Menander

MenandroV. – 1. Athenaei hadvezér a peloponnesusi háborúban, ki a siciliai vállalatban is részt vett, honnan megmenekülvén, Alcibiades alatt vezérkedett a Hellespontusban és az AigoV potumoi mellett vívott ütközetben egyike volt a vezéreknek. Plut. Alc. 36. Thuc. 7, 16. 43. 69. Xen. Hell. 1, 2, 16. 2, 1, 16. 26. – 2. Az uj attikai vígjáték legkiválóbb költője (l. Comoedia). Előkelő szülőknek, a cephisiai Diopithesnek (nem a suniuminak, ki hadvezér volt) és Hegesistraténak gyermeke, született Kr. e. 342-ben; jó nevelés, finom műveltség, kellemes alak, kedvező anyagi helyzet s külső viszonyok jutottak osztályrészeül (Suidas s. v.) vidám, gondtalan életét Athenaeben (többnyire piraeusi villájában) élte le kedves Glycerájával (Alciphr, ep. 2, 4, 5), mígnem egy fürdőben szerencsétlenül járva meghalt. Gellius (17, 4) és egy felirat (CIG. 6084) 52 évesnek mondják, beleszámítva születése és halála évét is (márványszobra a római Vaticanban, l. 531. á.) Annyira szerette Athenaet és a függetlenséget, hogy értök Ptolemaeus Lagi fényes ajánlatait is visszautasította. Alciphr. ep. 2, 3. V. ö. Plin. n. h. 7, 111. Bizalmas viszonyban élt Theophrastusszal, úgyszintén az egyívású Epicurusszal. Strab. 638, v. ö. Phaedr. 5, 1, 12. M., kit anyai nagybátyja, a szintén ünnepelt vígjátékíró Alexis avatott be a vígjátékirás titkaiba, már ephebus-korában (321) drámai győzelmet nyert és állítólag 100-nál több vígjátékot írt (Gell. 17, 4. Suidas), de csak 8-szor győzött. Gell. 17, 48. Annál nagyobb tiszteletben részesíté az utókor, midőn is a művelt világ kedvelt írójává lőn, verseire folytonos czélzásokat látunk s hatása átterjedt még a Krisztus utáni időkbe is. Quint. 10, 1, 69. Plut. comp. Men. et Aristoph. 853. Anth. 7, 72. 370, 9, 187. Ov. trist. 2, 369. Prop. 4, 21. 28. Számos darabját átdolgozták latinra, így Plautus a diV exapatwn-t (Bacchides), jiladeljui-t (stichus), KarchdonioV-t (Poenulus), Terentius az adeljoi-t, ’ Andria-t és PerinJia-t, a eanton timwroumenV-t, MeunoucoV-t és colax-ot, hasonlókép dolgozták át darabjait Statius Caecilius, Luscius Lanuvinus, Turpilius és Attilius is. Vigjátékaiból később szemelvényeket is készítettek, melyek Menandrou gnwmai monosticoi czím alatt maradtak ránk (850 vers) idegen anyaggal saturálva; sajátságos azonban, hogy épen a legszebb s legbiztosabb menanderi velős mondások hiányzanak. Ránk egyetlen műve sem maradt teljesen, csak számos töredék és73 czím s e miatt Menandert igazában csak a meglevő római átdolgozásaiból, különösen a Terentiuséiból ismerhetjük meg, bár az eredetinek finom vonásait, erejét s természetességét (mint a töredékek mutatják) meg sem tudják közelíteni. Menander finom, szellemes élczeivel s bájos művelt nyelvével kiváló érdemeket szerzett az uj attikai vígjáték kiművelése s tökéletesítése körül: megfigyelése éles, feltalálása változatos, jellemzése biztos, hangja nemes és könnyed, mondásainak tömörsége és practikus igazsága pedig (ha nem mindig választékosak is) könnyen átérthető. – Irodalom: Meineke, Fragm. com. Graecorum, Berlin, 1839–57,4. köt. (a kisebb kiad. Berlin, 1847, 2. köt.). Kock. Com. Atticorum fragm., Leipzig, 1880–88. 3 köt. Benoît, Essai historique et littéraire sur la comédie de Ménandre arec le texte, Paris, 1854. Guilot, Ménandre Paris, 1855. Horkel, die Lebensweisheit d. Komikers, Menander, Königsberg, 1857. – A kevésbbé jelentékenyek közül említendők: – 3. Laodiceai rhetor, ki Hermogeneshez és Minucianushoz commentariusokat (Suidas), Demostheneshez és Aristides Panathenaicusához scholionokat, továbbá a kéziratok szerint két tractust írt ünnepi beszédekről (peri deiciticwn, Rhet, Gr. 3, 329–466), melyek közül a 2-ik tractatus azonban Bursian szerint egy névtelen irótól való. A Kr. u. 3. században élt. Spengel, Rhetores Graeci, Leipzig, 1853–56. 3. köt. Bursian, Der Rhetor M. u. s. Schriften (Berlin, Akad. Ért. 16. köt., 1882). Nitzsche, D. Rhetor M. u. d. Scholien zu Dem., Berlin, 1863. – 4. Az ephesusi, ki a phoeniciai városok királyairól írt krónikaszerű összeállításban, honi források, városi krónikák alapján; Flavius Josephus töredéket közöl tőle s kiegészítést is ad. Gutschmid szerint (Kleine Schr. 4, 478, Leipzig, 1858) a 2. században élt Kr. e. Müller, Fragm. hist. Graec., Paris, 1841–70. 4. köt. – 5. A cynikus Diogenesnek egyik tanítványa, Homerus bámulója. Diog. Laërt. 6, 84.