Neapolis

NeapoliV, m. Napoli. A hasonló nevű számos város között a legnevezetesebbet Campaniában a Vesuvius nyugati lejtőjén és a Sebethus folyó mellett (563. á.) Cymebeli kivándorlók az ősi Parthenope helyére építették. Livius (8, 22) szerint két, fallal elkülönített, de jogilag összekapcsolt városból állott: Palaeapolis- és Neupolisból. 327-ben Kr. e. a samniumbeliek 6000 embere szállotta meg (Liv. 8, 23), 290-ben a rómaiak birtokába került, kik görög nyelvét szokásait érintetlenül hagyták (Liv. 35, 16. Tac. ann. 15, 13), míglen római municipiummá s mint ilyen Tarentum mellett a legnagyobb délitaliai kikötővárossá lett. Cic. ad fam. 13, 30. Balb. 14. A Palaeapolis név a római korszakban eltünik, de az egyesült városban a görög nyelv és görög szellem még sokáig fenmaradt (állítólag a Kr. u. 7. évszázig), miért is a műveltebb rómaiak különös szeretettel látogatták. Titus alatt egy földrengés (l. Pompeji) majdnem teljesen elpusztította, de római ízlésben újra felépült. Itt halt meg Romulus Augustulus császár. Közelében voltak híres meleg fürdők, volt Lucullus híres villája, melyben Tiberius meghalt (Suet. Tib. 73), továbbá a Villa Pausilypi (Sanssouci, «Gondűző»), melynek neve a N. és Pozzuoli közötti Grotta di Posilippóban megvan, a hol Vergilius állítólagos sírját ma is mutogatják. A régi város a mai N. kikötője körül feküdt, a mai királyi vár és Castello Vecchio között. Strab. 5, 246. Del Balzo, Napoli ed i Napolitani, Milano, 1883. Kleinpaul, Neapel u. s. Umegbung, Leipzig, 1884. Beloch, Campanien; Geschichte u Topographie d. antiken N. u. siener Umegbung, Breslau, 1890.