’Apagwgh

bekisérés, a rendes bűnvádi eljárásnál szigorúbb, néha sommás lefolyású attikai nyilvános vád- és pörforma, mely a vele rokon endeixiV-szel (l. o.) és az ejhghsiV-szel (l. lenn) a következő közös vonásokat mutatja: Egyik vádforma sem kezdődött idézéssel (prosklhsiV); a vádlott nem védhette szabadlábon magát, nem menekülhetett önkéntes számkivetésbe a fenyegető elmarasztalás elől, hanem, ha az illető tisztviselő elfogadta a vádat, azonnal vizsgálati fogságba került (föltéve, hogy 3 kezest nem tudott állítani). Mind a három csak akkor volt alkalmazható, ha maga a tett kétségen felül állott, és csak arról lehetett vita, bűntény-é, vagy nem az. Mind a három többnyire agwn timhoV (l. o.) és többnyire halálbüntetéssel járt .– Maga az á. abban állott, hogy a vádló a tetten kapott (ep autojwrw) gonosztévőt személyesen bekisérte az illetékes tisztviselőhöz, a kihez aztán irásbeli vádat is adott be, melynek neve szintén á. volt. Lys. Agorat ell. 85. §. az illetékes pörvezető-tisztviselők (hgemoneV) a vád tárgya szerint különbözők voltak; a tolvajok, zsebmetszők, rabók, gyilkosok (kakourgoi) és az atimia-val járó jogmegszorítás megszegői ügyében a tizenegyek, a szentségtörők (asebeiV) ügyében a második, az árvák bántalmazói (kakesiV orjanwn) ügyében az első archon, sycophantia, számkivetésből való jogtalan visszatérés esetén a JesmoJetai, a zsellérekre vonatkozó vádakban a pwlhtai. Régibb időben a tanács is elfogadott á-t. Andoc. Myst. 91. §. A tett megvallása esetén törvényszék elé nem is került az ügy, hanem legalább a kakourgoi néven összefoglalt gonosztévőket, a források szerint rögtön kivégeztették a tizenegyek. Arist. pol. Ath. 52, 1. V. ö. Pollux, VIII. 102. Ha a bűnös a hliastai törvényszéke elé került, a bűnvádi eljárás tárgya nem a tett megtörténésének, hanem vétkességének bizonyitása, tehát pl. a számkivetés, atimia igazolása volt s a büntetés (többnyire a halál) legtöbbször ez esetben is előre meg volt határozva. Bizonyosan atimhtoV volt a pör a rablógyilkosok stb. (kakourgoi) s a számkivetettek említett eseteiben (Demost. Leptin. 504, in Arist. 630) nemkülönben az illetéket (metoicion) meg nem fizető zsellér eseteiben; az előbbiekben halál volt a büntetés, az utóbbiakban azonnali szabadságvesztés. Az á. eleinte valószínűleg csak a rablógyilkosok (kakourgoi) ellen volt használatban, s alkalmazása csak később terjedt ki más gonosztettekre. Források és példák: Antiphon beszéde Herodes meggyilkolásáról és Lysiasé Agoratus ellen. – Az ejhghsiV, rávezetés, nyomravezetés, az á.-tól csak a bekisérés módjában különbözött, s e.-nek akkor neveztetett az eljárás, ha a vádló testi gyöngesége éreztében nem merte maga bekísérni a gonosztévőt, hanem az illetékes tisztviselőt és törvényszolgáit vezette nyomára a bűnösnek. Demosth. Androt. 601. – Irodalom: Meuss, de á.- actione ap. Ath. (Boroszló 1884). Sorof M. die Á. in Mordprocessen (Jahrbücher f. Phil. 1883). U. a. Üb. á. im att. Gerichtsverfahren (u. o. 1885, és külön, Lipcse, 1885). Meier és Schömann, der att. Process, 270–294. I. (2. kiad.)