Mimnermus

MimnermoV, görög elegiaköltő, a panaszdal első valódi képviselője, Kr. e. 620–600 körül virágzott. Hazája egy kisázsiai ión város, Smyrna vagy Colophon. Azon időben élt, midőn az ión városok a lydus királyoknak hódoltak meg, és elvesztvén állami életöket, puha gyönyöröknek és fényűzésnek adták át magukat. A férfias bátorság, hősi elszántság eszményei helyett érzelmesség, a szerelmi élvek utáni szenvedélyes vágy viszhangzik a Mimnermus elegiáiban. A szerelmi elegiát, mely az alexandriai kor kedvelt műfajává lett és a római elegia alaphangját adta meg, voltakép Mimnermus teremté meg. Propertius (1, 9, 11): plus in amore valent Mimnermi versus Homero. Horatius epist. (1, 6, 65) szintén kiemeli költészetének e vonását. Egy fuvolásnőt Nannót emleget, mint szerelme tárgyát. Alighanem idősebb korában támadt e szenvedélye, mert az ifjúság virágának kora hervadását siratja és az aggkor gyülöletes voltát rajzolja. Kedvesének szenteli két könyvben összegyűjtött elegiáit. Flach hajlandó a Nanno személyét költöttnek gondolni, mely nézetet Bergk azzal a meggyőző érvvel czáfol meg, hogy a költészet e kezdetleges, naiv és őszinte korában ez nem valószínű. Ifjabb korában írhatott harczias elegiát is, mert azon csekély számú töredékek közt, melyek ránk maradtak, van harczias hangú töredék is. Bergk–Hiller 9, 12 (Bachnál 12, 13). Strabo (14, 643) őt fuvolásnak és elegia-költőnek nevezi egyszersmind. Csakugyan Plutarchus (de mus. 8) megemlékezik egy külön nomus-dalról, melynek neve cradias volt, melyet Hipponax szerint Mimnermus adott volna elő fuvolán. Ugyanis, mondja Plutarchus, kezdetben az elegiák költői fuvolások is valának. Plutarchus e helyéből az tűnnék ki, hogy az elegia dallamát is Mimnermus szerzette volna. A homerusi költői nyelv legdallamosabb fordulatait találjuk meg Mimnermusnál. A 2-ik elegiában még a képet is átveszi Homerustól, hogy az emberi élet, mint a fa levele hervatag. A töredékeket megtaláljuk: Schneidewin. Delectus poët. eleg. (Bach gyűjté egybe). Berk, poët. lyr. Gr. 2, p. 25 skk. Hiller, Anth. Graeca 1890, 30–34. Értekezéseket írtak róla Schönemann, Göttingen, 1824 és Marx, De Mimnermno poëta elegiaco, Coesfeld, 1831. Német fordítását adta Weber, Eleg. Dichter der Gr. cz. gyűjteményben. Croiset Alfred, Hist. de la lit. Grecque 2, 112–117 idézetekben gazdag jellemzését adja. Flach, Gesch. der griech. Lyrik, Tübingen, 1884. 174 skk. A magyar irodalomban idézeteket találunk: Aigner Lajos, Az elegiáról, Pest, 1869. Boros Gábor, A görög elegia az alexandriai korig. Egyet. Philol. Közlöny, 1883. Schill Salamon Görög irodalomtörténete (Budapest, 1892, 32–33. l.) igen röviden szól róla. Csányi Ferencz, A görög irodalom történetében (Kolozsvártt, 1866) meg sem említi. A közkézen forgó Jebb-féle görög irodalomtörténet is alig egy pár sort szentel a nagy tehetségű költőnek.