Nausicaa

Nausicaa (vitás jelentésű szó, melyet hol a cainumuai igével hoznak kapcsolatba, a mikor aztán a. m. nausi cecasmenh; hol pedig beczéző névnek tekintenek, a melynek lehetett egy férfit illető NausicaV mellékalakja is); a phaeaxok királykisassonya, Alcinous és Arete leánya, kinek Odysseusszal való találkozása az ókor idyllikus és romantikus mondai elemeinek rendkívül bájos szövedékét mutatja. Leirása az Odysseának gyöngye. Azon az éjjelen, midőn Odysseus a vihartól verve és hajótörötten a phaeaxok földjére menekült, Athene istenasszony «mint lengő szellő» a királyi palotába siet és magára öltve N. legkedvesebb leánypajtásának alakját, felébreszti az alvót és tanácsolja neki, hogy jó lesz, ha leánypajtásaival a partra megy és ruhájukat a tenger vizében megmossák, mert közeleg immár az esküvő ideje. N. szót fogad, és miután a ruhát megmosták és a tengerpartnak fövenyére, kavicsára kiteregették, lányos pajzánsággal játékra kerekednek. Vigan énekelve és tánczolva ütik a labdát, a mely azonban végre is abba a folyóba röpül, a melynek nádtorsa közt a halálra fáradt Odysseus szunnyadoz. A hős erre felébred, kilép a nád közül és egyenesen a leányok felé tart, a kik mind sikoltozva menekülnek, csak a szép királykisasszony marad. Szive megesik a fáradt, éhes és ruhátlan hősön, a ki szerényen panaszolja el sorsát és N. gondoskodik róla, ellátja étellel, fel is ruházza, és midőn az immár méltó mezben mutatkozó hős, kinek alakját Athene istenasszony kellemmel áldotta meg, előtte áll, nem nyomhatja el azt a vágyát, vajha a jövevény itt maradna és életének társául szegődnék. Ugyanezt az óhajtást fejezi ki Alcinous király is, a kit a bujdosó fejedelem daliás alakja és okos beszéde egyaránt elbűvöltek, de a ki azért megengedi, hogy Odysseus, ha akarja, régi hazájába visszatérhessen. Ugyanezt mondja ki a másnap tartott népgyűlés is, mely után Odysseus épen a búcsulakomára készül, midőn a «férfiak házának» küszöbén elébe lép N. és e szavakkal búcsúzik tőle: «Élj boldogul, idegen, s hazádba érve néha napján emlékezzél meg rólam is, rólam, kinek életedet köszönheted!» A hős megindul és hálás szivvel fogadja meg, hogy távol hazájában úgy fog hozzá imádkozni mint egy istenasszonyhoz, a ki életét megmentette. E pár beszéddel lejár a bájos epizód homerusi cselekvényének fonala, de a későbbi költészet és művészet tovább szőtte azt. Az epos némely utóvirágja szerint Alcinous elkiséri Odysseust, együtt pusztítják el a kérőket, N. pedig Telemachusnak felesége lesz. A lyrai költészetben Alcman foglalkozott Odysseus és N. találkozásával, a drámában pedig a N.-epizód szépségei hol a tragoedia fennkölt légkörébe emelkedtek, hol a comoedoa gonosz élczeibe temetkeztek. Sophocles ifjúkori N.-darabjaiban maga játszotta a czímszerepet és elragadta a közönséget elegáns labdajátékával; az sem lehetetlen, hogy N.-ról egész trilogiát írt, melynek a fentebb említett tragoedia csak egy részét képezte. A művészet gyakran és szívesen foglalkozott N.-val. Sajnos, kevés emlék maradt reánk. Az ókori műtörténet megemlékezik Polygnotus és Protogenes N.-festményeiről, nemkülönben a Cypselus láda egyik csoportjáról, melyet több-kevesebb joggal N.-ra vonatkoztatnak. A megmaradt emlékek közül első helyen tünik szemünkbe egy piros alakos amphora, melyet Vulciban találtak, s a mely ez idő szerint Münchenben van (Overbeck, Her. Gall. 31. tábla, 3. ábra). Odysseust a segélykérők typikus helyzetében mutatja, a mint Pallas Athenéhez fordul, holott N. a meglepetés mozdulatával önkéntelenül is összevonva a keblét eltakaró palástot társnőihez húzódik, de nemes arczélű koronás fejét hátrafelé fordítja és merően szembenéz a bujdosó királylyal. N.-nak szép mellképe található egy mytilenei ezüstpénzen, melynek veretéséről egyesek (kivált Welcker) arra következtetnek, hogy Alcinous szép leányát Sappho hazájában mint törzsökös hősnőt (herois) tisztelték. A modern N.-képek közül említendő a Prelleré Berlinben (Raczinszky hagyományából a Nationalgallerieban). Az újabb csillagászat róla nevezte el azt a telescopikus planetát, melyet Palisa 1879 februarius 17-én pillantott meg legelőször. Wörnernek a Roscher-féle szakszótárban felsorolt forrásműveiből kiemeljük a következőket: Marxnak czikkét (Über die N.-episode) a Rheinisches Museumban (42, 251), továbbá Schreyert (N. bei Homer, Sophocles und Goethe); a N.-mondához hasonló indus hagyományokról szólnak: Bender, Die märchenhaften Bestandtheile der homerischen Gedichte (darmastadi programm, 1878) és Gerland, Altgriechische Märchen in der Odyssee (Magdeburg, 1869).