Apollinares ludi | A | Apollinis promunturium |
’ApollimarioV. ’ApollinariV. 1. Laodiceából, a Kr. u. 4-ik század legbefolyásosabb és legtermékenyebb egyházi iróinak egyike. A rhetorikának már fiatal korában ünnepelt mestere volt szülővárosában, a hol 362-ben püspökké lett. Számos művei nagyrészt a ker. vallásnak a pogányok ellenében való megvédésének vannak szentelve. Mikor Julianus 362-ben rendelettel tiltotta meg a keresztényeknek a classikus irodalommal való iskolai foglalkozást, A. ezt egy hasonló fajta ker. irodalom megteremtésével akarta ellensúlyozni. Így foglalta az ó-testamentum történeteit 24 könyvben homerusi versekbe, írt comoediákat Menandernek, tragoediákat Euripidesnek és lyriai költeményeket Pindarusnak szellemében; de mindezekből semmi se maradt korunkra. Kétes, vajjon tőle való-e a görög anthologia két A. nevet viselő epigrammája (Anth. Pal. XI, 399, 421). Fennmaradt a zsoltároknak hexameterekben való paraphrasisa, kiadva Turnebustól (Paris, 1552). Ezeken kivül írt számos prózai munkát. A.-t az egyház az eretnekek közé számitja, miért is műveinek csak egy részét menthették meg az utókor számára hivei különböző álnevek alatt, Irodalom: Ludvich, Herm. XIII, 1878; Königsberger Studien, I. 1887. Dräseke, Ztschr. f. wiss. Theol. XXXI, 1888. 2. L. Sidonius. 3. L. Sulpicii, 25.