Nymphae

Numjai (rokon a latin nubere, férjhez menni igével, tehát = férfi csókra érett, kifejlett leány), nagyszámú kisebb istenségből álló csoport a hellen mythusban, mely ezen elnevezés alatt szedte izekre és személyesítette meg a természetnek működő erőit és ezen erőknek elemi hatásait; sőt ezzel meg nem elégedve egyes helyeket és egyes tárgyakat is megnépesített védő szellemekkel, a kik szintén a N. categoriájába tartoznak. Így aztán a N. benépesítik az egész földet, találkozunk velök hegyek tetején és berkekben; források kutfejénél, vigan csörgedező patakoknál és méltóságosan hömpölygő folyóknál; völgyeken és réteken lejtik tánczukat, mezők virágai között pajzánkodnak, de azért megesik az is, hogy fel-felrándulnak az Olympusra és részt vesznek az istenek tanácskozásaiban. Hom. Il. 20, 8. Ebből a nagyszámú csoportból természetszerüleg eleve ki kell választanunk egyes alakokat, a kik saját külön nevök alatt fordulnak elő, sőt rendszerint vagy különleges helyi vagy mythikus jelentőséggel birnak. Ilyenek: Calypso (Atlasnak leánya), továbbá Circe, Phaëthusa és Lampetia, Helius leányai. Maguk a N., a kiknek ez közös nevök, a nélkül hogy egyéni névvel is rendelkeznének, Homerusnál Zeus leányai és jótékony istenségek, a kik, mint fentebb felsoroltuk, a szabad természetnek minden zegét-zugát benépesítik és mindezen helyeknek áldásos voltát képviselik. Il. 6, 420, 20, 8. Od. 6, 123. 17, 240. Mindig jókedvűek, mindig tesznek-vesznek, valósággal ők mutatják be az élet mozgalmas voltát, a mint az a természetben megnyilatkozik. Megkergetik az erdő vadjait, derült körtánczot lejtenek, utána hűs barlangokban pihennek, a kidült viharverte fák helyébe ujakat ültetnek, szóval a halandók érdekében ápolják és gondozzák a szép természetet. Megesik az is, hogy valamely kiválóbb istenségnek, pl. Artemisnek kiséretéhez tartoznak, sőt ezen szerepökben még halandó emberekhez is közelednek, a mint hogy általán élénk részt vesznek az emberek sorsában. Hom. hymn. Ven. 119. Hősök sirjára fákat ültetnek, merész vállalkozásaikban segítik (Heraclest a Hesperis kalandban. Apollod. 2, 5, 11, 4) s az elbukókat még akkor is eltemetik, ha ezáltal az istenek haragját magukra vonják. Ptol. Heph. 4. Általában nemcsak szeretik az embereket, hanem szeretkeznek is velök. Különösen kedves társaik a pásztorok (Daphnis), de máskülönben is szivesen rajta felejtik szemüket a szép és deli halandókon (Hylas, Philammon), bár ez a kitüntetés nem egyszer válik végzetessé rájok és még inkább szeretteikre (Philoctetes és mások esete). A törzsökös hősökkel való szeretkezésük alapján nagy szerepet játszanak a genealogiában, a minek rendes módja az, hogy a genealogusok a hőst, esetleg az egész lakosságot vagy egyes családokat (pl. Athenaeben a Cynnidákat, Toepfer, Att. Geneal. p. 304) valamelyik folyamistennek leányától származtatják, a ki N. és egyazon nevű az illető várossal. Mint a hősök ősanyái természetesen elveszítik leányos jellegöket is, sőt valóságos dajkák lesznek belőlük. Ilyen minőségükben aztán az istenek életében is nagy szerepök van. Ők gondozzák a gyermek Zeust, a kisded Dionysust és Herát; nekik köszönhetik első gondoztatásukat Pan és Hermes is. Paus. 8, 10, 3. Schol. Pind. Ol. 6, 144. S így azt, a mit a Homerusnak tulajdonított egyik költemény (hymn. in Ven. 259 skk.) a N. egyik csoportjáról, a Dryasokról mond, ugyanezt elmondhatjuk valamennyi N.-ról, t. i., hogy a N. emberfeletti asszonyok, a kik sem a haladókhoz sem a halhatatlanokhoz nem tartoznak, hanem a kettő között a középen állanak. – A természetben előforduló elemek és termények szerint különféle N.-kat különböztetünk meg. Ilyenek 1) a vizek Nymphái, a hová sorolandók a Nereisek is (l. külön), a tenger Nymphái, továbbá az Oceanisok vagy Oceaninák, a kiknek atyja viszont Ocanus (l. külön). Ez utóbbiak teintettel arra, hogy az Oceanus a mythikus cosmographiában nem is tenger hanem folyam, átszármaznak a belső, continentalis folyóvizekre és azoknak N-ivá lesznek. V. ö. Hom. Il. 21, 196. Ebbeli szereplésökben a N. neve Najades (NhiadeV, NaideV, NaiadeV), a mi nyilván összefügg a naw, nama és nauV szavakkal. A Najasok viszont háromfélék: folyóvizek védő szellemei (PotamhideV), források gondozói (Krhnaiai, Phgaiai) és állóvizek Nymphái (’Eleionomoi, LimnacideV, LimnadeV). A folyóvizek Nymphái lassankint meghatározott folyókat tartanak fenn maguknak, s nevöket is azokról veszik. Ilyenek: Acheletides, Amnisides v. Amnisiades, Anigrides, Asopiades, Echedorides, Ismenides, Cephisides, Lusiades, Pactolides, Sagaritis, Tiberinides és Tritonides. Míg az istenasszonyok Homerusnál még a folyóvizek partjaik élnek, utána az a felfogás kerekedik felül, mely szerint a Nymphák benn élnek a folyóban, a mi aztán egészen általánossá válik. Theocr. id. 13, 43. Ov. met. 6, 14. A Najasok általában kimagasló szerepet játszanak a N. között. Egy-egy szavukra források támadnak (például az Arethusa), ha pedig valamely vidék vagy ország olyan szerencsétlen, hogy haragjukat magára vonta, ott kiapadnak a vizek és kútfők. Lakásuk a hegységekben létező nedves barlangok és hasadékok, különösen a Corycus-féle a Parnassus hegyen. Ennek a barlangnak a neve később typikussá lett, több helyen fordult elő és egyenesen N.-szentélyt jelentett. Strabo 8, 363 13, 627. 14, 644. 671. 683. Egyike a legnagyobbszerű és legjobban megőrzött N.-barlangoknak a mai Vari mellett lévő cseppkőbarlang (leirása Milchöfernél, Text zu Curtius-Kaupert, Karten von Attica, 3, 16). Egyik-másik barlangban csakis egy külön N.-t képzeltek. Ilyen volt az a corcyrai, melyben Macris, Aristaeus leánya lakott. Benne ünnepelték a hagyomány szerint Iasonnak és Medeának nászát, mely alkalommal a N. rózsákat szórtak. Apoll. Rhod. 4, 1139. Mivel a víz mindenféle teremtést, embert, állatot, növényt fenntart és felüdít, a N. lassankint úgy jelennek meg mint a tenyészetnek, virulásnak és növésnek, a nyájak egészségének és szaporodásának gondozói. Az esőre a Hyasok vigyáznak, a többi N. azonban szintén segítenek a szárazságon, megérlelik a gyümölcsöket, ép úgy mint a hogy az ő érdemök a rétnek üde pázsitja, a melyet a folyók és patakok partján ők irnak tele tarka és illatos virággal. Ezzel a változatos és jóságos szereppel függnek össze mellékneveik is (carpotrojoi, nomiai, aipolicai, mhlideV, courotrojoi), melyek egyuttal azt is megfejtik, miért kerülnek össze az ókor világnézetében oly sok istennel, a kinek gondjaira bizták a nyájakat és gulyákat, első sorban Hermesszel, Apollóval és Pannal. Mivel pedig a pásztorélettel a zene és ének mindenkor elválaszthatatlanul össze volt kapcsolva, apródonkint a N. szerepe kiegészíti azt a tevékenységet, melyet a pásztoristenek és első sorban Hermes a hangszerek feltalálása és tökéletesítése körül kifejtettek. Így aztán a források csevegése, a fák zúgása és a berkekben járó szél suttogása, a pillék és rovarok dongása, szóval az ezer és egy hang, melyen az élő szabad természet beszél, nem is tünhetett fel egyébnek a N. dalánál és zenéjénél. Azért kerülnek későbbi időben mellékneveik közé olyan szók, mint ligumolpoi (Hom. hymn. Pan 19), sőt pasai mousicai (Long. 3, 23), a mivel összefügg azon körülmény, hogy midőn az idyllikus költészet Siciliában és Alexandriában uralomra jut, a költészet eme fajtájának a Múzsák helyett ők a pártfogói, a kik a pásztorokat énekre és fuvolára tanítják (Theocr. 1, 141, 7, 91); a kikhez a költők a mezei élet dicséretekor felfohászkodnak, a kiknek egyikétől Thamyris a mesés költő születik, s a kik a mezők első dalnokának Hesiodusnak sirját hantolják. Anth. Pal. 7, 55. És miként a Múzsák hívei egyes forrásokból merítettek lelkesedést és bizalmat önmaguk és az istenek iránt, úgy a N. is, de kivált a Najasok, úgy lépnek fel mint a víz gyógyitó és lelkesitő (távolba láttató, clair-voyant) hatásának képviselői és gondozói. Ez a felfogás már a genealogiában is feltünik (Asclepiusnak anyja Coronis, nemkülönben a gyógyításáról híres Chironnak szülője nymphák, Ov. fast. 1, 291. Apollod. 1, 2, 2, 4), de még inkább kiviláglik az emlékekből és a gyógyító források történetére voantkozó feljegyzésekből. A feliratok, melyeknek sorában a pannoniai és moesiai (nem egyszer alakos) hála-táblák nem megvetendő szerepet játszanak (l. alább a jelen czikk műtörténeti részében), felruházzák őket a leghizelgőbb jelzőkkel (medicae N., salutiferae, salutares), az ókori közönség pedig egyes források kiváló hatását áldva hálás szivvel gondolt egyes Nymphákra, mint a kiknek ez az áldás és könnyebbség tulajdonítható. Ilyen volt az Anigrus folyó mellett fakadó kénes forrás, melytől a bőrbajosok vártak szabadulást; ilyen a heracleaei forrás 50 stadiumnyira Olympiától, melynek jóságos gondozó szellemei (közös néven N. ’IwnideV, külön-külön: Calliphaea, Synallaxis, Iasis és Pegaea) megteszik, hogy az ottani víz eltávolítója és gyógyítója camatwn cai alghmatwn pantoiwn. Paus. 6, 22. 7. Ilyen feliratokkal találkozunk Kelettől Nyugatig, Britanniától Numidiáig, de míg a N. gyógyító hatására vonatkozó feliratok hazája első sorban a római világ, addig a hellenismus és telepes görögség emlékei inkább a jósló és távolba látó Nymphákat ünneplik. Igaz, hogy a jövendőmondás mindvégig egyes főisteneknek van föntartva, de azért ezek mellett is ott áll egy-egy N. (pl. Pannak ősrégi arcadiai oraculumában Erato N. mint projhtiV, Paus. 8, 37, 11). Az egyik N.-szentélyről (Apollonia mellett) és a benne követett szokásokról kimerítő leirás jutott reánk. Cass. Dio 41, 45. Tőle tudakolták, boldog lesz-e a házasság és messze van-e még a halál. Sziklába vésett oltárról lobbant fel a jósló tűz, a mely felé a jóslatot kérőnek tömjénszemeket kellett szórnia, s ha a láng megragadta a tömjént, kedvezőképen lehetett magyarázni. De nemcsak így nyilatkozik a N. mantikus képessége. Ők adják a halandónak a lelkesedni tudást, a lélek prophetikus rajongását és a képzeletnek félig költői, félig vallásos röptét. Ez aztán annyira fokozódhatik, hogy csapássá lesz és az illetők örjöngésbe esnek (numjolhptoi, Hesych. Phot. s. v.). 2) A N. második főcsoporjtát alkotják a hegyek Nymphái,az Oreades (’OreiadeV, ’OresteiadeV, ’OrodemuiadeV). Hozzájuk sorakoznak és tőlük a hellen talajon lévő hegy, völgy és erdő akkori benső összefüggésénél fogva el nem választhatók 3) a völgyek és erdők Nymphái amazok egyébként Napaeae (Napaiai), emezek Alseides (’AlshideV). Már Homerus a hegyek tetejére telepíti a N.-kat, Hesiodus (theog. 129) inkább a szakadékokra, kőrianásokra gondol, melyekben a bujdosó forrás rejtőzik s a melyekből a N. nyelvén csevegve tör elő. Lassankint azonban az egyes hegyek és magaslatok is különleges N. gondozása alá kerülnek. Igy vannak aztán idahegyi N. (Paus. 10, 12, 7), így nyer külön gondozó N.-kat a Cithaeron (Paus. 9, 3, 9), a Parnassus (Schol. Soph. Ant. 1128), de kivált a Helicon. Stat. Theb. 7, 756. Az erdők és hegyek N.-ái a leginkább a Satyrusokkal és Silenusokkal pajtáskodnak és ezáltal a Dionysus mythikus körébe kerülnek, sőt későbbi fejlődés útján belőlük állanak elő a Maenasok. Zajos jellemük már abból is kiviláglik, hogy ők segítenek Artemisnek vadászni, vele együtt űzik a vadat és játszadoznak az Erymanthus és Taygetus magaslatain. Artemis kiséretében tömegesen akadnak aztán Nymphák, kiknek egyénisége már abban is kiválónak mutatkozik, hogy külön nevök van (Cyrene, Britomartis, Atalante, Callisto, Procris, Anticlea), s a kiknek alakjában, úgy látszik, kisebb helyi istenségek emléke maradt meg, a mely istenségek teljesen beolvadtak Artemis hatalmas egyéniségébe, igazabban felszivódtak benne. De nemcsak a Taygetus szakadékaiban szerepeltek a nymphák mint Artemis vadásztársai, hanem másutt is (pl. Letriniben. Elis), mihez képest a vadászok mindenütt különös tisztelettel voltak irántuk; tőlük származtatták a jeles vadászokat, továbbá hálót, tőrt és vadászzsákmányt áldoztak nekik. Arr. cyneg.1, 35, 3. Anth. Pal. 6, 25. 253. Xen. cyneg. 1, 4. Annál a közeli viszonynál fogva, mely az erdei és hegyi N. között fennáll, ehez a csoporthoz természetszerüleg függednek 4) az egyes fák Nymphái, a Dryades (DruadeV), a kik hol csak védői és gondozói az egyes fáknak és facsoportoknak, hol meg annyira összeforrtak velük, hogy velök együtt élnek és halnak meg, a mi egészen új elem a N. életében, s az eddig felsorolt csoportok életéből hiányzik. Mindazonáltal ősrégi vonás, melynek nyomát már egy Homerusnak tulajdonított költeményben is megtaláljuk. Hom. hymn. Ven. 257 skk. Ott ugyanis Aphrodite megnevezi a N. orescwoi-t és róluk mondja el a Hamadryades (’AmadruadeV) mythusát, a kik együtt élnek és egyszerre pusztulnak el a fákkal. A Dryasok mythusa alig szorul magyarázatra. Csak egyszer kell az élőfák sajtáságos természetét eszünkbe vennünk, a mint fehér és világos galyaikkal a sötétszínű görög bokrokból kiemelkednek, csak egyszer kell a poetikus fictio fényénél látnunk karcsú sudarukat, mintegy ölelésre tárt ágaikat, hosszan lefolyó, selymes hajhoz hasonló suttogó lombjaikat, és tüstént megértjük, miért nevezték Alcmaeon szent cyprusberkének fáit Arcadiában úgy hogy parJenoi (Paus. 8, 24, 7) és miért sejtettek a berek suttogása mögött mosolygó leányajkat és a lesóhajtó targalyak zörejéből miért hallották ki a kiváncsi leánysereg settenkedését, a mint lábujjhegyen lopva közeledik, majd pedig megrezzenve pajzán félelemmel ismét elfut. Ebben a felfogásban keresendő a Hamadryasok különleges jellege. Míg a többi nymphák helyi daemonok, a kik saját helyi hatalmi körükben élnek és uralkodnak (epistatousai), addig a Hamadryasok valósággal a fák lelkei, hasonlóan ahoz a népköltési felfogáshoz, mely azt tartja, hogy a lélek növényekbe költözik, melyek a sírdombokból hajtanak ki, felnőnek és virulnak, összegzúgnak és egymásba fonódnak. A N. halandó voltába vetett hit korán behatolt az irodalomba és művészetbe (Polygnotus nagy alvilági képén a N. a halottak sorában szerepelnek, Paus. 10, 31, 10). E mellett azonban párhuzamosan megmaradt az a felfogás is, mely a Nymphákat halhatatlanoknak tudja. A Hamadryasok ugyan a tölgyfáról (druV) vannak elnevezve, mivel azonban a druV másféle fát is jelenthet, általában fában rejlő istenasszonyra értendők, a ki nagy ritkán el is hagyja rejtekhelyét, de megint visszatér bele. Ha a fát megsértik, a N. vére csordul ki a kéreg alól, az ő hangja rójja meg a merénylőt és fenyegeti bűnhődéssel. Ov. met. 8, 762. Megesik azonban, hogy a tölgy nevén kívűl más fákról is neveznek el N.-kat, jelesül Hesiodusnál fordulnak elő a N. Meliai, a kőrisfa-leányzók, a kik a megcsonkított Uranus hulló vérének cseppjeiből keletkeztek (theog. 563). A Hamadryasok tiszteletéhez nyilván nagyban hozzájárultak azok a mondák, melyek egyes nőknek fákká való átváltozását tárgyalták és regélték (Daphnis, Elate, Lotus, Dryope, Smyrna-Myrrha stb.). Az eddig felsorolt N-kon kívűl vannak még 5) egyes helyeknek (városoknak stb.) Nymphái. Így említendők a dodonai, nysai, lemnusi N., kiket azonban voltaképen a N.-tiszteletével egyetemben kell a kutatónak és magyarázónak szemügyre vennie. Ez a tisztelet rendkívűl el volt terjedve, nyomait megtaláljuk az egész szárazföldön Északra egész Illyriáig, Thraciáig és Macedoniáig; az Aegeus tengernek szigetein, Kis Ázsiában és Aegyptusban, sőt Nagy Görögország földjén annál is inkább, mert vulcanikus forrásai (Arethusa, stb.) szinte ingerelték a mythusalkotó phantásiát. De bár számra nézve mindenütt sok a N. emlék (Tatár Bazarcsikban nem kevesebb mint 95 áldozati reliefet találtak), a N.-cultus főfészke mégis Attica. Hiszen magában Athenaeben (nem számítva a közeli Eleusist) kilencz szentélyük volt: az Acorpolis déli és északi lejtőjén, az Ilissus mellett, a Horák berkében, a N.-dombon, a Piraeusban, Phyla és Phyle demosokban, végül pedig a Hymettus hegyen. Ámde sok szentélyük és a nekik felajánlott feliratok daczára világos, hogy másodrendű vagy ennél is kevesebbre tartott istenségek voltak, kikhez csak az alsó néprétegek ragaszkodtak, kiknek nevére esküdtek (Theocr. id. 1, 12. 4, 29), de a kiket csak egyes államok (a dór városszövetség, Cos, Thera és Creta szigetek) ismertek el különös tiszteletre méltóknak. Oltáruk és fogadalmi ajándékuk minél több volt, templomuk egy sem. Ellenben az ő kedvükért különös kimélet tárgya volt a forrás vagy folyóvíz, a melyben gázolni nem szabad, mert bántja a N.-t, a kik azonnal menekülnek, ha gyilkos ember véres kezét a forrásba mártja. Anth. Pal. 9, 258. A N. tiszteletére elvétve játékokat is rendeztek (Cnidus szigetén), de főképen mégis csak áldozatokkal igyekeztek kedvökben járni. Az áldozatok tárgya nagyon különféle volt. Áldoztak állatokat (birkát, kecskét, a hőskorban bikát is), italokat (mézet, ritkábban bort), kalácsot, virágot (rózsaleveleket) és gyümölcsöt. Az áldozati (fogadalmi) ajándékok közül első helyen állanak a domborművek, maguknak a N.-nak képeivel, aztán lámpák és fogadalmi szobrocskák (kutya, béka). Vadászok hálót és fegyvert, pásztorok tejes edényeiket és hangszereiket (síp, tilinkó, syrinx) ajánlották fel nekik. S így a természet védőit a természet naiv gyermeke, a nép tisztelte legjobban. – Romában a N. tisztelete már a köztársaság korában kezdődik. De a hellen N.-cultus sokoldalúsága elmosódik, s a római N. kizárólag vizi istennők, a kikben a viz jótékony hatása testesül meg, s a kiknek alakjába ősitaliai hagyományok istenasszonyai (Carmentis, Egeria, Juturna, stb.) keverednek. Hozzájárult ehez és nagyban elősegítette az ősrégi vizi istenasszonyoknak a Nymphákkal való azonosítását a N. és Lympha (a víz erejének abstractiója) nevek hasonlósága, habár később (különösen a provinciákban) a N. szóval is úgy találkozunk, mint a mely a víznek puszta abstractióját jelöli. CIL VII 278. VIII 2662. A római N. tiszteletére a régi Juturna-cultusból kifolyólag díszes kútházikók épültek a források fölé (Nymphaeum), melyek hol mindenkinek rendelkezésére állottak, hol magánházak udvarán és kertjében voltak. A bemutatott áldozatok lényegileg megegyeztek azokkal, melyek Hellasban divatoztak, nemkülönben az is a görögökre emlékeztetett, hogy a N. cultusát összekapcsolták más istenek tiszteletével. Nevezetesen együtt ünnepelték őket Juppiterrel, Neptunusszal és Dianával, Apollóval és Silvanusszal, sőt Ceresszel is. A fogadalmi feliratok nagy és mélyreható népszerűségről tanuskodnak, jelzőik szinte rajongók (divinae, dominae, venerandae, sanctae, sanctissimae és különösen gyakorta augustae), lelőhelyeik térképe azonos a nagy római birodalom térképével. A provinciák közül érthető okoknál foga beérjük a két Pannoniával és Daciával. Amazoknak területén N.-ra vonatkozó feliratok és fogadalmi emlékek a következő helyeken vetődtek fel: Mursella, Kis Igmánd, a Balaton melléke (Lacus Pelsonis), Kékkút, (Zala), Crumerum (Nyerges Ujfalu), Puszta Marót (szép márványoltár, most Esztergomban), Aquincum (Ó Buda), Buda közelében (Nymphis perennibus CIL III 3382); Daciában: Germisara (Algyógy, verses felirattal, melynek tárgya: regina undarum, Nympha, decus nemoris CIL. III 1395) és Apulum (Gyulafehérvár) helyén (ezeken az emlékeken a N. alakjai is előfordulnak, erről azonban l. alább). – A N. a művészetben aránylag későn jelennek meg, az archaistikus emlékek közül igazi typikus nympha-alakokkal legelőször egy eleusisi domborművön találkozunk. Ezen is, továbáb a Sabourof-gyűjtemény egyik reliefjén (most a berlini múzeumban) három-három N. van, kiket egy férfialak vezet, s a kik vezetőjükkel egyetemben egy barlangban jelennek meg előttünk. A N. alakja mindkét esetben ruházott, sőt felső ruhájuk is van, melynek az őv körül fölszedett és a csipőre hulló redőzete az archaistikus kor szigorú felfogására vall, de később is előfordul, sőt a római idők emlékeire is kihat (v. ö. azt a két pannoniai domborművet, melyet Récsei közöl, 11. és 49. tábla, 5. ábra). A barlangszerű környezetet a későbbi kor művészei a stelével pótolják, melynek felső részén vannak az alakok, alatta a fogadalmi (votiv) felirás. Ebben a milieuben jelennek meg a N.-k, a kik szép ifjú leányok, lejtő helyzetben, mellettük pedig hol az egyik hol a másik istent látjuk, a kivel közösen tisztelték őket. Ilyen isten különösen Pan, a kinek a Worsley-féle reliefen az öt imádkozó alakkal egyetemben való szereplése műtörténeti nevezetesség (Müller-Wieseler, Denkm. d. a. K. 2, 44, 555). Ilyen isten továbbá Hermes, Achelous (kinek óriás arányú feje már az archaistikus reliefeken is feltünik) és (kivált a római korban) Silvanus, a kit Herculesszel és Hermesszel egyetemben ábrázol az a nagy N.-relief, melyet Baumeister közöl a Denkmäler 1033. lapján, s a melynek középső részletével (N. és Silvanus) a fentebb említett óbudai reliefen is találkozunk (Récsei, 11. t.). Az itt kőbe vésett N. Silvanae melléknéven szerepelnek (a mely mellett a donatrix római asszony feleslegesnek tartotta, hogy a N. szót kitegye) és ezenkívül nem egyszer fordulnak elő pannoniai (tétényi és petronelli) feliratokban. CIL III 3393. 4441. Ezek a N. az óbudai emléken hosszú öltönyü nők, a kik egyik kezökben gallyat, a másikban celta vízmerítő edényt tartanak. Kétségkívül azonosak a N. perennesszel, kikkel egy más óbudai emléken találkozunk (Rómer–Desjardin, 12. t. 80. á.). Celta eredetűek a Suleviae nevű hegyi N. is. CIL III 1601. A provinciák N.-emlékein (kivált a hol jótékony források megszemélyesítése is közrehat) nagyon érdekes és változatos N. emlékek és képek lépnek elénk; Britanniában (a Hadrianus-sáncz mentén) a N. urnákat és vizet merítő poharat tartanak kezökben, Les Fumades tájékán (Rev. epigr. du Midi, 1) a kénes források N.-it magas fejdíszszel találjuk; az egyik kagylószerű medenczét, a másik bőségszarut tart a kezében. Még érdekesebb egy baden-badeni emlék (ülő N. két kezében urnával és kézíjjal, Jahrb. d. Alterthumsfr. 75, p. 45). A tatár-bazarcsiki reliefeken Zeus és Hera, sőt Erosok is megjelennek a N. között. Egyáltalán nincs szeri-száma a sok N.-emléknek, a mi élő hitre és bizalomra mutat a nép részéről. Csak akkor szorultak a művészetből a néphit és mese világába (a Drymiákról l. Schmidt, Volksleben d. Neugriechen, 1, 130), midőn a nagy Pan meghalt és a természet gyönyöreit a szigorú ascesis váltotta fel. De ismét feltámadtak a renaissanceban, mely a természetet újra benépesítette velök és kivált a Najasokat honosította meg a kutak és vízművek, sőt néha egyes házhomlokzatok diszítésein. Ilyen a Benvenuto Cellini híres Najasa, mely különben «N. de Fontainebleau» néven ismeretes, I. Ferencz részére, most a Louvreban van. A roccoco és barokk szivesen vette által a Nymphákat, kiknél annyi alkalom nyilt a női báj árnyalatainak megörökítésére. Ilyen emlék pl. az, mikor a versaillesi parkban hat N. veszi körül és szolgálja ki a fürdő Apollót (hármat Girardon mintázott, hármat Regnaudin). Ennek a modern N.-szobrászatnak koronája a Canova N.-ja, a ki Amor dalára figyel. Az ujabb festészet a N.-kat hol Amorokkal enyelegve, hol satyrusokkal kergetőzve mutatja be. Amannak példái Diaz de la Peña N.-cyclusán vannak, emezéi Rubens és Giorgione remekein kívül (mindkettő a Pitti-palotában) kivált Poussin képén az ermitageban. Poussin óta lett a N.-sereg a tájkép benépesítője, a mely id. Markó Károly képein is ott kergetőzik az erdők homályában és a berkek tisztásain. A satyrus syrinxét hallgató N.-t megtaláljuk Szinyei Merse Pál egy festményén is, a mely a N.-ról van elnevezve. S így a N.-typus, mely nem egyéb a természet nyájas szépségeinek ízre szedésénél, ma is megragadja az alkotó művészlelket, valahányszor a cultura feszes formáiból a szabad természetbe menekül és meglesi, a mit a forrás, a víz és az erdő beszél (Makart, Diana és Nymphái). Különleges felfogásánál fogva érdekes a Kölcsey költeménye «Rákos Nymphjához.» L. Bloch czikkét a Roscher-féle szaklexikonban, a hol a megelőző irodalom is idézve van, továbbá Récsei, Pannonia ókori mythologiai emlékeinek vázlata 40. 41 és a fentebb idézett képek.