Praetor

(prae-itor, a praeundo, Cic. legg. 3, 3. Varr. l. l. 5, 80: qui praeiret jure et exercitu; gör. praitwr, strathgoV), a köztársaságban eleinte a consulok neve (Liv. 3, 55. 7, 3. 30, 43) és a dictatoré is (p. maximus). Liv. 7, 3. Kr. e. 367-ben az igazságszolgáltatást elválasztották a consuli hivataltól s külön patricius magistratusra bízták p. néven. Liv. 6, 42. Az elkülönítés tulajdonképeni oka az volt, hogy a patriciusok nem akarták a consulsággal együtt az igazságszolgáltatást is megosztani a plebejusokkal. De már Kr. e. 337-ben hozzáférhetővé lett a praetura a plebejusoknak is. A praetorválasztás a comitia centuriatán történt. Képességre nem voltak tekintettel; ha járatlan volt a jogban, tanácsadók támogatták, l. Assessor. Rangban mindjárt a consulok után következett; azért nevezik gyakran így: collega consulis (Liv. 7, 1. 8, 32. Gell. 13, 15, 6), csakhogy a consul volt a collega major. A soncult távolléte esetén helyettesíthette senatus vagy comitia összehívásában s megtartásában, sőt néha a consulok, a senatus vagy a nép fölhatalmazásából katonaszedést tarthatott s kisebb tisztviselők választását vezethette, consul- vagy praetorválasztó comitiát azonban nem. Szóval a praetor mindazt átvette a consuloktól, a mi a praefectus urbi tiszte volt a consulok távolléte esetén; a praetura behozatala után nem is igen neveztek már ki praefectus urbit máskor mint a feriae Latiniae idejére (l. Praefectus). Hivatalba lépése eleinte a consulokkal együtt, később egy vagy több nappal utóbb történt a Capitoliumon auspiciumokkal, fogadalommal és eskütétellel. Ilyenkor edictumot bocsátott ki, melyben a hivatalos ügyekben követendő eljárását (formula) körvonalazta s a jogi szabályokat ismertette meg a néppel (in contione dicebat), azonkívül ki is hirdethette a praecióval s nyilvános helyen fehér falra vagy bemeszelt fatáblára (album) nagy betűkkel fölíratta, unde de plano recte legi posset. Cic. fin .2, 22. Ezen ú. n. lex annuában elődje eljárásmódját többé-kevésbbé módosíthatta, de meg is tarthatta elődjeinek több éven át követett helyes szabályait (edictum tralaticium). Mivel azonban a p.-ok részrehajlásból több ízben eltértek az edictumban kijelölt szabályoktól, Kr. e. 67-ben törvényt (lex Cornelia, l. o) hoztak az ilyen visszaélések megszüntetésére. Ezen időtől fogva az edictumok törvényi tekintélyre emelkedtek s a bennük kifejezett jogi elvek összességét jus praetorium vagy honorariumnak mondották. – Kr. e. 242-től fogva, minthogy a külfölddel való sűrű kereskedelmi érintkezés folytán mind több-több idegen fordult meg Romában, még egy második praetort-választottak (Liv. ep. 19), s az egyik, az ú. n. praetor urbanus (v. major, mivel rangban fölötte állt a másiknak), a polgároknak egymás közt (jurisdicto inter cives, provincia v. sors urbana), a másik, az ú. n. peregrinus (v. minor), az idegenek közt (jurisdictio inter peregrinos) s az idegenek és római polgárok közt (j. d. inter cives et peregrinos) fölmerült ügyeket bírálta el (j. d. v. sors peregrina). Ha az utóbbit háborúba küldték, annak az ügyeit is a p. urbanus intézte (Liv. 44, 17, 10. 21, 4), a ki 10 napnál tovább nem lehetett távol a városból. Cic. Phil. 2, 13, 31. Megesett azonban, hogy mind a két praetort a harcztérre küldték (Liv. 13, 32. 22, 57) s olyankor Romában justitium volt. Kr. e. 227-ben, miután Siciliát és Sardiniát Romához csatolták, a p.-ok számát 4-re, a két Hispania (citra és trans Iberum) meghódítása után (Kr. e. 198) 6-ra emelték ezen tartományok kormányzása végett. A lex Baebia (Kr. előtt 180) elrendelte, hogy minden második évben csak 4 praetort válaszszanak 6 helyett, hogy így Hispaniában két éven át maradhasson meg az odaküldött 2 praetor. Liv. 40, 44. Miután Kr. e. 149-től fogva állandó quaestiókat állítottak föl s azok vezetését részben praetorokra bízták, minden praetor Romában maradt hivatali évei alatt s csak mint propraetorok mentek ki provinciák kormányzására (lex Cornelia). Sulla 8-ra, Julius Caesar 10-re, Augustus 16-ra emelte számukat, melyhez Claudius még kettőt adott s Nerva állandósítá a tizennyolczas számot. Kitűntető jeleik (insignia), sella curulis, toga praetexta és a lictorok vesszőcsomókkal, szám szerint eleinte 6, későbben a városban talán 2, provinciában 6 (cum securibus) Cic. Mur. 9. Liv. 7, 1. A praetor urbanusra volt bízva a ludi Apollinares, circenses és a Megalesia rendezése (Liv. 25, 12. 27, 23. Juv. 11, 192); továbbá olyan években, mikor nem voltak censorok, a senatus megbízásából ő viselt gondot a nyilvános épületekre. Cic. Verr. 1, 50. – Hadrianus az edictum perpetuum kiadásával a praetor hatalmát korlátozta. A peregrinus praetorság a civitas kiterjesztése következtében (212) elveszté jelentőségét. Csak a felszabadítási és gyámi praetor (praetor uterque) működik. A későbbi császárság alatt idő folytán nagyon alászállott a praetura jelentősége, kivált miután a praefectus praetorio és urbi kezébe jutott az igazságszolgáltatás; ettől fogva a praetorokat a költséges közjátékok kiállításán kívül csak némi törvénykezéssel s egyes kormányzati teendők ellátásával szokták megbízni (pl. praetores aerarii, praetor hastarius, valószínűleg a centumviralis törvényszék feje; praetor tutelarius vagy pupillaris, M. Aureliustól gyámsági ügyek intézője). Némely italiai városban (a coloniák kivételével) szintén találunk praetores néven főtisztviselőket. Liv. 8, 3, 44. A Kr. e. 166–44 volt római praetorok jegyzékét adja Wehrmann és Hölzl (Fasti praetorii). Vécsey, Római jog, 39. 64. és 105. l.