Plutarchus

PloutarcoV. – 1. Eretria kényura Phocion és Demosthenes idejében segitséget kért Athenaetől Clitarchsu ellen. Phicon ujból helyreállította Pl. uralmát, utóbb mégis elűzte, mert elpártolt Athenaetől. Plut. Phoc. 12. Dem. de pace, 5. – 2. Görög történetíró és bölcselő (Kr. u. 46–120), tekintélyes és vagyonos családból származott Chaeroneában Boeotiában; gondos nevelésben részesülvén és a bölcseletet Athenaeban elsajátítván, a világ akkori fővárosába, Romába ment, hol előkelő férfiak, mint Sosius Senecio (l. Sosii, 3) ki Nero és Trajanus alatt consul volt, továbbá Junius Arulenus Rusticus, Saturninus és mások benső barátságukra méltatták. Bölcs mérsékletével és sokoldalú műveltségével a császári udvarnál is nagy kegyben állott. Trajanus alatt consularis, Hadrianus alatt pedig procurator Graeciae volt. Szükebb hazájában több rendbeli tisztséget, sőt papi hivatalt is viselt. – Művei: A) Párhuzamos életrajzok (bioi parallhloi), melyekben többnyire egy görög és egy római derék férfiút együtt tárgyal. Ilyen párhuzamos életrajz 46 van; azonkívül négy egyes életrajz. A párhuzamosak a következők: Theseus és Romulus; Lycurgus és Numa; Solon és Valerius Publicola; Themistocles és Camillus; Pericles és Fabius Maximus, Alcibiades és Marcius Coriolanus; Timoleon és Aemilius Paulus; Pelopidas és Marcellus; Aristides és Cato major; Philopoemen és Quintius Flaminius; Pyrrhus és Marius; Lysander és Sulla; Cimon és Lucullus; Nicias és Crassus; Eumenes és Sertorius; Agesilaus és Pompejus; N. Sándor és Caesar; Phocion és Cato minor; Agis és Cleomenes; Tiberius és Cajus Gracchus; Demosthenes és Cicero; Demetrius Poliorcetes és Antonius; Dion és Brutus. Négy egyes életrajz: Artaxerxes, Aratus, Galba és Otho. Két-két életrajznak egybeállítása teljesen megfelelt Pl. életviszonyainak és helyzetének; ő egész lélekkel népe nagy multján csüngött; másrészt szívesen elismerte a római állami élet fensőségét, rómaiakkal és görögökkel egyaránt jó viszonyban volt, és a görög nyelven kívül a latint is elsajátította. Pl. képcsarnoka megbecsülhetetletlen értékű, és az ókori történet legfontosabb forrásaihoz számítandó, noha Pl. épen nem történeti kutató, ki a tényeket critikailag kipuhatolná és okiraotkkal igazolná. Sőt épen saját állítása szerint, nem is akart történetet irni; fődolog nála a férfiak jellemzése, kiket mintaképekül akart kortársai szeme elé állítani. Pl. életrajzai vonzó és tanulságos olvasmányok; nemes és lelkesedést keltő tartalmuk miatt már az ókorban csodálták és kedvelték; a mi időnkben pedig ez életrajzok több anyagot szolgáltattak a költészetnek és művészetnek, mint az ókor bármely más történeti munkája. B) Moralia, hJica vagy suggrammata micta. Nevüket onnan kapták, hogy az e megnevezés alatt összegyüjtött 83 irat legnagyobb része ethikai kérdésekkel foglalkozik. Tartalmuk azonban sokkal gazdagabb; ethikai kérdéseken kívül találunk itt vallási, politikai, irodalmi, régészeti és természettani értekezéseket is. Alakjuk sem ugyanaz; nagyrészt azonban a párbeszéd uralkodik; melyet Pl. kölcsönvett Platótól, a nélkül hogy mintaképét csak megközelítőleg is utolérte volna. – Irodalom: Kiadások: Dukas (1509–1519). Xylander (1560–70). Reiske (1774–82). Döhner-Dübner (Didot, 1846–55). Életrajzok: Koraës (1809–14). Sintenis (1839–46). Siefert-Blass (Teubner). Sintenis-Fuhr (Weidmann). Moralia: Wytenbach (1796–1834). Bernardakes (Teubner). Winckelmann (1836). Parthey (1850). Hercher (1851). Volkmann (1856). Westphal (1865). Monographiák: Rualdus-Krause; Westermann; Volkmann; Orban; Lagus; Thilo; Hoeschel; Schäfer; Wachsmuth; Treu; Schaarschmidt; Kremer; Lion; Michaelis; Heeren; C. Fr. Hermann; Clason; Klapp; Peter; Schmidt; Haug; Sintenis; Ekker; Schömann; Schilder; Albrecht; Rummler; Rühl; Stedefeldt; Buchholz; Soltau; Sauppe; Wentzel; Bachof; Wichmann; Droysen; St. Croix; Schoene. Magyarra fordították Székács József, Kacskovics.