Lucanus.

– 1. M. Annaeus Luc., Kr. u. 39-ben a hispaniai Cordubában lovagrendű római nemzetségből született. Már csecsemő korában Romába került. Nagybátyja Seneca volt és ennek a révén Nero császár meghitt környezetébe került; 22 éves korában quaestorrá, majd augurrá lett. Könnyű sikerei, úgy látszik, elkapatták a nagytehetségű és nagyravágyó ifjut. Csakhamar elvesztette Nero kegyét, ki állítólag megirigyelte irodalmi sikereit és eltiltotta őt költeményeinek felolvasásától. Haragjában a Piso-féle összeesküvésbe avatkozott és ennek többi részesével együtt 27 éves korában kivégeztetett. Tac. ann. 15, 49. 56. 70. Számos költeménye közül (Iliaca, Saturnalia, Silvae, Epigrammata, stb.) csak a Pharsalia (a kéziratokban de bello civili) czímű epos maradt mireánk. A mű, mely nincs befejezve, a Caesar és Pompejus közt lefolyt polgárháborut tárgyalja 10 énekben. Pompejust mint a jog és szabadság hősét mutatja be, és Caesar győzelmével szerinte nemcsak a szabadság veszett el örökre, hanem Roma nagysága is lehanyatlott. A műnek tetemes fogyatkozásai vannak, melyek már a tárgy választásából folynak. Mindazonáltal a fiatal költő műve előkelő helyet foglal el a latin irodalomban. Stilusát jól jellemzi Quintilianus (10, 1, 90): «L. tüzes és lendületes s jeles mondásokkal ékeskedő, de az igazat megvallva, inkább szónok mint költő.» – Ed. princ. Roma, 1469. Későbbi kiadások: Kortte (1726), Weber (1828), Hosius (1895). Magyar fordítás: Sztrokay (I–V, 1831–39), Laky (1867), Baksay (1868). – 2. L. Ocellus.