Achaia, Achaja

’Acaia, 1) főképpen a Peloponnesus északi partja, mely az ú. n. DwdekapoliV-t foglalta magában, ilyen értelemben fordul elő Herodotusnál, Pausaniasnál és Thucydidesnél; parti fekvésénél fogva nevezték így is: AigialoV és Aigialeia; 2) Mela és mások hozzászámították Corinthus, Phlius és Sicyon vidékét is; 3) Livius, Cicero és Caesar gyakran az egész Peloponnesust értik alatta; 4) Homerus az egész Görögországot jelölte e névvel, melyet a rómaiak is felkaroltak, provincia Achajának nevezvén egész Görögországot, kivéve Thessaliát, Acarnaniát és Aetoliát, melyek Macedonia provinciához számíttattak; 5) így nevezték Thessalia délkeleti részét is az acaioi-nak talán legrégibb fészkét, melyet megkülönböztetésül a peloponnesusitól ’Acaia FJiwtiV-nak is mondtak. – Az 1) alatti A.-t. északon a Corinthusi öböl, délen Arcadia, nyugaton Elis és keleten Sicyon határolta. Területe mintegy 280 € km. volt. Arcadia felől természetes határul szolgálnak a 2400 méterig emelkedő hegyek, mint a Cyllene, Kullhnh (Ziria), a Crathis, KraJiV (Hagia Varvara), a teknősbékákban bővelkedő Chelydorea, Celudorea (Mavron Oros) hol Hermes a lantját készítette, a Cerynea, Keruneia, Erymanthus, ’ErumanJoV (Olonos), a Corinthusi öböl felé önállóan legyező módjráa terjeszkedik a Panachaicum, Panacaikon oroV (Voïdia). A festőileg szaggatott hegyek nyulványaikkal többnyire a tengerpartig érve, A-t egészen hegyes-völgyes vidékké teszik, úgy hogy a lapályos részek összetéve is csak valami 40 km-t tesznek ki. Utóbbiak közt a legnagyobb kiterjedésű a Patraei öböl mentén a Pansachaicumtól az Araxus fokig nyúló. Nevezetesebb előfokai: nyugoton ’ArazoV (Kalogria), tovább kelet felé ’Rion (Castello di Morea), Posidon-templommal, azután Drepanon (Drepano). Számos, a Patraei és Corinthusi öbölbe szakadó folyója rövid, de sebes folyású hegyi patakok, melyeknek ágyai nyáron kiszáradnak, más évszakokban azonban túlságosan tele vannak. Romboló természetüket régi neveik is mutatják mint SuV vagy SuJaV (vadkan), KrioV (kos). Csak a KraJiV (ma Akrata) vizéről mondja Herodotus (1, 145), hogy mindig foly. Biztos kikötői alig vannak s így a Corinthusi öböl déli partja nagy ellentétet mutat az északival szemben. Bár sok hegy borítja a vidéket s erős szelek tikkasztó hőséggel váltakoznak rajta, mégis elég termékeny, a hegyek lejtőin jól terem a szőlő, gabona, olaj, a magasabb helyeken mindenféle fa. Régen igen sűrűk voltak erdőségei, melyek bővelkedtek vadakban. A nyugoti lapályon feküsznek: Dyme (Dumh), Olenus, (’WlenoV) és Patrae (Patrai, m. Patras); utóbbi az Italia felé vezető kereskedelmi útban feküdve, jó kikötőjének köszönhette kiterjedt kereskedését mind az ó-, mind az újkorban. A patraei vidéktől kelet felé egy 130 stadium hosszú partszegélyen öt város feküdt, ú. m. a part mentén: Rhypes (’RuteV), azután Aegium (Aigion), végre Helice (’Elikh), bennebb egy magas fensíkon: Cerynea (Keruneia), 1881-ban fölfedezett színházzal, és Bura (Boura). Utóbbit 373 Kr. e. egy borzasztó földrengés szétrombolta, Helicét pedig mindenestől a tenger fenekére sülyesztette. A Crathis torkolatánál Aegac (Ailae), az ion korszakban jelentékeny hely, de azután mindinkább hanyatlott; lakói N. Sándor korában Aegira (Aigeira, romjai Mavra Lithariánál) kikötővárosba költözek. A. legkeletibb városa Pellene (Pellhnh), mely fekvésénél fogva leginkább ki volt téve a keleti szomszédok támadásainak. 70 stadiumra a patraei öböltől feküdt Pharae (Farai), A. összes városai közt pedig a parttól legtávolabb Tritaea (Tritaia), mely fekvésénél fogva darab ideig (kétségen kívül az achajai szövetség újjáalakítása előtt, melyben aztán ő is részt vett) Arcadiához csatlakozott. Strabo 8, 383. – Legrébibb lakói pelasgusok és ionok voltak. Utóbbiakat a dór vándorlás korában a dóroktól kiszorított peloponnesusi achaeusok űzték ki és pedig a hagyomány szerint Tisamenus, az Orestes fia, vezetése alatt; ekkor nyerte a vidék az Achaja nevet. Az inoktól származik a 12 város szövetsége, csakhogy az ő községeik csupán nyilt falvak voltak s az achaeusok alakították át városokká. Utóbbiak átvették az ionoktól vallásos központul Posidon ’ElikwnioV templomát is Helicében, melynek helyébe azonban Helice pusztulása után (Diod. Sic. 14, 48. Strab. 8, 384. Paus, 7, 24. Ov. met, 15, 293) Zeus Amariusnak (’AmarioV, Dittenberger, Syll. 178 felirat szerint: Polyb. II, 39: ’OmarioV. Paus. VII, 24: ’OmagorioV) és Demeter Panacheának Aegiumban emelt szentélyei léptek. Hdt. 1, 145 a szövetkezett 12 város nevét így adja: Pellene, Aegira, Aegae, Bura, Helice, Aegium, Rhypes, Patrae, Pharae, Olenus, Dyme és Tritaea. Majd a lakóitól korán odahagyott Aegae és Rhypes helyébe két kisebb helység vétetett fel ú. m. Cerynea és Leontium; a szintén korán elpusztult Olenus helyébe, úgy látszik, nem lépett más helység. Pol, 2, 41. A 12 városon kivül természetesen voltak A.-nak kisebb helységei is. A szövetség nem volt valami szoros s az egyes városok jókora függetlenséget élveztek. A királyság intézménye megmarad egy darabig az acheus korszakban is és utolsó királynak Ogyges említtetik (Pol. 2, 41), de aztán a városok korán democrata szellemben szervezkedtek, szerencsésen egyesiteni tudván a szigorú törvényességet és igazi szabadságot. Pol. II, 38. Egyébiránt az achajaiak visszavonulván a nagy politikától, semmi jelentős szerepet sem játszanak Görögország virágzási korszakában. Nem vettek részt a perzsák elleni vagy nemzeti küzdelemben s alig-alig avatkoztak bele a peloponnesusi háborúba. Annál jelentősebb szerepet visznek a görög világ hanyatlási korában. 280-ban Kr. e. Dymae, Patrae, Pharae, Tritae lerázzák a macedoni jármot, megkötik az úgynevezett achajai szövetséget s nemsokára hozzájuk csatlakozik: Aegium, Bura, Cerynea, Leontium, Aegira és Pellene. A szövetségnek azonban Aratus adott sulyt, midőn 249-ben szülővárosát Sicyont megszabadította tyranusától s az achajai szövetséghez csatolta. Ennek vezérszelleme most Aratus lesz, egészen öntudatos czélja pedig a görögök felszabadítása az idegen járom alól. 242-ben Aratus felszabadítja Corinthust s a szövetséghez csatolja, rendre pedig belépnek: Megara, Aegina és a pelopon. városok nagyobb része, úgy hogy csupán Sparta, Elis, Mantinea, Orchomenus és Tegea maradtak távol. De Sparta nemcsak távol marad, hanem rövid idő alatt a szövetség ellen fordul. A tettvágyó III. Cleomenes király t. i., midőn vissza kivánta állítani Sparta vezérszerepét a görög világban, erejét legelőször az achajai szövetségen akarta megmutatni. Aratus teljességgel nem birván hadvezéri tehetséggel, csatát csata után veszít, ellenben Cleomenes egyre-másra ragadja el a városokat a szövetségtől. Ez arra birja Aratust, hogy a macedoni király Antigonus Doson segítségét kérje. Ez 223-ban meg is jelenik hadaival s 222-ben Sellasiánál döntő győzelmet arat Cleomenes felett, de egyúttal Achaja és Görögország nagy részét hegemoniája alá vonja. A szövetség tehát éppen abba a bajba esett, a mely ellen való küzdelem érdekében létesült. De még lealázóbb lett a helyzet, midőn Aratus Caphiaenál az aetoliai szövetségtől megnyeretvén, ismét macedoni segélyt kér s alkalmat nyujt az ifjú Filep királynak, hogy ez görög szövetségeseivel embertelen háborút folytasson az aetoliaiak ellen. Midőn Róma a hannibali háború alatt, hogy foglalkoztassa a pún vezér szövetségesét, macedoniai Filepet, az aetoliaiakkal szövetkezik: az achajai szövetség annál szorosabban csatlakozik Filephez. Ugyanezen időben rendkívüli lendületet ad a szövetségnek a 207-ben strategussá választott Philopoemen Megalopolisból. A kiváló tehetségű és tudományosan képzett hadvezér újjáalakította a hadsereget, nagy lelkesedést csepegtetett a szövetségbe, azt kiterjesztette s még 207-ben semmivé tette Sparta tyrannusának Machanidasnak hadait. Midőn Róma a görög érdekek czíme alatt megindította Macedonia ellen a háborút, ennek folyama alatt 189/7 telén Flaminiusz római vezér az achajai szövetséget is Róma érdekkörébe vonta s Philopoemen már mint Róma híve nyeri meg Spartát is a szövetségnek, 191-ben pedig annak jutalmául, hogy az antiochusi háborúban a szövetség, ellentétben az aetoliaiakkal, hű maradt Rómához, ettől elnyerte Elist s Messeniát is és evvel az egész Peloponnesust magában foglalta. De éppen ebben rejlett a jövendő bajok forrása. Sparta és Messenia folyvást szabadulni óhajtottak s ellenségeskedéseiket maga Róma szította. Midőn Messene Dinocrates vezetése alatt tényleg el is szakadt, Philopoemen vakon megtámadta, de fogságba jutván, megöletett (183). Utódja Lycortas, a történetiró Polybius atyja, leverte ugyan a messeniaiakat, de nem tudott mérkőzni a leontiumi Callicrates vezetése alatt alakult római párttal. Ez megakadályozta, hogy az új macedoniai háborúban a szövetség Perseus mellett lépjen síkra. És éppen ez a Callicrates volt az, ki midőn Róma a pydnai győzelem után üldözni kezdte görögországszerte a hazafiakat, az achajai szövetségből 1000 kiváló férfiút adott fel mint gyanusokat. Ezek, hogy számot adjanak magaviseletükről, Italiába szállittattak, de Róma soha sem talált időt ügyük megvizsgálására s csak 150-ben midőn már csak 300-ra olvadtak le, bocsátotta őket haza. De ezek csak új elégedetlenség kovászai lettek s midőn 147-ben Róma követelte, hogy Corinthus, Orchomenus, Argos és az Oeta melletti Heraclea bocsáttassanak el a szövetségből, ez egy végkisérletet tett a rómaiak ellen Diaeus és Critolaus főnöksége alatt. De szerencsétlenül. L. Mummius római consul semmivé tette 146-ban Leucopetra mellett az Isthmuson a szövetségnek Diaeus által vezetett utolsó seregét s Corinthust teljesen elpusztította. 10 senatusi meghatalmazott a szövetséget fölbontottnak jelentette ki s a democrata kormányok helyébe oligarchiákat állított be. Achaja ezzel római provincia lett, előbb praetori, majd proconsuli. L. Plut. Philopoemen, Arat. Liv. 27. kk. Pol. – A szövetség szerkezete. A városok saját hivatalnokaik, tanácsuk vezetése alatt helyi szabadságuknak teljes élvezetében megmaradtak. De ezenkivül minden, a szövetséghez tartozó 30 éves polgár tagja volt a szövetségi gyülésnek, melyet előbb Aegiumban, később a kiterjedt szövetség többi városaiban is tartottak, és pedig rendesen évenként kétszer, ú. m. tavaszszal és őszszel, szükség esetén pedig máskor is. E gyűlésben nem fejenként, hanem városonként szavaztak, úgy azonban, hogy az olyan nagy város, mint Megalopolis, több szavazó kerületbe volt osztva. Hatáskörébe tartozott: a döntés háború és béke felett, új tagok fölvétele, idegen követek kihallgatása, általában a nemzetközi ügyekben való intézkedés, tiszteleti jogok adományozása, szövetségi hivatalnokok választása, felelősségre vonása, esetleg büntetése. A szövetség élén állott kezdetben két, 256 óta egy strategus (praetor), a szövetségi titkár (grammateuV) és a tiz damiurgus (oamiourgoi). A szövetség legfőbb hivatalnoka, a strathgoV volt kifelé a szövetség képviselője, ki az idegen államokkal kötött szerződésekre az eskűt tette le, ő volt a sereg fővezére, s alája volt rendelve bizonyos számú alvezér, upostrathgoi, valamint a hipparchus és a nauarchus. Évenként választották a májusi gyűlésen. Ha évközben meghalt, a legközelebbi választógyűlésig előde lépett helyébe. Egy évnél tovább nem volt szabad hivatalban maradnia, de egy évi szünetelés után megint választható volt. Oldalán tanácsképen a tíz damiurgus szerepelt, kik vele együtt hívták össze a szövetségi gyűlést s azt közösen vezették. A szövetség tagjai ugyanazon súly- és mértékrendszert s pénzlábakat használták. V. ö. Strab. 8, 385. kk. – Irodalom: Merleker, Achaicorum libri, 1837. E. Curtius, Peloponnesos, I. 401–495. Bursian, Geogr. v. Griechenl. II. 309–343. Helwing, Gesch. des achäischen Bundes, 1829. Weinert, Die achaische Bundesverfassung, 1881. M. Klatt, Chronologische Beiträge zur Gesch. d. achaeischen Bundes 1883. Dubois, Les ligues Étolienne et Achéenne, 1885.