Naphtha

o najJaV, to najJa, kátránynemű gyulékony folyadék, mely Ázsiában s közelebbről Assyria, Media, Babylonia, Susiana és Parthia tartományokban a földből forrásként buzog fel; különösen nevezetesek voltak a Mennis vidékén, Arbelától Délre mintegy 4 napi járásnyira levő naphthaforrások és az Ecbatana mellett fölfakadó naphthapatak, melyet Nagy Sándor is megcsodált. A n. tulajdonságát leírja Strabo (Eratosthenes után) 16. könyvében Babylonia leirása közben, majd ő utána Plinius (n. h. 2, 109) és Plutarchus Nagy Sándor életének 35. fejezetében. Strabo megkülönböztet finomabb és durvább naphthát, amaz fejér, ez fekete volt; gyúlékonyságát az írók úgy jellemzik, hogy még mielőtt a lánggal érintkeznék, már a fény sugarától távolból is meggyulad. A babyloniak Plutarchus előadása szerint meg akarván mutatni Nagy Sándornak a n. sajátságát, egy este a király szállásához vezető útat meglocsolták ezzel a folyadékkal s aztán égő szövétneket értetvén a belocsolt földhöz, a tűz egy pillanat alatt végig futott rajta s az egész utcza lángban állott. Majd meg a király fürdőszolgája Sándor mulattatására egy együgyű suhancz testét kenvén be naphthával, tűzzel érintette meg, mire a fiúnak egész teste egyszerre lángba borult, úgy hogy a király maga is nagyon megijedt s csak keservesen tudták a tüzet eloltani, a fiú pedig sulyos beteg lett. A naphthát ezen gyulékony természete miatt s mivel meggyújtva nehezen volt eloltható, háborúban az ellenség ostromgépeinek elpusztítására is használták.