Quaestor

(= quaesitor, a quaerendo), a királyság idejében állandóan két bíró volt e néven, kiket a király nevezett ki a gyilkossági esetek nyomozására (quaestores parricidii) s megbízott olykor az ügy elbirálásával is. Tac. ann. 11, 22. Ulp. Dig. 1, 13, 1. A köztársaság idejében némi hivatalszerű jellemet is kapott a quaestura, mert, ámbár eleintén nem a nép választotta is a tagjait, hanem a consul, mégis a consulok a provocatiós perekben nem tetszésszerűleg bízták rá többé helyettesekre az illető ügyeket, mint a király, hanem kötelességből (Pomp. Dig. 1, 2, 2, 23); a comitia centuriata mint néptörvényszék előtt a consulok megbizásából a quaestoroknak körülbelül olyan szerepük volt, mint manapság az államügyészeknek. Azonkívül a lex Valeria de quaestoribus (Kr. e. 509) őket bízta meg a Saturnus templomban elhelyezett állami kincsek felügyeletével, azokat számon tartották s a consulok parancsára kiszolgáltatott összegeket elkönyvelték. Plut. Popl. 12. A decemviratus idejében el volt törülve a quaestura; de Kr. e. 447-ben újra létesült, csakhogy azontúl nem a consulok nevezték ki évenkint a két quaestort, hanem a comitia tributa választották, még pedig eleinte csak patriciusok közül. Kr. e. 421-ben kierőszakolták a néptribunusok, hogy plebejusok is lehessenek quaestorokká; e föltétel alatt egyeztek bele t. i. abba, hogy a háborúba menő consulok segédeiül is válaszszanak még quaestort (ad ministeria belli, Liv. 4, 43); mindazonáltal csak Kr. e. 409-ben sikerült plebejusnak elnyerni a quaestorságot, hanem akkor azután egyszerre háromnak is. A consult kisérő quaestorokat quaestores militaresnek v. provincialesnek nevezték, a városiakat pedig q. aerarii v. urbaninak. Ezen utóbbiakra volt bízva az aerarium igazgatása; tehát az ő tisztükhöz tartozott: 1) az állami pénzek kezelése; náluk volt az aerarium kulcsa, ők gondoskodtak az államnak járó összegek (tributum, stipendium, argentum multatitium stb.) pontos beszolgáltatásáról s ők végezték a kifizetéseket is a senatus utasítására; 2) ők őrizték a hadi zászlókat (signa militaria); átadták a fővezérnek a kapuk előtt, mikor a harczmezőre indult, visszatérésekor pedig átvették tőle; 3) a tanács megbízásából ők gondoskodtak a villa publicában kvártélyozó idegen követek ellátásáról és azok temetéséről, a kiket államköltségen temettek; 4) az állami okiratok is az ő felügyeletükre volt bízva Saturnus templomában. Hogy biráskodó s vádló szerepük meddig volt meg, bizonytalan. Némelyek szerint Kr. e. 212-ig, a melytől fogva a tresviri capitalest a lex Papiria rendelkezése szerint a comitia tribután választották s rájuk ruházták a quaestores parricidii teendőit. Mommsen szerint azonban a tresviri aligha folytak be a bűnügyekben, melyek közül a gonosztettek, mint pl. a gyilkosság és gyujtogatás, egész az e fajta quaestiones perpetuae fölállításáig megmaradhattak a quaestorok tisztében. A quaestores provinciales föladata egyezett a városi quaestorokéval; beszedték a provincia adóját, eladták a hadi zsákmányt, kifizették a katonák zsoldját, gondoskodtak azok élelmezéséről és a Romába való gabonaszállításról. A foglyokat is ők adták el a sereget kisérő rabszolgakereskedőknek. Hivatalos helyiségük a quaestorium volt a praetorium szomszédságában. A helytartó nemcsak legatusát, hanem quaestorát is tehette helyettesévé (q. pro praetore, pro consule) távolléte idejére (Sall. Jug. 103. Cic. fam. 2, 15, 4. Att. 6, 6, 3); sőt a quaestor a helytartó halála esetén minden kinevezés nélkül is átvehette a helyettesítést. Cic. fam. 12, 15. A helytartó bíráskodásra is fölhatalmazhatta a quaestort (jurisdictio mandata, Cic. Verr. 2, 18. Suet. Caes. 7). Haláluk vagy leköszönésük esetén proquaestort (l. o.) nevezett ki a helytartó. Italia teljes meghódítása után csupán Italia részére négygyel szaporították a quaestorok számát, még pedig valószínűleg a hajóhadra való tekintetből, vagy legalább is azért, hogy felügyeljenek a civitates foederatae szerződésszerű járulékainak (hajó, legénység) pontos beszolgáltatására. Lyd. mag. 1, 27. Ezek lehettek az ú. n. quaestores classici. Számuk azonban a provinciák szaporodásával fokozatosan emelkedett; Sulla 20-ra, Caesar 40-re emelte föl. Választásuk legutoljára esett a többi magistratus között. Hivatalukat eleinte egyidőben vették át a consulokkal; majd mióta a magistratus majores ordinarii jan. 1-én foglalták el hivatalukat, a quaestorok előbb, rendesen dec. 5-én léptek hivatalba, mivel nekik kellett megesketni a többi új magistratust Saturnus templomában, az ő hivatalos helyiségükben. A hivatalbalépés után következett a provinciae quaestoriae kisorsolása; extra sortem vagy ordinem ritkán jelölte ki provinciájukat a senatus. Liv. 30, 33. Cic. Att. 6, 6. A quaestura volt a primus gradus honorum. A hivatal jelentősége főleg abban állt, hogy a quaestorok megjelenhettek és nyilatkozhattak a senatusban, sőt Sulla óta (lex Cornelia de XX quaestoribus, Kr. e. 81) senatorokká is lehettek. Tac. ann. 11. 22. Különös kitüntető jelképeik (insignia) nem voltak; csak egyszerű sella illette meg őket. Pénzeken láthatni a képeiken mint ismertető jeleket pénzeszacskót vagy pénzesládát s egy egyenes botot, melynek a jelentését nem tudhatni. Apparitoraik (scribae, viatores, praecones) azonban voltak. A császárkorban is quaestorság volt az első lépcsőfok a magasabb állami szolgálatok felé; evvel mindjárt a senatus is megnyilt az illetők előtt. Dig. 1, 13. Dio 52, 20. A quaestores aerarii helyébe Augustus pár évvel az actiumi csata után (Kr. e. 28) két férfiút választatott évenkint a volt praetorok sorából s praefecti aerarii Saturni czímen azokat bízta meg az aerarium igazgatásával (Tac. ann. 13, 29. Dio 53, 2); de már Kr. e. 23-ban a praetori teendők közé sorolta, a melyeket sors útján osztott ki a hivatalban levő praetoroknak (praetores aerarii) Suet. Aug. 36. Claudius (Kr. u. 44) visszaállította a quaestores aerarii Saturni állását, csakhogy három évi tartalommal s curatores tabularum publicarum néven három segédet rendelt melléjük (Dio 60, 4, 10. 24. Suet. Claud. 24); Nero azonban (Kr. u. 57) ismét volt praetoroknak (praefecti aerari Saturni) adta át a kincstár igazgatását, még pedig több évig tartó hivatalként. Attól fogva a quaestores aerari név nem jön többé elő, de mint quaestores urbani tovább is ők ügyeltek föl az okirattárra, a melynek őrizetéből Augustus már Kr. e. 11-ben kizárta volt az aediliseket. A quaestura provincialis intézménye a senatori provinciákban fönmaradt egész Diocletianus idejéig; a senatori provinciák quaestorai pretori rangban voltak (quaestores pro praetore) s némi biráskodó joggal is fel voltak ruházva. Gaj. 1, 6. Lásd Provincia. A császárkorban lép föl az ú. n. quaestores pirincipis v. Augusti v. Caesaris állása; ezeknek mint titkároknak egyeben kívül az volt a kiválóbb teendőjük, hogy a szenatusülésen fölolvasták a császár indítványait vagy üzeneteit (orationes, epistulae); de voltaképen úgy szerepelnek ezek, mint jelöltek magasabb állásokra (candidati principis). Tac. ann. 16, 27. Suet. Oct. 65. Tib. 6. Nero 15. Ezen kiváló állás valószínűleg a quaestores consulis hivatalából fejlődött ki, a kiket a consulok a köztársaság vége felé már hivatali évük alatt maguk mellé vettek segédekül s mint proconsulok a provinciájukba is magukkal vittek. Így mintegy proquaestorság fejlődött ki a proconsulság mellett. Cic. Sest. 3. 4. 5. fam. 5, 6. Ezen elnevezéssel a császárkorban is találkozunk; nevezetesen a császárnak is, ha nem viselte egyszersmind a consulságot, két quaestor consulis állt szolgálatára, a kiket akkor a quaestores principis v. Caesaris néven is nevezhettek. Tac. ann. 16, 34. Plin. ep. 7, 16. 8, 23. Constantinus alatt ebből fejlődött ki a quaestor sacri palatii vagyis birodalmi igazságügyminiszter magas állása.