Amazones

’AmaxoneV, harczias mythikus asszonynép, melynek főfészke Themiscira, cappadociai városban volt a Thermodon folyó mellett. Állítólag onnan származtak el Scythiába a Maeotis tó partjaira és a Tanais mellékére. Herodot. IV, 110 skk. A hagyomány egy másik változata szerint vonulásuk megfordítva történt. Férfit meg nem tűrtek országukban, de szomszédjaik közül a Garagerensesekkel, a kik a Caucasus aljában laktak, érintkezésbe léptek, hogy fajukat fenntarthassák. Az így született gyermekek közül a fiúkat vagy megölték, vagy apáikhoz küldötték, a leányokat azonban megtartották és katonákká nevelték. Strabo, XI, 503 skk. Állítólag jobboldali emlőjöket kiirtották (innen ered a később nagyon elterjedt etymologiai magyarázat á-privatium és maxoV-ról), hogy a mozdulatokban akadályukra ne legyen. Hadi vállalkozásiak messze földre és távol vidékekre kiterjedtek. Scythiából elportyáztak egészen Thraciáig, Syriáig és Kisázsiáig. Mikor aztán Lyciában Iobates királyt megtámadták, Bellerophontestől vereséget szenvedtek. Ilias, VI, 186. Phrygiában először szembeállottak az ifjú Priamusszal (Ilias, III, 189), de később szövetségesei lettek a trójaiaknak a görögök ellen, a kiket saját földjükön is felkerestek, sőt Theseus ellen bosszuló hadjáratot viseltek, a miért őket a Thermodon mellett megverte és királynőjüket (Antiopét vagy Hippolytét) megszöktette (elrabolta). – Az A.-mondák magyarázata a modern mythustudomány legnehezebb kérdéseinek és feladatainak egyike. Egyes búvárok tisztán mythikus népnek tekintik, mások hajlandók bizonyos történeti alapot feltételezni, még pedig az őskori népek ama szokásából kifolyólag, hogy náluk a nőuralom divott és a születési nemesség nem az apa, hanem a zanya révén származott által. A hol olyan, vagy hasonló állapotok uralkodtak, ott (a történeti alap hívei szerint) az A. vagy valamikor laktak, vagy pedig hódító hadmeneteik odáig terjedtek. Főképen Ares és Artemis Tauropolust tisztelvén, akadnak, a kik bennök látják egyes kisázsiai városok alapítóit, a hol az Artemis-tisztelet különösen virágzott; továbbá őket nézik Artemis pontusmenti templomi papnőinek. Végül azokban a mondákban, melyek az A.-nak Herculesszel és Theseusszal folytatott harczaira vonatoznak, sokan annak a természetszerű összeütközésnek emlékét keresik, melybe a pontusvidéki görög gyarmatok az őseredeti nyers állapotokhoz ragaszkodó benszülöttekkel jutottak. – Az A. a képzőművészetnek kedves tárgyát alkották a mint ilyenek a legnagyobb mestereknek (Phidias, Polycletus, Cresilas) szolgáltak motivum gyanánt. az 57. á. (sebesült a.) a berlini kir. museumok márványszobra, mely Polycletus egyik bronzművének másolata. Azonkívül előfordulnak vázaképeken, sarcophagusokon, sőt Phidias híres Zeusának zsámolyán is. Mindenütt erőteljes, izmos nőalakok, többnyire lóháton. Fegyverök hadi szekercze, hajítódárda, nyil és puzdra, félholdalakú pajzs és katonás öv. az 58. á. a phigaliai Apollo-templom gyönyörű és meglehetős jó karban fennmaradt frizének (jelenleg a londoni British Museumban) egy részletben bemutatja az amazonok harczát; Hercules reátámad a balfelől lovon közeledő a királynőre, ki épen leterített egy harczost. Jobbfelől görögtől legyőzött a. Szentélyök is volt Athenaeben, még pedig az Aeropagus hegynek lejtőjén, a hol a hagyomány szerint az Athenaet ostromló A.-eknek tábora állott. v. ö. Mordtmann, Die E. (Hannovera, 18962); Stricker, Die A. in Sage u. Geschichte (Berlin, 1868); Klügmann, Die Amazonen in der attischen Literatur u. Kunst (Stuttgart, 1857) és Corey, De Amazonum antiquissimis figuris (Berlin, 1894). Reinach, Réporteire de la statuaira grecque et romaine (Párizs, 1897–98).