Panegyricus

panhguricoV logoV, ünnepi közönség (panihguriV) előtt tartott beszéd, a genoV epideictiwon egyik fajtája, mely a czélhoz mérten kiválasztott ünnepies tárgyával s emelkedett előadásával a hallgatóság tetszésének megnyerésére törekedett. Quint. 2, 10, 11. Rendesen annak az istennek rövid dicséretével kezdődött, kinek tiszteletével a panhguriV összefüggésben állott, s aztán áttért azon város vagy vidék dicséretére, melyben vagy melyen az ünnepet tartották, majd magára az ünnepi gyülekezetre, s kivált annak eredetére. Czélja a hazafias lelkesedés felköltése s nagy példák magasztalása által azok utánzására való buzdítás. Ilyenféle beszédek Gorgias ’ OlumpiacoV-a és PuJicoV-a, Lysias ’ OlmpiacoV-a és a logoi panhguricoi, Isocrates panhguricoV-a, Aritides PanaJhnaicoV-a. V. ö. Menander, Pperi epideicticwn. Walz, Rhett. Gr. 9, 127–330. Módosult értelemben a p. név mindenféle terjedelmesebb dicsérő (magasztaló) beszédet jelent. Ebben a nemben a legismeretesebb beszéd az ifj. Plinius p.-a, mely mintául szolgált annak a 12 beszédnek, melyet Diocletianus és Theodosius uralkodása közt galliai városok számára különböző latin rhetorok (pl. Eumenius, l. o.) írtak. Forma és stilus tekintetében ezek a rhetorok Cicerót követték, s azért e beszédek sokáig igen kedveltek maradtak. Kiadásaik (többnyire Plinius p.-ával együttesen): Cellarius, Halle, 1703. Schwarz, Altorf, 1739–1748. Ujabban Bährens, Lipsiae (Teubner) 1874.