Obeliscus

obeliscoV, azaz nyársacska; az alexandriai görögök így nevezték el élczből azokat a magas, karcsú, fölfelé vékonyodó pyramus alakú csúcsban végződő, szabadon álló négyoldalas emlékszerű pilléreket, melyek Aegyptusban az ottani művészet jellemző alkotásaként már a Kr. e. 23. évszázad óta, sőt korábban is előfordulnak. Az o.-ok legnagyobb része abból a vöröses gránitból való, melyet a Syene (Asszuán) mellett lévő, most ismét fölfedezett kőbányákban törtek; ritkábban használt anyaguk a mészkő vagy a fehér márvány. Rendesen egyetlen darabból faragták, azaz monolithusok; magasságuk 10–30 méter közt váltakozik, a legmagasabb Ha’tsepszet királynő o.-a Karnak romjai között: 33,20 m., a luxori 23,03 m., a heliopolisi 20,75 m. A szakemberek még ma is bámulják az aegyptusi kőfaragók tudását, kik ily óriási monolithusok töréséhez értettek, a roppant keménységű követ élesen és mélyen bemetszett hieroglyphicákkal látták el s a gránitot tükör simára csiszolták. Az o.-ok vagy simák vagy hieroglyphikus feliratokkal vannak ellátva, utóbbi esetben vagy mind a négy vagy csak egyes oldalakon. Az irásjeleket aranynyal, electrummal vagy aranyozott bronzzal húzták be, csúcsukat pedig valószínűleg minden esetben aranyozott rézfedéssel látták el. Az o.-okat a napisten, Ra Horus (Ra Harmachis) tiszteletére emelték, értelmük jelképes, a mennyiben a nap sugarait ábrázolják kőben: párosával szokták volt alkalmazni mint a templomok nélkülözhetetlen őreit a templomok kapuja előtt. Minden o.-nak meg volt a maga saját papja és külön neve. E mellett valószínűleg csillagászati czéloknak is szolgáltak mint óriási napóra-mutatók. Szállításukra számtalan rabszolgakéz munkája volt szükséges; azonkívűl külön hajókat is építettek és külön eszközöket eszeltek ki e czélra. Ha elgondoljuk, hogy az o.-ok szállítása és fölállítása az újkor technikusaira nézve is nehéz föladat volt, csodálattal kell adóznunk a rég eltünt idők építő mestereinek, kik csak egyszerű gépezetekkel s még egyszerűbb eszközökkel rendelkeztek. A perzsa uralom ideje óta nem állítottak föl többé o.-okat és a Ptolemaeusok is csak régibb o.-okat használtak Alexandria diszítésére. Különösen sok volt az o. Thebaeben és Heliopolisban. A heliopolisi Ra templom már régen elpusztult ugyan, de azért még most is fennáll egyike azoknak a hatalmas gránit o.-oknak, melyeket I. Uszerteszen király annak bejárata előtt emeltetett (583. ábra). Ez a régi birodalom korából való kisebb sír o.-októl (jelenleg a berlini múzeumban) eltekintve a legrégibb ismert o. A római császárság korában több o. került Romába. Augustus külön e czélra épített hajón hozatta el és állíttatta föl a campus Martiuson napjelzőként azt a 26 m. magas o.-ot, mely I. Psammetichus korából (7. sz. Kr. e.) való s mely 1789 óta a Monte Citorión a parlament elött levő kis teret diszíti. Ugyancsak Augustus 10-ben Kr. u. egy másik o.-t is hozatott Romába és azt a napnak szentelvén a Circus Maximus spinájának diszítésére használta. A törzsben 24 m., alapjával és a reá alkalmazott kereszttel együtt 36,4 m. magas o.-nak négy oldalán hármas sorban olvasható hieroglyphikus fölirat I. Menephthah (1326-ban Kr. e.) és III. Ramses (1273-ban Kr. e.) nevét említi. A középkor barbárjaitól ledöntött emléket V. Sixtus pápa állíttatta föl 1589-ben a Piazza del Popolón. Augustus síremléke előtt két o. állott; ezeknek egyike (14,8 m. magas) ugyancsak V. Sixtus korában került 1587-ben mostani helyére, a Santa Maria Maggiore templom mögött levő térre, míg a másik (15 m.) 1787 óta diszíti a Quirinale előtti teret. Az Agrippina kertjeinek helyén Gajus Caligulától alapított circusnak, a Gajanumnak spinájáról való az a Caligulától Heliopolisból elszállított (25,5 m. magas) o., melyet Domenico Fontana 1586-ban a pápa jelenlétében állíttatott föl a Szt. Péter temploma előtt levő tér közepén. A piazza Navonán álló o. Maxentius circusából való. A régi Isis templom helyén (a Santa Maria sopra Minerva templom közelében) több kisebb o. állott; az egyik ott maradt lelőhelye közelében a Pantheon előtt, egy másikat, melyet 1882-ben találtak, a pályaudvar előtt levő térségen állítottak föl az Abessziniában (Dogalinál 1886-ban) elesett olasz katonák emlékére. Egy harmadik kisebb o.-t Bernini vitetett 1667-ben a Santa Maria sopra Minerva nevű templom előtt levő térre. A Romában levő o.-k legnagyobbika 32 m. magas (talapzatával együtt 47 m., súlya 440.700 kg.); ezt az o.-t III. Thutmosis (1660–1597 Kr. e.) állíttatta föl a thebaei napisten templomában; Constantius császár 357-ben hozatta Romába és a Circusban állíttatta föl. A barbárok ledöntötték és akkor darabokra tört. V. Sixtus óta (1558) a Laterano előtti teret diszíti. Parisnak is van o.-a, melyet Mehemet Ali ajándékozott Lajos Fülöp királynak, ki 1836-ban állíttatta föl a place de la Concordeon. Magassága (az 5 m.-nyi alapzattól eltekintve) 22,83 m., súlya 1/4 millió kg.; rózsaszínű asszuáni gránitból való. A négyoldalon hármas sorokban olvasható hieroglyphikus fölirás szerint egyike annak a két o.-nak, melyeket II. Ramses (14. sz. Kr. e.) állított Ra tiszteletére a mai Luxor helyén levő thebaei templom elé. Mehemet Ali az angoloknak is ajándékozott o.-t, de azt csak 1878-ban szállították Londonba, a hol a Themse partján a Victoria Embankmenten áll (Cleopatra tűjének nevezik). 21 m. magas (alapzata 5 1/2 m.), basisán 2,44 m. széles; súlya 182.540 kg. Ez az o. évekig hevert ledőlve egy másik fönnálló o. mellett, mely most New York központi parkjában áll. Mindakettő Heliopolisból ered. A görög írók közül Herodotus (1, 111. 170), Plinius (36, 72. 74) és Diodorus (1, 46), tesznek említést az o.-okról. – Irodalom: Zoëga, de origine et usu obeliscorum, Roma, 1797. H. Gorringe, Egyptian obelisks, London, 1885. J. H. Parker, the egyptian obelisks in Rome, Oxford 1876. A. de la Borde, l’obélisque de Luxor, Paris, 1839. L. Hote, sur les o. égyptiens etc. Paris, 1836.