Ammon

’Ammwn (ó-egyptomi Amün, hangsúlytalan helyen Amn), talán a m. «jelenj meg», eredetileg az egyptomiak egyik helyi istene; Thebaenek s különösen az Opet nevü templomvárosnak (ma Karnak) védő ura és parancsolója. Igy képezett egy hármas istenséget Muthtal (az anyaföld) és Khunszuval (a hold és az idő istene). De mihelyt Thebae, mint Egyptomnak az idegen iga alól való felszabadítója vezérszerepre jutott, A. is az istenek élére kerül, még pedig oly erősen, hogy a többi isten jóformán mind beleolvad az ő hatalmas egyéniségébe. Ra napistennel egyesülten neve Ammon-Ra; Khnummal (Chnutis, Kneph) összeolvasztva kosfejjel ábrázolják. Herodot. II, 42. Rendes ábrázolása különben az, hogy fején vagy sisak van, vagy pedig egy sajátságos fölfelé szétterjedő, tompán végződő fejdísz, tiara, melyből két hosszú toll emelkedik ki. Kezében a királyi méltóságnak és az életnek jelképeit (Kneph = az életnek kulcsa) tartja (59. á.). Jelképes szine a kék volt, symboluma az obeliscus. A görögök Zeus alakjával helyezték párhuzamba, sőt az idők folyamában össze is olvasztották vele. Erről az egyenrangúvá tételről vette aztán nevét az egyptomi Thebae (Diospolis), s a thebaei eredetü dynastia alatt A. tisztelete távol földekre elszármazott (Meroë, az oázisok országai). Görög földön is voltak templomai (Thebae, Olympia), valaminthogy a rómaiak is nagy tiszteletben részesítették. Catull. VII. 5; Lucanus, IX, 511. Leghiresebb temploma és a vele kapcsolatos jóslóhely az Ammonium (l. ezt) nevű oázison volt, mely neki vala szentelve. A jóslóhelyet, mely jóslatait nem szavakkal, hanem puszta jelekkel adta tudtára a hiveknek, világbiró Nagy sándor is felkereste, a mikor aztán a jóslóhely elismerte őt A. isten fiának, Curtius, IV. 29, 5 skk; Arrian. III, 4. Ennek emlékére Nagy Sándor ismételten öltözött bibor ruhába, fejét pedig szarvakkal ékesítette. Athenaeus, XII, 537, C. A képzőművészetben a fejen lévő szarvak A. ábrázolásaira nézve lényegesek. Úgy látszik, hogy az A.-képek egyáltalán nem voltak ritkák és gyakorta a legnagyobb mesterek is megpróbálkoztak velök (pl. Thebaeben Calamis; Pausanias, IX, 16, 1). Ámde reánk aránytalanul kevés jutott és ezek is többnyire hermák és éremképek. A hermák közül legnagyobb hírre jutott a megalopolisi. Pausanias, VIII, 32, 1. Mindezen ábrázolásokon kétféle typus uralkodik: egy komoly, mely némiképen közeledik a Zeus-ideálhoz és egy másik vad és állatias jellegü. A Zeus-jellegü képek közül legnagyobb művészi értékkel bír egy nápolyi herma. Sajtáságosak azok a kettős hermák, a hol A. más istenekkel és félistenekkel (Bacchus, Heracles) közösen fordul elő. V. ö. Schmitthenner, De Jove Hammone syntagma (Weilburg, 1840); Osburn, On the God óA. (Transactions R. Society of Literature, Sec. Serie II, 305–307); Lepsius, Über den ersten aegyptischen Götterkreis (akad. értek. Berlin, 1851); Reinach, Répertoire de la statuaire grecque et romaine (Páris, 1897–98); Kőrösi László, Egyiptom művészete (Budapest. 1898. II. fejezet, A Pantheon, p. 15).