Obelus

obeloV, a szó alapjelentése szerint a m. nyárs (Hom.), azután a. m. tű, obeliscus (Hdt. 2, 111. 170), végre az alexandriai grammatikusoknál egy critikai jelnek a neve, melynek alakja egy lefektetett tűre emlékeztet (–); Zenodotus óta a nem valódiaknak tartott verseket ezzel a jellel jelelték meg s ezt aJethsiV-nek nevezték, az eljárást obelizein-nek. Az asteriscus cum obelóval («–) azokat a verssorokat jelelték, melyek nem voltak eredetiek s a mellett még más helyre is valók, az obelus adpunctusszal vagy lemniscusszal (¸) pedig a fölösleges sorokat. Megjegyzendő azonban, hogy aesthetikai itélet kifejezésére is szolgált az obelus, és pedig a rómaiaknál, nevezetesen metaphorikus értelmű szók jelelésére. L. még Notae.