Apulejus

– 1. L. Saturninus, 1. – 2. Lucius(?), született az afrikai Madaurában 125-ben Kr. u., Carthagóban nevelkedett, Athenaeban philosophiai tanulmányokat folytatott, majd rövid római tartózkodás után Carthagóban telepedett le s mint vándor szónok és az ékesszólás tanítója nagy tekintélynek örvendett. Az új-platonikus philosophia hive volt s a hanyatló pogányságot a régi mysteriumok segítségével akarta új életre kelteni. Ily czélzattal írta főmunkáját, a Metamorphosen libri XI. czímű phantastikus regényét (prózában), melyben elmeséli, hogy egy erkölcstelenségbe merült ifjú, Lucius, ki előbb büntetésül szamárrá változik, a mysteriumok segítségével egészen új emberré lesz. Az anyagot Lucianus LoucioV h ’OnoV czímű művéből vette. A regényben legérdekesebb Amor és Psyche epizódja (4–6. könyv), költői allegoria, mely az emberi léleknek a megpróbáltatások által való megtisztulását jelképezi. Híres apologia s. de magia czímű védőbeszéde is, melyben tisztázza magát azon vád alól, mintha feleségének, a gazdag Aemilia Pudentillának szerelmét varázslattal nyerte volna meg. Philosophiai tartalmuak: de deo Socratis, de dogmate Platonis, de mundo; gyüjteményes munka a Florida, melyben kivonatokat közöl saját műveiből. Apulejus eredeti s élénk szellem s bár az afrikai írók közös hibáitól, a túlságba vitt rhetorikától s dagályosságtól ő sem ment, a hanyatló római irodalomban igen tekintélyes helyet foglal el. – Irodalom: Főkiadás: Hildebrand (1842).