Lucius Apulejus

írói álneve egy ismeretlen nevű latin orvosírónak, a ki a Kr. utáni 4-ik vagy 5-ik évszázadban élhetett, és a kit az ókori szerzők megkülönböztetésül a hasonló nevű bölcsésztől, a ki a Kr. utáni 2-ik évszázadban élt és a neoplatonikus iskolához tartozott (l. Apulejus), Barbarus melléknévvel jelöltek meg. Főműve a herbarius v. de medicaminibus herbarum, másképen herbarum virtutes et curationes volt. Ebben a művében kevés az eredetiség; latin nyelvezetének sajátságai arra vallanak, hogy a szerző afrikai származású volt. Plinius és Dioscorides hasonló tartalmú munkái nyomán a szerző 128 fejezetben ugyanennyi gyógyító növényt és ezeknek hatásmódját ismerteti, de fejtegetéseiben igen sok magikus elemet és mindenféle babonát elegyített. Igen ritka és becses e mű első nyomtatott kiadása, a mely már 1470-ben jelent meg Romában, és a mely a növényeket ábrázoló legrégibb fametszeteket tartalmazza. 1537-ben Hummelberger adta ki újabban e munkát Bazelben; a legjobb az Ackermann-féle kiadás, mely 1788-ban Nürnbergben jelent meg. Val. Rose az Anecdota graecolatina czímű művében (1, 61–169) 1864-ben egy általa fölfedezett latin kéziratot közölt «physiognomonia Apuleji» cz. alatt, mely valószinűleg szintén ugyanattól a szerzőtől származik, ámbár Bal. Rose maga ezen értekezés keletkezését a Kr. utáni 3-ik évszázadba teszi. Sprengel, Geschichte der Arzneikunde, 1792–1798. Haeser, Gesch. der Med. 1875.