Parrhasius

ParrasioV, Zeuxis kortársa, az ú. n. ión festőiskolának Zeuxis és Timanthes mellett legnagyobb képviselője (lásd Festők, 748. l.), Euenor festőnek volt fia és tanítványa. Paus. 1, 28, 2. Athen. 12, p. 543D. Ephesusban született (Plin. 35, 67), s egy ideig Athenaeben is tartózkodott; valószínű, hogy e városnak polgárjogát is elnyerte, s azért Seneca (controv. 10, 34) és Acro (ad Hor. carm. 4, 8, 6) athenaeinek mondják. A peloponnesusi háború vége felé virágzott. Quint. 12, 10, 4. Paus. i. h. A Senecánál (contr. 10, 34) olvasható elbeszélés, mely szerint P. még Kr. e. 348-ban élt volna, költött és magán viseli a valószínűtlenség bélyegét. Hiúsága közmondásossá vált; Apollótól származtatta magát s büszkén mondogatta, hogy ő a művészet fejedelme és hogy a festészet vele érte el virágzásának tetőpontját. Jellemző az a nyilatkozata, melyet akkor tett, midőn Timanthes őt egy versenyben legyőzte. Festményén Aiaxnak és Odysseusnak Achilles fegyverzetéért való versengését ábrázolta (ezt a tárgyat nagyon szerették az 5. sz. vázafestői, igy mutatja a 627. á. Duris vázafestőnek a rajzát, mely ezt a jelenetet ábrázolja: a középen látjuk Agememnont, balján Odysseust, jobbja mellett Aiaxot). Mikor barátai vigasztalni akarták, büszkén azt felelte nekik, hogy az egészet csak hőse nevében sajnálja, kit másodszor győzött le most méltatlan ellenfél. Plin. 35 72. Athen. 12, p. 543E. Egy másik versenyben legyőzte Zeuxist. Míg ez ugyanis csak madarakat csalt meg egy szőlőfürtnek oly természethű ábrázolásával, hogy azok festményére reászállottak, addig Parrhasius magát Zeuxist szedte rá egy képével, melyre függönyt festett volt és melynek láttára versenytársa arra kérte, hogy vonja félre a függönyt, hogy a képét láthassa. Plin. 35, 64. Hiúsága megjelenésében is kifejezésre jutott; biborruhában szokott volt járni, fején aranykoszorúval és lábbelijét aranycsat ékesítette. Előkelően öltözködött s barátja volt a finom, jó életnek; abrodiaitoV-nak nevezte magát, a mely elnevezést némely gúnyolódó kortársa (vonatkozással az encaustikus festésnél használatos pálczikára) rabdodiaitoV-ra változtatta. Athen. 12, p. 533C. D. Vígkedélyű művész volt, a ki dalolgatva dolgozott s jó kedvében pajkos tárgyú képeket is festett. Plin. 35, 71. Suet. Tib. 44. Nagyszámú művei (v. ö. Overbeck, Schriftqu. 1702–1722) részint egyes alakokat ábrázoltak, részint genreszerűek vagy mythologikus tartalmúak voltak. Nevezetesebbek: Hermes, kinek képén saját arczvonásait örökítette meg (Themist. 2. p. 29A); a lelánczolt Prometheus, melyhez modellül egy rabszolgát használt, kit Seneca elbeszélése szerint Olynthus elfoglalása után vásárolt magának s kit halálra kínzott, hogy róla megfesthesse Prometheus kínjait; Odysseus cz. képében az ithakai hősnek tettetett őrjöngését ábrázolta. Pseudo-Plut. de aud. poet. 18. A. föntemlített Aiaxán kívül híres volt még Philoctetest Lemnuson ábrázoló festménye, melyre az Anthologia két epigrammája (Anth. Plan. 4, 111 és 113) vonatkozik; DhmoV nevű képén iparkodott az athenaei népnek egész jellemét kifejezni, egy személyen kitüntetvén annak összes tulajdonságait: hirtelen haragját, állhatatlanságát, igazságtalanságát épúgy mint természetének jó oldalait. Plin. 35, 69. Pausanias (1, 28, 2) szerint P. más művészek (képfaragók) számára is készített vázlatos rajzokat. Rajzait általában nagyra becsülték. Plin. 35, 68. P. a görög művészet legnagyobb mestereihez tartozik. Képei egytől egyig elvesztek, de azért tudjuk (Plin. n. h. 35, 67 és 71), hogy rendkívül termékeny művész volt, a ki jelentékenyen gazdagította a festészet tárgykörét, és bár színezésében és a háttér festői kezelésében az utána következő 4-ik évszázbeli festőkhöz képest még egyszerűbb, oly természethűséggel mintázta alakjait, tárgyait, hogy a valóságot a csalódásig híven tudta kifejezni, a mint azt a Zeuxisszal való versenyének eredménye (a függönyt ábrázoló képe) bizonyítja. Műveinek kiválóságát nem azok tartalma, nem a Polygnotus-féle hJoV-ra való törekvés, hanem a festői hatás tette, a mit velük elért. Ő vitte be a festésbe az arányok tanát (primus symmetriam picturae dedit, Plin. i. h.), a mit a szobrászatban Polycletus eszközölt canonjával és a mit P. után Euphranor folytatott. Plin. 35, 128. Főereje rajzának finomságában, körvonalainak pontosságában és szépségében rejlett, úgy hogy nemcsak a laikusok, hanem a művészek itélete szerint is a körvonalak festésében őt illette a pálma (in liniis extremis palmam adeptus, Plin. i. h. Examinasse subtilius linias traditur, Quint. 12, 10, 4). Rajzának finomságához hozzájárult a fény, árnyék és a reflexek pontos megfigyelése és visszaadása, ez által adta meg ábrázolásainak a testiség látszatát. Elődeinél hívebben tudta megfesteni a haj szépségét, a száj kedvességét, az arczvonások kifejező, beszédes voltát (elegantiam capilli, venustatem oris, argutias voltus, Plin. i. h.). Ebben rejlik művészetének másik főerőssége. Nagy kortársát Zeuxist főleg a lelkiállapotok megfestésében múlta fölül. Mint képeinek tárgya (a lelánczolt Prometheus, a szenvedő Philoctetes, Telephus, Aiax, Odysseus tettetett őrjöngése), mutatja, hogy kiválóan kedvelte a mozgalmas (igaz, hogy sokszor csak múló természetű) lelki állapotoknak, a szenvedéseknek, indulatoknak rajzát, a miben már a tragoediának a festésre gyakorolt hatását látjuk (Robert, Bild. u. Lied 35). Éles megfigyelésen alapuló azon törekvése, hogy a személyek jellemét, indulatait az arcz vonásaiban juttassa kifejezésre, sokszor keresetté, mesterkéltté válhatott, mint azt DhmoV nevü képére vonatkozólag sejthetjük. Hatása igen nagy lehetett, mert képeit valósággal mintáknak tekintették s őt magát a festészet törvényhozójának nevezték. Quint. 12, 10, 4. v. ö. Brunn, Gesch. der gr. Künstler 2, 97–120.