Pervigilium

a. m. virrasztás, őrködés; szűkebb értelemben éjjeli istentisztelet, mely virrasztással volt összekötve. Ilyet egyes istenségek (Demeter, Persephone, Dinoysus) tiszteletére már a görögök is tartottak (pannucideV), tőlük származott el ez a szokás a rómaiakhoz, a hol a férjes asszonyok kiváltságai közé tartozott. Bona Deát (l. ott) ünnepelték, a férfiaknak azonban szigorúan tilos volt, hogy az ünnepségen részt vegyenek. Cic. legg. 2, 9, 21. v. ö. Claudii, 20. Később azonban (különösen a császárság korában és a provinciákban) más istenségek ünneplését is ilyen alkalmi virrasztásokkal kötötték össze, különösen Venusét, a kinek egyik másik mellékneve (Noctiluca, Noctivigila) elárulja, hogy az ilyen éjjeli ünnepségek cultusához tartoztak. Valószínűleg az ilyen ünnepségek időről időre ismétlődtek és alkalmul solgáltak a költőknek, hogy Venus istenasszonyt lelkesen ünnepeljék. Egy ilyen alkalmi költemény az úgynevezett p. Veneris, melyet az Anthologia Latina őrzött meg, s a mely nemcsa ktartalmával, hanem költői szépségeivel is megragadja az olvasót és az ezüstkori latinság legkiválóbb poëtikus emlékei közé tartozik. 93 sorból áll (trochaicus catalecticus tetrameterek, melyek azonban már erős hajlandóságot mutatnak az ütemes rhythmusra): refrainje a következő: cras amet, qui nunquam amarit: quique amarit, cras amet. Miként tartalmából kitűnik, a költemény egy tavaszi ünnepség számára készült. Venus istenasszonyt többféle minőségben dicsőiti: mint a mindenség éltetőjét, minden élet kútfejét, egyúttal azonban mint Romának és a római népnek ősanyját. A költemény szerzőjét a kéziratok sehol meg nem nevezvén, régóta sokszoros találgatás és élénk vita folyt arra nézve, vajjon kinek tulajdonítandó. Godoltak Valerius Catullusra, és minthogyez belső okoknál fogva nem lehet (Lucretius és Vergilius hatása kétségbevonhatatlan), bizonyos Catullus Urbicariusra (Scaliger), Luxoriusra és Florusra, sőt egy Vibia Chelidon nevű nőköltőre (Wernsdorf); Orelli valamelyik afrikai iróra, Heidtmann közülök épenséggel a genialis Apulejusra. Ujabban Bährens egy Tiberianus nevű költőt is combinatióba vont, kinek költeményeit Unedirte lateinische Gedichte czímen (Leipzig, 1877) kiadta. Mindezen állításokat egybefoglalta, critikailag méltatta és érdemlegesen tárgyalta Latkóczy Mihály, a ki felolvasásában, melyet 1893-ban a philolugok bécsi vándorgyűlésen tartott, a következő eredményekre jutott: localis czélzásokból (Hybla, Aetna) továbbá a költő nyilatkozataiból az tűnik ki, hogy a p. V. alkalmi költemény, mely azért készült, hogy azon az ünnepségen énekeljék, melyet 123 aprilis 6-án tartottak a siciliai Hyblában (Paterno), a hol a határ még most is tele van a Monte di santa Venere és hasonló nevű helyekkel. Ugyanakkor volt ez, mikor Hadrianus császár is ott járt, hogy az Aetnáról gyönyörködjék a kelő napban. A költemény szerzője Florus rhetor, ugyanaz, a kinek neve alatt az anthologiában de qualitate vitium czímmel kisebb költemények foglaltatnak, melyeknek rhythmusa szakasztott olyan, mint ezé az alkalmi éneké, mely tulajdonképen csak a carmen saecularéhoz fogható, Horatius művének bizonyos tekintetben versenytársa és Venus jelentőségét a római nép dicsőségével köti össze. A költemény afrikai latinsága és szerzőjének hangulata mind mind összevágnak Florus körülményeivel, úgy hogy legtöbb bizonysággal ez idő szerint az ő szerzősége rendlekezik. De bármiként is álljon a dolog a szerző kérdésében, annyi tény, hogy maga a költemény egyike a későkori latinság legnépszerűbb termékeinek, a mit első sorban a kiadások és fordítások, nemkülönben a magyarázó és vitázó értekezések nagy száma bizonyít. A régebbi kiadások többnyire a Poëtae Latini Minores cz. gyűjteményben foglaltatnak, a hol különösen Wernsdorf becses jegyzetei is értékesek (a gyűjteméyn új critikai kiadása Bährenstől, Lipcsében Teubnernél). Más kiadások Schulztól (Göttingen. 1812), Orellitól (Phaedrus kiadásában p. 220 és 230), Edelestand du Mériltől (Poës. popul. reliqiae, Paris, 1843), Lindemanntól (Lipsiae, 1852). Büchelertől (u. o. 1859), Riesetől (az Anthologia Latinában) és Bährenstől (az Unedirte lateinische Gedichtében). Az értekezésekből, melyeket Teuffel a 362. §-ban felsorol, kiemeljük a Paldamusét, De Pervigilio Veneris (Greifswald, 1830), de még inkább a Müllerét, De annio Floro (Berlin, 1855); sok szellemes megjegyzést találunk Bouhiernál, Conjectures sur la veille de fętes de Venus (Amsterdam, 1737 és Paris, 1738). A fordítások közül szerzőjénél és költői értékénél fogva kiemelkedik a Bürgeré, Die Nachtfeier der Venus. Magyarra Katona Lajos fordította az Élet cz. folyóiratban. Latkóczy Mihály bécsi előadásának kivonata megjelent a Festblatt cz. alkalmi folyóiratban (Sitzung vom 26. Maii, 84. l.).