Anthologia graeca

egy kiválóan gazdag gyűjtemény, mely epigrammákat és más apróbb költeményeket tartalmazott. Alapját Melaeger gadarai (Palaestinában) költő «koszorú»-ja képezé, melynek virágait a maga és 46 kartársának és régebbi költőnek, így Archilochus, Alcaeus, Sappho, Anacreon stb. költeményeiből szedegette. E gyűjteményhez, mely Kr. e. 60 tájt keletkezett, a thessalonicei Philippus, ki valószinüen Trajanus alatt élt, ujabban 13 költőtől csatolt epigrammákat, majd Diogenianus, Straton és Agathias gazdagítják a gyűjteményt, míg végre Constantinus Cephalas (KwnstantinoV KejalaV), ki 917-ben Kr. u. Protopapas volt a byzantiumi császári udvarban, megalkotta azt a nagyszabásu gyűjteményt, mely Anthologia Palatina néven ismeretes. E rendkívül becses gyűjtemény 15 könyvre oszlik, melyekből a fennemlített forrásra vihetők vissza a IV–VII és IX–XI. könyvek. A gyűjtemény a következőkből áll:

1. Keresztyén költők epigrammái. 123 drb.

2. A thebai coptusi Christodorus költőtől való leirása a Zeuxippus-féle nyilvános gymnasium szobrainak 1 drb.

3. Cyzicusi feliratok. A Cyzicusban Appolonisnak, Attalus és Eumenes anyjának templomában való epigrammák a képes oszlopokra, melyek történeti jeleneteket ábrázolnak. 19 drb.

4. Különböző anthologiák előszavai 4 drb.

5. Szerelmi epigrammák. 309 drb.

6. Fogadalmi feliratok 358 drb.

7. Sírversek 748 drb.

8. Szent Gergely theologus epigrammái 254 drb.

9. Magyarázó epigrammák 827 drb.

10. Buzditó epigrammák 126 drb.

11. Bordal-félék és gunyos epigrammák 442 drb.

12. Straton Fiu-Múzsája 258 drb.

13. Különféle mértékű epgirammák 31 drb.

14. Számtani feladványok, rejtvények, jóslatok 150 drb.

15. Vegyesek 51 drb.

Összesen 3701 drb.

E gyűjtemény a XI. századbeli «Codex Palatinus XXIII.»-ban maradt ránk. Az eredetileg heidelbergi pfalzi (Palatinus) codex 1623-ban került Rómába, majd 1797-ben Párisba, a párisi béke után a nagyobbik rész vissza került Heidelbergbe, de az utolsó fele (613. laptól kezdve) Párisban maradt a Bibliotheque Nationale-ban (Cod. Paris suppl. gr. 384. jelezttel). Fölfedezte Salamsius (Saumaise) 1606-ban a heidelbergi könyvtárban. Előbb vált ismertté az Anthologia Planudea, melyet egy Planudes nevü szerzetes gyűjtött a XIV. század elején (Planudes sz. 1260., megh. 1310 táján). E gyűjtemény 7 fejezetre volt osztva. Az A. Pal. fölfedezése után sem veszté el a Planudes gyűjteménye értékét (első kiadása 1494, kiadta Lascaris János Firenzében és Medici Péternek ajánlá; legjobb kiadását Bosch eszközlé. Utrechtben 1795–1816 Hugo Grotius kitünő fordításaival együtt), mert több helyen jobb szöveget és egynéhány oly epigrammát is nyújt, melyek az A. Pal.-ban hiányzanak. Egy harmadik gyűjteménye volt Thessalusnak X. Leo korában (886–912). Schneidewin ismerteti Progymnasmata in anth. graec. Götting. 1855. cz. művében egy párisi és egy firenzei kézirat alapján. – Brunck P. F. 1722–1776. három kötetben adta ki az összes ismert epigrammákat. Jacobs ismét kiadta és commentárokkal látta el 1794–1814. 13 kötetben. Ujabban kiadta a Codex Palatinusnak Spalletti Józseftől, a Vaticani könyvtár titkárától készült másolata és a Paulsen Antal Jakobs-féle egybevetés alapján Lipcsében a következő czím alatt: Anthologia Graeca ad fidem codicis olim Palatini nunc Parisini apographa Gothano edita. Curvit epigrammata in Codice Palatino desiderata et adnotationem criticam adjecit Frider. Jacobs. 3 tom. Lisiae 1813. 1814. 1817. Ujabb kiadást eszközölt Dübner, Paris 1864. Cougny, Par. 1890. Jacobs egy kitünő szemelvényt is adott: Delectus epigrammatum Graecorum 1826. Kaibel pedig a fenmaradt feliratokat gyűjté egybe és adta ki Berlinben 1878-ban. A mi az A.-ban foglalt költemények költői értékét illeti, a régi virágzás korából maradt darabokon kívül, milyenek az Archilochus, Aechylus, Simonides, Anacreon stb. epigrammái, nagyobbára az alexandriai szellemet tükrözik vissza. Röpke ötletek, tökélyes formát öltő, szellemes éllel csattanó gondolatok, gyöngéd, finom virágai a szépért rajongó és szent emlékektől benépesített görög kedélynek. Egy Goethe és Schiller szelid xeniáinak, a mi Kazinczynk «Tövisei- és virágainak» ez epigrammák adtak ihletet. – Az epigramma-irók közül megemlítjük a következőket: Tarentumi Leonidas (Kr. e. 280), samusi Asclepiades, sicyoni Mnasalcas, Rhianus (Kr. e. 240), Dioscurides (Kr. e. 200), Antipater és Meleager (Kr. e. 60), alexandriai Leonidas, thessalonicei Philippus, Leontius, Rufinus, Paulus Silentiarius,myrinai Agathias (Justinianus császár korának legszellemesebb embere, ismeretes történetiró). – Az epigramma-gyűjtemény legjavát fordítá le magyarra Ponori Thewrewk Emil, GörögAnthologiabeli Epigrammák (görögül és magyarul) Budapest 1891. Bevezető tanulmánya tiszta képet nyújt az epigramma irodalomról, jegyzetei kivált a párhuzamos helyek fölhasználásával gazdag anyagot képeznek és a kötet végéhez csatolt jegyzék a lefordított epigrammák előző fordításairól, megjelenési helyéről és idejéről bizonyosságot tesz arról, hogy költészetünkre e gyűjtemény mily nagy hatást tett. Kazinczy Ferenc, Fabchich József, Szabó István, Guzmics Izidor, Székács József, Édes Gergely, Pécsi István, Finánczy Ernő, Reményi Ede voltak kiváló epgirammafordítóink.