Manumissio

szabadságot adó jogügylet. A rabszolgaszabadítás vagy 1) ünnepies módon történt (m. justa), még pedig a) per vindictam, midőn az úr a rabszolgáját valamely birói hatalommal fölruházott hatósági személy előtt a vindicatio in libertatem képleges cselekvényével szabadnak nyilvánította (Liv. 41, 9), l. Assessor; b) per censum, midőn a rabszolgát ura a censuslistába iratta be (Cic. de or. 1, 40); c) per testamentum, ha a rabszolgát végrendeletében tette az ura szabaddá; ha egyenesen, világos szavakkal történt a szabadnak nyilvánítás (m. directa), akkor a fölszabadultnak libertus orcinus (carwnithV) lett a neve, mivel patronus nélkül maradt; ha pedig az örökösre bízta a fölszabadítást (m. fidei commissa), akkor a fölszabadításnak a rendes formák [a) b)] szerint kellett megtörténnie. Olykor bizonyos föltételekhez kötötte a fölszabadítást a végrendelettevő s akkor e föltételek teljesüléseig a szolga valóságban szolga maradt ugyan, de már jogosan tartott számot a libertasra (statu liber, libertus futurus). A fölszabadítás ezen 3-ik módja azonnal megadta a civitast, a melyet általánosan elismertek. 2) Formaszerű módon történt a fölszabadítás, ú. m. per epistolam, ha levélben történt a nyilatkozat; inter amicos, mikor a szabadnak nyilvánítás 5 tanu előtt történt; per mensam, ha az úr rabszolgáját az asztalához hívta étkezni s úgy bánt vele, mint szabad emberrel; filii nuncupatione, ha úgy bánt vele, mint fiával; adoptione, ha örökbe fogadta. Az ilyenek valósággal szabadok voltak ugyan, de az állam nem ismerte el szabadságukat (Cic. Mil. 12: in libertate morabantur). Constantinus császár hozta be a m. in ecclesiát, midőn az úr templomban a közönség előtt nyilvánította ki akaratát. Minthogy a fölszabadítással túlságosan visszaéltek, Augustus megnehezítette azt a lex Aelia Sentiával (Kr. u. 3), a mennyiben 20 éves koron alul levő dominus a még 30 éves koron alul levő rabszolgáját csakis per vindictam bocsáthatta szabadon, ha előbb egy 5 senatorból és 5 lovagból álló consilium előtt elfogadható okát adta szándékának; a valamely vétség miatt megbélyegzett rabszolga csak peregrinus dediticius lehetett. A lex Fufia Caninia (Kr. u. 7) megszabta a végrendelet útján fölszabadítható rabszolgák számát; a lex Junia Norbana (Kr. u. 18) azoknak, a kik egyszerű módon nyertek szabadságot, a latin coloniák jogát adta meg (azért: Latini Juniani). V. ö. Vécsey, Institutiók, 1902, 101 skk. ll.