maga a király gyakorolhatta és gyakorolta nemcsak a polgárok magánügyeiben, ha a peres felektől választott magánbíró (arbiter) eligazítani nem tudta, hanem bűnügyekben is, mikor t. i. a vétség az állam érdekeibe ütközött. A köztársaság idejében ez a jog a legfőbb tisztviselőkre, a consulokra szállt át, a kiket judexnek is neveztek. Liv. 3, 55. Cic. de leg. 3, 3, 8. Varr. 1. 1. 6, 88. A lex Aternia Tarpeja (Kr. e. 454) a bírságolás jogát valamennyi magistratusra kiterjesztette, a mennyiben az ő potestasának a megsértése forgott szóban. Dion. 10, 50. E szerint tágabb értelemben véve judex minden magistratus, még a császárság idejében is, a mikor judices civilest és militarest különböztetnek meg. – II. – 1. Polgári ügyekben egyes vagy társas esküdtbíróságok jártak el. Ezek öt faját lehet megkülönböztetni: 1) judex, 2) arbiter, 3) centumviri, 4) deceemviri litibus judicandis, 5) recuperatores. Köztük a judex és arbiter vagyis az esküdt magánbirák ősrégiek. A kettő közt az a különbség, hogy a judex a törvény által (album judicium selectorum) adva van; az arbitert rendesen a praetor nevezi ki (arbiter honoriarius). A judex szigorú jog, az arbiter méltányosság szerint dönt. A judex előtt legis actióval az arbiter előtt formulával lehetett csak perelni. A lex Abutia (130–12 Kr. e.) óta a judex is a méltányosság szerint itél. Ennek következtében az ellentét elmosódik, de Cicero korában még élénk volt (pro Roscio c. 4 § 1í1: Quid est in judicio? Directum, asperum, simplex. Quid in arbitrio? Mite et moderatum). Dion. 4, 25. Később is fönmaradt, sőt rendes szokássá lőn az ú. n. judicis datio. A magistratus rendszerint a vádlott ajnálatára (judicem ferre) minden egyes esetben olyan személyt küldött ki (collcoare, constituere) bírónak, a kiben a felek megnyugodtak. A kiküldött bírónak (judex datus, j. unus) azután joga volt rá, hogy tanácsadókat (assessores, consiliarii) vegyen maga mellé. L. Assessor. Ez a szokás fönmaradt mindaddig, míg a polgári törvénykezés régi formáit a Kr. u. 3-ik század vége felé a cognitiones extraordinariae ki nem szorították. Cod. Just. 8, 1, 3. A magistratus azonban ezentúl is megbízhatott egyes személyt (j. pedaneus, j. extra ordinem datus, Gell. 13, 13, 1) azzal, hogy helyette a cognitiót foganatosítsa. A birákat eleinte a senatorok, később más állású férfiak közül is vették, olykor a jegyzékből (album), melynek összeállítását Augustus törvényben rendelte el. – 2. Bűnügyekben a királyság idejében szintén a király volt ugyan a legfőbb bíró, de e jogát fontosabb esetekben egy consilium meghallgatásával gyakorolta. Liv. 1, 49. Cic. r. p. 2, 16. A köztársaság életbelépte után a lex Valeria de provocatione (509. Kr. e.) csakhamar a népre ruházza a legfőbb birói hatalmat, s így tulajdonképeni judexről nem is lehet szó. De a Kr. e. 2-ik század folyamán fordulnak elő olyan esetek is, hogy a comitia külön határozattal vagy kiadta az ügyet a senatusnak, a mely azután valamelyik főtisztviselőre (consul, praetor) bízta (Liv. 42, 21 skk. cic. fin. 2, 16, 54), vagy pedig egy e czélból választott rendkívüli magistratusnak adta át. Ascon. p. 46. Sall. Jug. 40; a Kr. e. 52. évre nézve: Ascon. p. 39. Sőt ilyen rendkívüli cognitióról már a Kr. e. 414. évből is van tudósítás. Liv. 4, 50 sk. Minthogy azonban a néptörvényszék működése nagyon hosszadalmas volt, gyakrabban ismétlődő vétségekre állandó vizsgálóbizottságok (quaestiones perpetuae) fölállítása vált szükségessé. Ilyen quaestiót először Kr. e. 149-ben (lex Calpurnia) állítottak föl a provinciák zsarolása ellen (l. Repetundarum); később számuk 8-ra emelkedett. Ettől fogva a praetor urbanus állította össze esküvel erősített legjobb meggyőződése szerint állandó jegyzékét (album judicum) azon férfiaknak, a kikből a quaestio számára választani lehetett; ezek közül vehettek bírákat a polgári perek számára is (judices selecti). Eleinte csak senatorok juthattak bele az album judicumba; de C. Gracchus elvette e kiváltságot a senatoroktól (lex Sempronia, 122) s olyan férfiakra ruházta, a kiknek 400.00 sest.-nyi, tehát lovagi censusuk volt («judices Gracchani»). Tac. ann. 12, 60. Vell. 2, 6. Liv. ep. 60. Plut. C. Gracch. 5. Flor. 3, 17. A lex Servilia (106) ismét senatorokból állította össze az ügyvédek lajstromát (Tac. ann. 12, 60. Cic. inv. 1, 49, 92); de a lex Livia (91), már a senatus és lovagrend kiengesztelésére törekedett abbeli javaslatával, hogy a senatust egészítsék ki lovagokból s e két rend közt oszszák meg a biráskodó jogot is. App. b. c. 1, 35. Liv. ep. 70. 71. Vell. 2, 13. Cic. Cluent. 56, 153. Flor. 3, 17. Nevezetes újítást tartalmazott a lex Plautia (89), a mely az album judicum készítését kivette a praetor kezéből s a népre bízta olyformán, hogy évről-évre minden tribus 15-öt válaszszon bele a saját kebeléből. Az esküdtek összes száma e szerint 525-re rugott s nemcsak senatorok, hanem plebejusok is kerülhettek közéjük. Ascon. p. 79. Cic. Corm. fr. 1, 29. Sulla 82-ben hozott törvényével (lex Cornelia judiciaria) a biráskodás jogát a lovagok kizárásával teljesen visszaadta a senatoroknak. Schol. Gron. p. 384. Vell. 2, 32. A lex Aurelia (70) úgy rendelkezett, hogy a praetor urbanus senatorok, lovagok és tribuni aerarii közül állítsa össze az album judicumot. Ascon. p. 67. E 3 birói decuria szavazatainak külön urnákba gyűjtését rendelte el a lex Fufia (599, hogy egyik se kenhesse a másikra valamely fölmentés vagy elitélés gyűlöletét. Dio 48, 8. Cic. fam. 2, 6, 6. 16, 3. A lex Pompeja (559 meghagyta ezt a 3 birói osztályt, de a leggazdagabb emberekből szerveztette. Cic. Pis. 39, 94. Ascon. p. 16. A lex Julia (46) a tribuni aerariit kizárta a biráskodásból (Suet. Cas. 41. Dio 43, 25), de Julius Caesar halála után Antonius visszaállította, csakhogy katonákból. Cic. Phil. 1, 8, 19. 20. 13, 18, 37. augustus életfogytig tartóvá tette a bírói tisztet s a bírák számát 4000-re emelte föl (l. senatores, 2. equites censu senatorio, 3. equites censu equestri, 4. ducenarii = 20.000 sest. censusú polgárok); de hogy a birák mégis élvezhessenek nyugalmat, a 4 decuria évenkint fölváltva szabadságot kapott; azonkívül 2 havi törvényszünetet hozott be (Suet. Oct. 32), ezt azonban Galba eltörölte. Suet. Galb. 14. Caligula 5000-re szaporította a bírák számát 5 decuriával. Suet. Cal. 16. Az egyes quaestiók esküdtjeit kisorsolták a birói lajstormból; a felek azokból mindenkor maguk jelölhették ki a birák törvénykivánta számának kétszeresét, azután mindegyik fél visszavette (rejicere) a másik fél jelöltjeinek a felét s a megmaradt szám alkotta az illető ügy biróságát (editio judicum, juices editicii), sőt a lex Vatinia (59) lehetővé tette a vádlottnak, hogy egyszer visszavethette a bírói consilium összes biráit. Cic. Vat. 11, 27. Schol. Bob. 235. 321. 323. Gyakoribb volt ennél a kisorsolás (sortitio judicum), midőn t. i. a praetor annyit sorsolt ki az illető quaestio esküdtjei közül, a mennyit az illető esetre nézve a törvény kivánt; azok helyébe azután, a kiket a felek visszautasítottak, másokat sorsoltak ki (subsortitio). A bírák korára nézve annyit tudunk, hogy Augustus a korábbi 30 év helyett megelégedett a 25 éves korral. Suet. Oct. 32. Bizonyos magasabb korral megszünt a birói kötelezettség, esetleg más fontos okból is történhetett fölmentés. Süketség, némaság, tébolyodottság, infamia s hasonló testi-lelki fogyatkozásoknál fogva képtelennek tekintettek bárkit is a bírói tiszt teljesítésére. – 3. A quaestiók élén rendszerint egy-egy praetort találunk. Egyes quaestiók (pl. de vi) élére azonban maguk az esküdtek választottak vezetőt (quesitor) maguk közül; de ennek szerepe mindig csak egy bűnügyre szorítkozott s épen úgy szavazott, mint többi esküdttársai. A quaesitor tehát nem tekinthető magistratusnak. Voltak azonban főbenjáró ügyek quaestiói (de sicariis et veneficis) élén olyan vezetők (judices quaestionis), a kik mint ilyenek önállóan működtek s rangra nézve a praetorok és aediliske közt állottak. Valószínűleg a praetor nevezte ki őket, vagy a megelőző év aediliseiből lettek. Momms. It. Str.³ 2, 583 skk. – 4. A bírák valamint a judices quaestionis esküt tettek minden egyes ügy alkalmával az illető törvények s bírói kötelességük megtartására. Cic. Verr. 1, 32. off. 3, 43. 44. Cluent. 121. Lex. rep. 44. A kire mevesztegetés bizonyult rá, régebben a 12 táblás törvény szerint halállal (Gell. 20, 1, 7) lakolt. Hanyag bírákkal szemben pénzbírságot s kényszert alkalmazhattak. Lex. rep. 45. 49. Cic. Phil. 5, 14.