Mithras

MiJraV, a perzsa feliratokban is Mithras, az óperzsa vallás egyik jó szelleme (Ized), majd főistene. Eredetileg a tiszta légkört, a világosságot, a fényt jelentette, mely még a felkelő napot is megelőzve a legtávolabbi és legelrejtettebb zugokba is behatol és a sötétséget mindenünnen elűzi. A régi perzsa vallás azonban nemcsak személyesítette a természeti tüneményeket, hanem erkölcsi jelentéssel is felruházta azokat; ily módon M.-ban később a tisztaság és az igazság képviselőjét imádták, a sötétség és hazugság esküdt ellenfelét. II. Artaxerxes perzsa király ideje óta M. még nagyobb jelentőségre emelkedett; most már a mindent látó és legyőző, a mindenség felett uralkodó istent látták benne, a ki a Daévák (új perzs. divék) segélyével az örök világrendet a sötétség és hazugság szellemei ellen megvédelmezi. Majd a szerződések és az eskű fölött őrködő istenné tették. A Kr. előtti századokban M. cultusa a rómaiak között kezdett elterjedni Nyugaton, a hol egyébiránt e cultus mindenféle nem árja eredetű (chaldaeus és aegyptusi) babonával és titokszerű szertartásokkal keveredett össze. A Kr. utáni századokban M.-t Keleten majd Nyugaton magával a napistenséggel kezdték azonosítani, a mint ez az indo-scytha érmeken is látható: a Sassanidák korában pedig már a nap fénysugarai veszik alakját körül. A napban keresték ekkor az összes dolgok s a világrend forrását és intézőjét. Romában dec. 25-én ülték meg a napisten diadalát a tél és a homály felett, a mely napon a phoeniciaiak is megünnepelték Melkart ujjáébredését. Rendesen phrygiai módra öltözött ifjú alakjában ábrázolták M.-t, a mint egy barlangban egy hatalmas bikát feláldoz. Rátérdel az állatra, melynek orrát egyik kezével összeszorítja (v. az állat fejét felfelé rántja), míg másik kezével tőrt döf annak szügyébe (536. á.). Ennek értelme: M. mint a fény istene megöli a barlangban (a világban) a bikát (a nappal és fénynyel ellenkező terméketlenséget), a mint pl. Persepolisban is a napororszlán agyonfojtja a bikát. Ugyancsak Mithrast ábrázolja a kőszobor az 537. ábrán. Az isten meztelen ifjú képében fején phrygiai süveggel sziklákból emelkedik ki, melyek körül egy kigyó tekerődzik. Ezen ábrázolás szerint M. tulajdonkép maga a fölkelő nap, mely a perzsa őshit szerint minden kora reggel a hegyek szikláiból születik. Mivel az 538. ábrán közölt szoborhoz hasonlókat már több mithraeumban találtak, kellett a bikaölő M. és a bikaölő oroszlán között vonatkozásnak lenni és pedig nyilván azon a réven, hogy az oroszlán a keleti felfogás szerint a tűz symboluma volt. M. cultus-helyeit mithraeumoknak hívták; rendesen természetes vagy emberi kéztől alkotott barlangok szolgáltak e cultus helyiségeiül. Az 539. á. az aquincumi Mithras-templom alaprajza. Az előcsarnok, mely a g-nél talált Mercurius szobor szerint valószínűleg ezen istennek volt szentelve. C vestibulum. A cella középső része (D) két lépcsőfokkal fekszik mélyebben az előszobánál; két oldalán folyosók (E–E), 60 cm.-rel magasabban a középső résznél. A válaszfalakban négy fogadalmi oltárkő (c–d–e–f). Valamennyit M. Antonius Victorinus, Aqunicum colonia tanácsának tagja, dec(urio) col(oniae) Aq(uinci), s a közrend felügyelője (aedilis) emelte. Kettő M.-nak szól, kit a föliratok Cautus Pates, illetve Cautes melléknevein említenek, a 3. a kiapadhatatlan forrás (Fons perennis) tiszteletét hirdeti. A középső rész hátsó oldalát alacsony kőpad szegélyezi. Balsarkában (a) M.-nak kőszobra, ki meztelen ifjú képében emelkedik ki a sziklákból. Mint a kőpad tulsó részén fekvő lap bizonyítja, ezen is valami szobor állott. A két szobor közt fölállított főoltárnak nyoma veszett. Hazánk földjén Cumont összesen 94 M. cultusára vonatkozó emléket talált, még pedig: Pannonia inferior területén 17 emléket, többi között Aquincumban (mithraetum), Alcsuthon, Tétényen, Szent Endrén és Buda Örsön; Pannonia superior teürletén 11 emléket, így pl. Sziszeken, Golubicson, Rákoson (Sopron megye), Ó Szőnyön, Szárazvámon; végül Daciában 76 emléket Orsova, Romula, Várhely (mithraeum), Micia, Veczel, Alsó Bajom, Hosszútelke, Apulum (Gyulafehérvár), Alvincz, Maros Portus, Magyar Décse és Torda (Potaissa) mellett. A legérdekesebb és legnagyobb mithraeumot Pannoniában Carnuntumban találták (a hol egyébiránt három volt). A római világbirodalom területén mostanig 588 M.-ra vonatkozó föliratot találtak s ezek közül 157-et hazánkban leltek. A legtöbb mithraeumra Italiában bukkantak; az Alpeseken túli országokban a heddernheimi s a saarburgi érdemel különösen említést. Ez utóbbit Theodosius császár idején 395-ben Kr. u. a keresztények lerombolták s egy lánczra vert holttetem elhelyezésével megfertőztették. – Irodalom: Windischmann, Mithra (Abhandlungen für die Kunde d. Morgenlandes, 1. köt. 1. l.). Spiegel, Eranische Alterthumskunde. Justi, Geschichte des alten Persien (92 skk. ll.). Duncker, Gesch. des Alterthums, 4. kiad. 4. köt. 80 és 124 l.). Lajard, Instruction au culte de Mithra, 1847. Király Pál, A sarmizegethusai Mithraeum (Arch. Közl. 15. 1886). Kuhn-Geiger, Grundriss der iranischen Sprachwissenschaft, Cumont, A magyarországi Mithraeumokról (Archaeol. Ért. 1893) és Mithras. Textes et monuments figurés relatifs aux mystčres de Mithra (Bruxelles, 1894–99, még nem teljes). V. ö. e fontos munka ismertetését az Archaeologiai Értesítőben (1894 skk. évf.)