Majestas

általában bizonyos személyeket vagy dolgokat megillető legfőbb méltóság; a római jogi felfogás szerint azon fenség vagy legfőbb méltóság, mely az állam s az államhatalom képviselőinek fogalmához, illetőleg személyéhez füződött. Cic. de or. 2, 39. A m. megsértése bűntettszámba (crimen minutae majestatis) ment. Majestatem minuere est de dignitate aut amplitudine aut potestate populi aut eorum, quibus populus potestatem dedit, aliquid derogare. Cic. inv. 2, 17. Már a királyság idejében a m. megsértésének tekintették s fölfeszítéssel büntették a perduelliót (proditio, parricidium). Liv. 1, 26. A köztársaság kezdetén a királyé helyébe a népfenség lépett s mindjárt a lex Valeria (Kr. e. 509) fej- és jószágvesztést szabott ki arra, a ki királyságra törekszik, vagyis olyan hivatalra tolakodik föl, a melyet nem a népgyűlés ad neki. Liv. 2, 8. A lex Gabinia (Kr. e. 139?) még a titkos összejövetelek szervezőit is halálbüntetéssel sujtotta. Porc. Latr. decl. in Cat. 19. A Ti. Gracchus idejétől fogva mind gyakoribb zendülések következménye volt a lex Appuleja (Kr. e. 100), a mely a m. populi képviselőinek, a magistratusnak s kivált a néptribunusoknak a bántalmazását vagy megsértését is minutae majestatis crimennek vette s a majestas ellen irányuló vétségekre állandó törvényszéket (questio perpetua) állíttatott föl. Cic. inv. 2, 17. de or. 2, 25. rhet. ad Her. 1, 12. A lex Varia (Kr. e. 91) rendelkezése volt, ut quaereretur de iis, quorum ope consiliove socii contra populum Romanum arma sumpsissent. Asc. p. 22. 73. 79. App. b. c. 1, 37. Valószínűleg a lex Cornelia de majestate (Kr. e. 81) volt az, mely aquae et ignis initerdictióval sujtotta azt, a ki a magistratust meggátolja joga gyakorlásában, és az olyan helytartót, a ki önhatalmúlag visel háborút, a katonaságot lázítja vagy a római nép ellenségének pénzért megkegyelmez. Sigonius, de judiciis 2, 29. A lex Julia (Kr. e. 46), mely Caesar indítványára kimondta, hogy a majestas viselője ezentul az imperator, valószínűleg meghagyta a crimen majestatis korábbi meghatározását s csupán a büntetésre vonatkozott. Cic. Phil. 1, 9. A császárkorban is követték ugyan e bűntett megtorlásában a köztársasági törvények rendelkezéseit, de akkor már a külsőségek is mindinkább tekintetbe jöttek. A császár személyének megsértése, kisebbítése, gyanus ólálkodás körülötte, hamis esküvés a császárra, a császárt illető kitüntetések bitorlása, pénzverés, stb. mind a m. elleni vétségek sorába kerültek, sőt Augustus ide vonta előkelő személyek pellengérre állítását is gyalázó iratokkal. Tac. ann. 1, 72. V. ö. azonban Cic. fam. 3, 11, 2. Tiberius még tovább ment. Felségsértésszámba ment, ha pl. valaki Augustus szobra közelében ruhát váltott vagy rabszolgáját megkorbácsolta, ha egy gyűrűt vagy pénzt, a melyen Augustus képe volt, nem illő avagy tisztességtelen helyre vitt, ha a császárra vagy házának valamely tagjára kedvezőtlen megjegyzést tett, stb. Suet. Tib. 58. Dio 57, 24. A törvényeket aztán szigorúan alkalmaztatta. Suet. i. h. Tac. ann. 1, 72. Nem kegyetlenség vezérelte őt e bűntett oly szigorú üldözésében, hanem inkább a saját biztonságát védő ama törekvés, hogy félelemben tartsa alattvalóit, a kik közt számos előkelő család viselkedett iránta gyűlölettel. De gyanakvó természeténél fogva szinte szenvedélyévé tette az üldözést a besúgók, a vádaskodók nagy száma (l. Delator), a kik a jutalom reményétől kecsegtetve minden más vádat felségsértéssel kapcsoltak össze, úgy, hogy a senatusnak úgyszólván ezek tették egyedüli foglalkozását. Tac. ann. 3, 38. Számkivetés helyett olykor halálbüntetést alkalmaz (Tac. ann. 6, 18), a melyet súlyosabb esetekben az elitélt gyermekeire is kiterjeszt. Tac. ann. 5, 9-ben Sejanus esete. A későbbi császárok szintén tetszésszerűleg, természetük vagy hangulatuk szerint majd enyhébben majd szigorúbban alkalmazták a m. büntetésére hozott törvényeket Mommsön, Römisches Stafrecht 1899. Vécsey, Római jog. 1902.