Amphictyones

’AmjiktuoneV (bár a kéz- és feliratokban túlnyomó az előbbi alak, azért kétségtelen, hogy az eredeti ’AujiktioneV volt és amji- meg ktiw-, ktixw-tól származván, valamely környék lakóit jelentette s csak később alakult át, Amphictyon, a heros eponymus neve után), voltak azok az egymással szomszédos görögök, kik szövetségbe (amjiktuinia) léptek, hogy közös szentélyt tartsanak fenn, abban időközönkét közös áldozatokra gyüljenek össze s egyuttal közös ünnepségeket rendezzenek. Tehát a czél tekintetében e szövetségek tisztán vallásiak voltak, de lett politikai jelentőségük is. Bizonyára ősrégi időkből származik az az eskü, melylyel Aeschines szerint (II. 115) a pylae-delphii amphictyonok magukat egymásnak lekötelezték, hogy t. i. «az amphictyoniához tartozó várost nem rombolnak le, sem a folyóvizet nem vágják el tőle, sem béke sem háború idején.« Továbbá az időközi áldozatok és ünnepek alkalmával vásárok is tartattak s mindezek a találkák elősegítették a rokontörzsek békés érintkezését. Valamennyi ilyen szövetség közt a legnagyobb, legnevezetesebb volt a Pylae-dephii, mely első sorban neveztetett amphictyon-szövetségnek. Két központi szentélye volt u. m. a Demeter Amphictyonis temploma Anthelában, a Thermopylaenél és a delphii Apollo-templom. Történelmi korban 12 törzs alkotta u. m. a thessalusok, boeotusok, dórok, ionok, perrhaebusok, magnesiaiak, locrisiak, oetaiak (kik helyett az aenianok is említtetnek, mivel ezek a tekintélyesebb képviselői az oetai törzseknek), phthiotisi achaeusok, maliaiak, phocisiak és dolopsok (Aesch. II. 116, ki azonban az utolsókat kihagyja); ki voltak zárva az arcadiaiak, elisiek, pisatisiak, dryopsok, aetolusok és úgy látszik, nem vettek részt benne a kisebb szigeteken lakó és az azsiai ionok. Eredete és oly széles körre való kiterjedésének a története homályba van burkolva. Az valószínű, hogy eredete visszanyúlik a dór vándorlás előtti korra. Ekkor Curtius szerint három külön álló kisebb egyesület létezett, u. m. a thessaliai, oetai meg közép-görögországi és a délfelé vándorló dórok műve, hogy az addig különálló csoportok egy nagy amphictyoniában egyesültek. Duncker azonban már a vádorlások előtt 11 tagot lát az amphictyoniában, melyhez a vándorlások után 12-ik tag gyanánt csatlakoztak a thessalusok. Mindkét állításhoz sok kétség fér. Az bizonyosnak látszik, hogy az amphictyoniának régebbi központja a thermopylae volt, a miért a delphii gyüléseket is Pulaia-nak hívták. Delphinek 2-ik központtá válása Bürgel szerint csak a szent háború következtében történt, míg Duncker vele szemben azt állítja, hogy Delphinek a fontos szerepre jutása legkésőbb a Kr. e. VIII-ik század közepére tehető. Midőn a szövetkezet olykor koinon twn ’Ellhnwn dikasthrton-(Schol. Dem. 5), to twn ’Ell. sunedrion-, commune Graeciae concilium-nak (Cicero inv. 2, 23) neveztetik, túlzás, akár hatáskörét, akár azt tekintjük, hogy sok görög állott az amphictyonián kivül. Az amphictyonok hatáskörébe tartozott bemutatni Demeternek Anthelában a szokásos áldozatokat. De ennél fontosabb a befolyásuk a delphii cultusra, bár az pontosan nem határozható meg. Az áldozás, ima, jóslás, a promantea adományozása Delphi papi nemzetségének a joga, illetőleg feladata volt, de a templomi javak felügyelete, sőt igazgatása is az amphictyonok hatáskörébe tartozott. Ők őrködtek, hogy a Crissától és Cirrhától elvett s Apollónak szentelt földet mások mint az isten zsellérei ne míveljék, ők határozták meg, hogy a szent föld miképen értékesíttessék, adassék ki. A delphibelieknek köteles adók és szolgálmányok alól fölmentvényt adományozhattak. Kölcsönöket adtak ki a templom épületére, ennek felépítését a nagy égés után ők adták ki az Alcmaeonidáknak (Hdt. 5, 62), ők gondoskodtak a templomnak feliratokkal, képekkel, szobrokkal való feldiszítéséről. Intézkedtek a pythói (PuJia) játékok kiállítása, felszerelése iránt, e játékokat vezették, a versenyeket rendezték, a jutalmakat kiosztották, a proedria-t adományozták. Hogy felügyeleti jogukat kellőkép gyakorolhassák, biráskodó joggal is kellett birniok. Büntetést szabtak azokra, kik megsértették a templomot, ennek érdekeit vagy az általuk adományozott kiváltságokat, kik szabálytalanságot követtek el a pythiákon. Igaz, hogy nem állott mindig hatalmukban az itéletet végre is hajtani, ha t. i. az egy hatalmasabb államra vonatkozott (így a spartaiak nem ismerték el jogosnak s nem is fizették meg a Cadmea elfoglalásáért reájuk rótt 1000 talentum birságot), de legtöbb esetben mégis csak sikerült érvényt szerezniök itéleteiknek. Ellenőrizték a szövetségtől megállapított szabályokat a nemzetközi jog terén. Ezekből azonban csak egynek, a fennebb Aeschinestől idézettnek maradt fenn az emléke. E téren keresendő az a. politikai jelentősége. De midőn Fülöp és N. Sándor saját politikai czéljaikra használták fel a szövetséget, nagyon kiforgatták régi természetéből. Az amphictyonok kiváltságokat is osztogattak, így az athenaei dionysusi művésztestületnek sértetlenséget biztosítottak a közlekedésben, kereskedelemben, sőt hadmentességet is. Igen gyakran adományozták az asjaleia és asulia – a személy és vagyonsértetlenség – kiváltságát. Az amphictyonia legrégibb nagyobbszabású büntető eljárása a Crissa és kikötővárosa Cirrha ellen indított (I. szent) háború volt (596–586 Kr. e.), melyhez indokot az szolgáltatott, hogy ama városok a nemzetközi szabályok ellenére megadóztatták a Delphibe zarándoklókat; a második szent háború 355–346 Phocis ellen vívatott, a harmadik 340–339 Amphissa ellen, a negyedik 280-ban az aetoliaiak ellen. – Az amphictyonia szervezetét a régiek Acrisiusnak a thess. Larissa mythikus királyának tulajdonították. Strab. 9, 420. az amphictyonok a régi nézet szerint kétszer tartottak gyülést évenként, és pedig őszszel Anthelában, tavaszszal Delphiben; ma azonban biztosan tudjuk, hogy mindkét helyen évenként kétszer volt gyülés. Ezeken a sunedrion-nak nevezett gyüléseken a törzsek képviselői a ieromnhmoneV és a pulagorai (-oi) voltak. Az előbbieket Athenaeben sorsolták, az aetoliaknál választották egy évre terjedő megbízatással, az utóbbiakat, szám szerint hármat, kézfelemeléssel választották és pedig rövidebb időre, mint az előbbieket, talán minden egyes gyülésre. A kétféle küldött hatáskörét eddig nem sikerült biztosan külön választani. A pulagorai feladata volt Demeternek az áldozatot bemutatni, de részt vettek a delphii templom s ügyei feletti gondoskodásban is; a ieromnhmoneV-nek nem említtetik semmi functiója a Demeter-cultusban, de az a. minden egyéb feladatára kiterjedt hatáskörük. A 12 törzsnek 24 szavazata volt, mindeniknek 2–2. Az ionok, dórok, locrisiak és boeotiaiakra eső szavazatok e törzsek hozzátartozói között meg voltak osztva. Igy egy volt az opusi, egy a nyugoti locrisiaknak; Thebaenek legfennebb 1 szavazata volt, a másiknak a boeotiai városok közt rendre kellett járnia; Athenaenek volt egy, egy pedig Euboea városain járt rendre; egy szavazat, úgy látszik, mindig Doris birtokában volt, a másik Sparta és a többi peloponnesusi dor államok közt váltakozott. Az érvényes szavazatok számának megfelelt a hieromnemonok száma. Macedoni Fülöp elvette a szavazatokat a phocisiaktól s magára ruházta, elvette a spartaiaktól is a dórok egyik szavazatát, majd Amphissa lerombolása után a nyugoti locrisiakét s ezt valószínüleg az aetoliaiaknak adta, kiknek, hogy volt-e már ekkor két szavazatuk, kétes, de nem sokkal 279 után bizonyosan annyi volt, a III. század első felében pedig már túlsulyban látszanak az aetoliaiak, oly módon, hogy a hatalmuk alá került törzsekkel maguk közül választhatják a hieromnemonokat. Az így lett aetoliai hieromnemonok száma 5–16 közt ingadozott a szeritn, a mint az aetoliaiak hatalma kisebb-nagyobb volt. Változó e korban a hieromnemonok összege is és az aetoliai korszakban a 24-es számot soha sem érte el. Az aetoliaiak mellett mindig képviselve vannak a delphibeliek, kiket csakis az aetoliaiak vehették fel először az amphictyoniába. Ez az állapot megmaradt 189-ig, az aetoliaiaknak Rómától történt legyőzetéséig. Ezóta a rómaiak az ingatag görög viszonyokhoz képest hol egyik, hol másik törzsnek vagy városnak adták a szavazatokat. Az utolsó változtatást aztán Augustus tette, ki a szavazatok számát 30-ra emelte, melyből 6 jutott az általa alapított Nicopolisnak, 6 a macedonoknak, 6 a thessaliaiaknak, 2–2 a phocisiaknak, delphibelieknek, boeotiaiaknak,1–1 az opusi locrisiaknak, nyugoti locrisiaknak, athenaeieknek, euboeaiaknak, dorisi dóroknak és a pelop. dóroknak. Az amphictyonia hivatalnokai közül a római császárkorban említtetik a ’ElladarchV twn ’Amjiktuonw és az epimelhthV tou koinou twn ’Aujiktuonwn; alsóbb rangú közegek közül a uphretai, a khruV és a grammateuV. – Újabb irók, főként Curtius szerint igen sok amphictyonia volt, ilyennek neveztek minden vallásos egyesületet, a mely közös szentélyt tartott fenn, mint p. o. a kisázsiai ionokét és dórokét is. A történelem azonban csak kevés, határozottan amphictyoniának nevezett egyesület emlékét tartotta fenn. Ilyenek voltak a fennebbin kívül p. o. az onchestusi Boeotiában, a Calauria szigeti, mindkettőnek központi szentélye egy Posidon templom volt s az utóbbit Nauplia, Prasiae, Hermione, Epidaurus, Aegina, Athenae és a minyasi Orchomenus alkották. A delosi a. alkotói a Cyclasok ionjai voltak, de a szigeten levő Posidon templom és vagyona felett az athenaeiek városuk virágzása korában, sőt még azután is felügyeletet gyakoroltak. – Irodalom: Sainte-Croix, Des anciens gouvernements fédérativ 1–161, 1804. Hermann, griech. Staatsaltertümer, 12. §. kk. Wescher et Foucart, Inscriptions recueillies à Delphes. Foucart, memoires sur les ruines et l’histoire de Delphes. 1865. Bürgel, die pyläischdelphische Amphictyonie. 1877.