Aquincum

a római korban Magyarország dunántúli részén az elsőrangu városok egyike volt, Pannonia keleti felének meg éppen fővárosa, hol a helytartó székelt. A Közép Duna folyásának mintegy közepén, kanyarulatához közel feküdve, hol két hatalmas barbár nép területe érintkezett, nevezetesen az Alföldön lakó sarmata-iazygoké s a mai Nógrád- és Hont megyékben tartózkodó quadusoké, a legalkalmasabb pontnak kinálkozott, honnan a birodalmi határ (limes) a barbárok betörései ellen megvédhető volt. – Fekvését illetőleg nem lehet semmi kétség. Nemcsak Ptolemaeus meghatározása (II, 15, 3), mely Aquincumot a dunaparti városok sorában az északi szélesség 47^o 30’ alá helyezi, utal a mai Ó Buda helyére, hanem a város nevével ellátott számos felirat s az épületmaradványok sokasága is, melyek eddig Ó Budán napfényre kerültek. – Feliratokban, nevezetesen a hivatalos mérföldköveken neve rendesen AQ. rövidítéssel fordul elő, de teljesebb formái is olvashatók, így egy mérföldkövön (CIL III 6466) 230-ból: AQVINCo; egy Róma városi feliraton (Orelli 506); Aquinci, egy másikon (Henzen 6791) Rómából: Aquinq; egy katonai diplomán (D. XXVI): Aquin(censi); egy ó budai kövön (CILIII3485): Aqui(ncensium), stb. Egyéb forrásokban nevének változatosabb alakjaival találkozunk: Ptolemaeusnál (II 15. 3): ’Akouinkon; az Itinerarium Antoninien (245. l.): Acinquo; a peutingeri táblán: Aquinco, ellenben Idatiusnál (Fasti 294-ből); Acincum, hasonlókép Ammianus Marcellinusnál (XXX, 5) s a Notitia Dignitatumban is, Sidonius Apollinarisnál (458-ból); Acincus szerepel. – Régebben a nevet latin eredetünek nézték s a legközönségesebb felfogás az volt, mely aquae quinque összetételéből magyarázta. Ma már minden kétségen felül áll, hogy celta származású, mint Pannonia legtöbb római városáé. Salamon Ferencz (Budapest Története I. 122. l.) «Ak-ink» összetételből magyarázza, mely jelenthet vízdúst vagy vízszegényt egyaránt. – Aquincum celta eredetü neve csak úgy magyarázható meg, hogy a római város egy meglevő celta telepítvény helyén, vagy legalább attól nem messze épült föl. Névleg is ismerjük azt a celta néptörzset, mely Ó Buda vidékén lakott. Mint Ptolemaeusból kitünik (2, 15: en toiV anatolicoiV arktikwtatoi ’Arauiskoi), az Eravisci voltak. Hogy az Eravisci is, a többi celta néptörzsek példájára civitast alkottak, egy feliratos oltárkőből bizonyult be, melynek lelhelye, a Gellérthegy déli oldala, egyuttal a mellett tanuskodik, hogy maga a központ feküdt Aquincum területén. A felirat (CIL III S. 10418) már a III. századból való ugyan, a mikor a civitasnak már nem lehetett semmi politikai jelentősége, de úgy látszik, hogy a rómaiak mint közigazgatási járásnak az ujonczozásoknál még mindig hasznát vehették. – A legrégibb felirat Ó Buda területéről egy Hadrianus üdvéért állított oltáron olvasható 138-ból (CIL III 3487). Aquincum alapitása azonban régibb. Mint a határvédvonal egyik legjelentékenyebb pontjának megerősítése mindenesetre valamely nagyobb eseménynyel függött össze. Salamon nézete, hogy Aquincumot Trajanus császár a daciai háborúira való tekintettel tette táborhelylyé. Ma már azonban mindinkább nő azon jelenségek száma, melyekből azt kell következtetnünk, hogy Aquincumot már Domitianus erősítette meg azon alkalomból, midőn 86-ban a svév-sarmata háborút viselte (Kuzsinszky B., Mikor szállották meg a rómaiak a Dunántúl északkeleti részét? Arch. Ért. 1898. 115 l.). Csak a legujabb s legfontosabb adatokra hivatkozom, azon három sírkőre, melyek a budai Vigadó helyén kerültek elő. Hogy ezek még az I. századból valók, kitünik abból, hogy a II. segédlegio katonái, kiknek emlékét örökítik meg, Italiából származtak s a feliratok szerkezete teljesen összevág azokéval, melyeket ugyanezen legio britanniai sírkövein olvassuk. De még több is következik ezen sírkövekből, a mi eddig nem kevésbbé homályos volt, az t. i., hogy a II. segédlegio volt az, mely elsőnek megszállotta Aquincumot s itt a tábort építette. Egyelőre azonban még nem maradhatott véglegesen Aquincumban. A legio X geminának vannak ugyanis nyomai (CIL III 3550 S. 10479. 10517), melyek azt bizonyítják, hogy ha nem is sokáig, de mindenesetre lakott az aquincumi Castrumban. De Hadrianus alatt, ha ugyan már előbb nem, ismét a legio II adjutrix foglalja el régi helyét s megmarad, ameddig csak a rómaiak uralma Pannoniában tartott. A feliratok legnagyobb része, melyek Aquincumból ismeretesek, a II. segédlegioval foglalkoznak s megismertetnek egész szervezetével, de ez természetesen nem lehetett más, mint egyéb legióké. Érdekesebb az, a mit történetéről, mielőtt végleg Aqiuncumba jött, mondhatunk. – Midőn Nero 68-ban a misenumi hajóhadlegénységéből megalakította az I. segédlegiót, még mindig nagy számmal maradtak ki a legióból, kik aztán Galbától kérték, hogy szervezzen belőlök is legiót. Galba azonban kérésüket megtagadta, sőt börtönbe dobatta őket. Otho s Vitellius sokkal rövidebb ideig uralkodtak, semhogy valamit tehettek volna. Csak midőn a hajósok ezen csapata Vitelliustól Vespasianushoz pártolt s ugyanakkor a ravennai hajóhad legénysége is kérte a legiói szolgálatot (Tacitus hist. 3, 50: ad has copias e classicis Ravennatibus, legionariam militiam poscentibus, optimus quisque adsciti), teljesedett be másodszor a hajóslegények azon kivánsága (69-ben), hogy sast kaptak. A legiónak adjutrix mellékneve azonban bizonysága annak, hogy katonái egyelőre még a római polgárjog híján maradtak, ép úgy, mint a legio I adjutrix katonái, mert csak 70-ben márczius 20-án adta ki Vespasianus az első diplomát (CIL IIID. VI), melylyel a 20 évet kiszolgáltaknak polgárjogot s conubiumot adományoz. Tacitus (hist. 4, 68. 5, 14. 16. 20) szerint a legio II adjutrix aztán rövid időre Alsó Germaniába került, onnan pedig Britanniába, hol Lindumban (CIL VII 185. 186) s a Devában tartózkodott. Az utóbbi helyről csak az ujabb időben lettek nagy számmal feliratai (Haverfield The Athenaeum 1892 april 16. jul. 9.) ismeretesek. De Britanniában sem lehetett sokáig maradása. Domitianus alatt 86-ban már a dacusok ellen harczol (CIL III 8. 10224) s minden valószinüség szerint még ugyanazon évben a suevusok ellen (Orelli–Henz. 6766) vezénylik Aquincum vidékére. Végre, mint két felirat (Orelli 3048 és CIL III 3336) bizonyítja, részt vett Trajanus daciai háboruiban. – Útjaiban a többi legio példájára a II. segédlegiót is rendszerint egy csapat népség kísérte, markotányosok, kereskedők, kik, ha a legio táborba szállt, annak tövében telepedtek meg. A veteranusok is sokkal jobban érezték magukat bajtársaik oldalán, semhogy hazájukba kivánkoztak volna vissza. – Az aquincumi canabae létezése kitünik a következő ó-budai feliratból (CIL III 3505): Volcano sacrum vet(erani) et c(ives) R(omani) cos(istentes) ad leg(ionem) II ad(iutricem) curam agent[i]b(us Val(erio) Respecto et Utedio Max[i]m[i]no ma[g(fistris)]. Egy székesfehérvári felirat (CIL III S. 10336) még Antoninus Pius idejéből is megemlékezik a canabensesről, kik csak a II. segédlegióhoz tartozók lehettek, mert Székesfehérvár vidéke még alsó Pannoniához tartozott, itt pedig más legio nem volt. A tábor melletti telepnek e szerint nincs külön neve, hanem lakói vagy egyszerűen canabensesnek nevezik magukat, vagy azon római polgároknak és veteranusoknak, qui consistunt ad legionem II adiutricem. Ugy a tábor helye, mint környéke, melyen a canabae felépültek, a benszülöttek területéből jogilag ki volt szakítva s a katonai biráskodás alá tartozott. Mint egy aqunciumi feliraton (CIL III S.10489) olvassuk, territorium legionis volt a neve. – Toma Károly kutatásai nyomán általánossá vált az a fölfogás, hog az aquincumi tábor (castrum) Ó Budától északra, a vörösvári völgy előtt elterülő síkságon feküdt. Két sarkát fel is ásták, úgy, hogy három oldala iránt nem lehetett kétség. A negyedik oldalt a vízvezeték vonala képezte volna. Az országúttól keletre a Papföldön feltárt romok már a castrumon kívül estek s e szerint csakis a canabae épületmaradványai lehetnek. Az ujabb kutatások azonban nem igen látszanak ezen fölfogást megerősíteni. Az már régóta föltünt, hogy a Papföldön, a canabae épületei között, hol kétségkívül a katonai elem képezte a lakosság legtekintélyesebb részét, eddig még egyetlen katonai vonatkozásu felirat, de még a legio bélyegével (93. á.) ellátott tégla is igen kevés számmal került napfényre. A szomszédos amphitheatrum feliratai is egytől-egyig polgári jellegüek voltak. Még figyelemre méltóbb volt az a fölfedezés, hogy a vasutépítés munkálatai a castrum területén belül egyetlen épületet sem hoztak napfényre, sőt arról a töltésvonalról is, mely alatt a castrum északi falát sejtették, kiderült, hogy nem rejt semmit. Mi természetesebb tehát, mint hogy a tábor helyét másfelé kell keresnünk. A nyomok délre vezetnek, Ó Buda ama részére, hol már sűrűn házak emelkednek s így ott, sajnos, a rendszeres ásatások lehetősége ki van zárva. Arra mindazonáltal elég jel van, hogy legalább annyit megállapíthassunk, hogy a tábornak a mai hajógyár-sziget helyén, illetve a vele szomszédos szárazföldön kellett állani. A legdöntőbb bizonyítékot azon négy mérföldmutató-oszlop szolgáltatta, melyek 1898 őszén a vörösvári völgy előtt fekvő budapesti téglagyár telkén kerültek elő. Magát az utat is sikerült felásatni, melynek oldalán a mérföldkövek eredetileg egy és ugyanazon ponton állottak. Minthogy hadiút volt, már iránya elég útmutatás arra, hogy a tábornak délre kellett feküdni s nem keletnek, de a helyre még fontosabb az, hogy ha azon két mérföldet (egy mérföld = 1,4785 km.), melylyel a mérföldkövek jelezve vannak, az út irányában lemérjük a hajógyárral szemben fekvő régi zsidó temető helyére jutunk, vagyis arra a pontra, hol a tábor északi kapuja állott s a honnan a számítás történt (Kuzsinszky, Aquincumi kőemlékek Arch. Értesítő XVIII.[1898] 447. l.). Ezek után természetesen a papföldi romok sem tekinthetők többé a canabae maradványainak. A tábor helyétől fél órai távolságban fekszenek s a mi fontos, köztük s az Ó Buda alatt elterülő épületmaradványok között, a filatori gát helyén nagy hézag van, melyet temető tölt be. Annál érdekesebb a kérdés, hogy ha már a canabae Ó Buda alatt keresendők, mi lehetett a papföldi városrésznek jelentősége. – Csak elhagyatott vidékeken történt az, hogy a római községek azon telepekből (canabae) fejlődtek, melyeknek első lakosai a katonasággal bevándorolt jövevény rómaiak voltak. Aquincumban azonban a rómaiak már egy meglevő celta telep szomszédságában helyezkedtek el, melyet nemcsak hogy nem dúltak fel, hanem ellenkezőleg annál inkább azon voltak, hogy minél előbb megrómaiasítsák s polgáraik sorába emelhessék. Már hogy a benszülötteknek ezen telepe a Papföldön, illetve környékén feküdt, az kérdéses lehet, de az bizonyos, hogy ezen városrésznek kellett azt a lakosságot magában foglalnia, mely teljesen távol állván a katonaságtól, leghamarább tett szert városi jogra. A canabensesre nézve ez egyelőre már azért sem lehetett oly sürgős, mert ők a római polgárjog birtokában voltak. De nem is kapta ez a telep a legmegtisztelőbb városi formát, hanem csak municipiummá lett, akár csak a benszülötteknek azon helységei, hol katonaság soha nem tanyázott, pl. Andautonia (v. ö. Kuzsinszky, Pannonia római jogú városai, E. Phil. Közlöny XVI. [1892] 366 l.). Municipiumnak nevezik Aquincumot a CIL III 3347. S. 10305. 10334 = 10377s a Budapest Régiségei V 109 l. 7. sz. alatt publicált feliratok, továbbá a CILIII S. 10398 számú, mely a legkésőbbi, 193-ból Kr. u. Hogy Hadrianus császár volt az, kinek Aquincum ezt a kedvezményt köszönhette, kitünik a város Aelium melléknevéből (Renier 411), nemkülönben abból, hogy polgársága a tribus Sergiába soroztatott (CIL III S. 10495 s Eph. Ep. IV. 894), melyhez maga Hadrianus is tartozott. – Idővel azonban kitünt, hogy a canabae állása sem maradhatott változatlanul; rohamos fejlődésök megkövetelte, hogy a katonaság fenhatósága alól felszabaduljanak s szintén városi szervezetet nyerjenek autonom hatóságokkal. Az ki volt zárva, hogy a municipiumba bekebeleztessenek, de municipiummá sem szervezhette a császár, csak egy lehetőség volt, hogy colonia rangra emeljék, a mi azután, nem ugyan szükségkép (v. ö. Apulum) maga után vonta, hogy a municipium mint olyan megszünt s a két telep colonia, vagy mint egy felirat (CIL III S. 10480) nevezi, colonia splendidissima czímen egy községgé olvadt közös autonomiával. Legalább erre kell következtetnünk abból, hogy többé Aquincumról mint municipiumról nincsen szó. Septimius Severus császár volt az, ki ezen átalakulást végrehajtotta s a város hálából ezentúl az Aelia mellékneve mellett, sőt ennek elhagyásával is a Septimia melléknevet viseli (Henzen 6791, Orelli 506 s CILIIIS. 10495). A legrégibb felirat, melyen Aquincum mint colonia szerepel, 198 április 22-éről való (Budapest Régiségei V 121. l. 23. sz.). – Csak két feliraton olvassuk, hogy Aquincum respublica (CIL III s. 10495, a másikon u. o. 3485: c(urator) r(ei) p(ublicae) Aqu.), ellenben végtelen hosszú sora a feliratoknak nevezi coloniának s egyszersmind megismertet szervezetével, de ez, ha azzal összevetjük, a mit a municipium hatóságairól tudunk, nem különbözött az utóbbiétól. Mindkettőnek volt senatusa, melyet az egyik felirat, hol még Aquincum municipium, ordo-nak nevez (CIL III 3347), tagjai pedig a decuriók voltak (decurio Aquinci CIL III S. 10535, a municipiumban a decurio municipii . o. 10334 = 3348, decurioi municipii Aquinci u. o. 10377. 10398, a coloniában decuri-coloniae splendidissimae Aquinci u. o. 10480, decurio coloniae Aquinci u. o.3368. 3382. 3436. 3438. 3492. 3626 S. 10347 = 3362. 10459–62. 10496 = 6452. 10473. 10521., 10536. 10570; decurio coloniae u. o. 3461. 3684. S. 10532 = 3589. 10593, (d(ecurio) c(oloniae) u. o. 3684, decurio u. o. 3456. 3487. 6452). A legfőbb tisztviselők a II-viri, kik ha a hivatalból kiléptek, a duumvivales czímet használták (a municipiumban CIL III 3347. S. 10305, 10334 = 10377. 10398, a coloniában u. o. 3368. 3382. S. 10438. 10439. 10440. 10473. 10475). Ők voltak, kik minden ötödik évben a censusról gondoskodtak s akkor a quinquennales névvel különböztették meg magukat (a muicipiumban CIL III S. 10334 = 10377, a coloniában u. o. 3488. S. 10438. 10439. 10440). Rangban utánok következtek az aediles, illetve aedilicii (a municipiumban CIL III S. 10398, a coloniában u. o. 3497. S. 10475, 10461–64. 10439. 10473, aedilicii u. o. 3438. 3456). Quaestorról csak egy felirat emlékezik meg (a coloniában CIL III S. 10439). Ezen tiszti czímeket igen gyakran viselik olyanok, kiket a felirat egyszersmind decurióknak nevez; ennek az a magyarázata, hogy vagy csak azután lettek decuriók, miután a felsorolt hivatalok egyikét betöltötték volt, vagy mint decuriók pályázók hiányában voltak kénytelenek hivatalt vállalni. Ez utóbbi eset a császárság vége felé, midőn a közpályán való működés megszünt kitüntetés lenni, egyre gyakoribb lett. A decuriók testülete volt nevezetesen minden városban az, mely az államnak az adók behajtásáért felelt és pedig nemcsak a város területén belül, hanem az egész vidékre nézve, mely a városhoz attribuálva volt. Az Aquincumhoz attribuált falvak (vici) közül csak egy ismeretes eddig névleg, a Békásmegyer táján fekvő vicus Vindonianus (CIL III S. 10570), de hogy számosan voltak ilyenek, kitünik egy másik feliratból (CIL III 3431), mely szerint, ha Mommsen olvasása helyes, tíz falu állított oltárt Hadrianus tiszteletére. A decuriók sem laktak mind a városban, hanem mint possesores (CIL III S. 10570 = 3626) a vidéken éltek, a honnan a legtöbbnek emléke is ismeretes. Külön testületet alkottak minden városban az Augustales (CIL III 3487: collegium Augustalium), mely megfelelt Rómában a lovagrendnek, a provincialis városokban azonban felszabadult rabszolgákból állott. A CIL III 3456 feliratban említett Augustalisnak libertinus jellege egészen kétségtelen. Eddigelé csak a coloniából ismeretesek Augustalisok (Sexvir coloniae Aquinci CIL III 3354. 3527. 3620. S. 10434 = 3467, sexvir u. o. 3348. 3497. augustalis coloniae Aquinci u. o. 3402. 3456. 3533. 3581). Hogy mennyire megtisztelő volt ez a kitüntetés az illetőkre, kitünik a CIL III 3579 feliratból, mely szerint C. Coernelius Corinthus ob Augustalitatem splendidissimam egy templomot állíttatott helyre. A colonia papi állásai közül feliratilag kimutatható a flamen (CIL III 3368. S. 10347 = 3262), az augur (u. o. 10418), a sacertos urbis Romae (u. o. 3368) s két sacerdotalis (u. o. 10570 = 3626 s Budapest Régiségei V. 104. 1, 1. sz.). Mint más városokban, úgy Aquincumban is a mesteremberek czéheket alkottak, jórészt vallási jelleggel. Legtöbbször említették feliratokon a collegium fabrum (CIL III 3438. 3554. 3569. 3580), egyiken szó van a collegium praefectusáról, ki egy körmenetben vezette a testületet (CIL III 3438), egy másik feliratból (u. o. 3580) pedig kitünik, hogy a czéh magisterévé való választása valakire nézve akkora kitüntetés volt, hogy saját pénzén nyilvános szökőkutat állított. Három feliraton (CIL III 3554. 3569. 3583) szó van a tűzoltók (centonarii) testületéről, továbbá ismeretes még a collegium scaenicorum (u. o. 3423) s a collegium negotiantium (u. o. S. 10429). A collegium Cereris (CIL III S. 10511) s a col(legium) cultorum (u. o. 10540) minden valószinüség szerint temetkezési egyletek voltak. – A mi az építkezést illeti, oly városban, hol katonaság volt, római időben természetesen máskép nem is képzelhető, minthogy a katonaság is épít. Feliratokból ismeretesek a legio II. adjutrix nagyobb fürdői (CIL III s. 10492 thermae maiores) s a legio területén álló balneum (u. o. 10489). Viszont a polgárok között akadt, ki Baltes és Diasuria istennőknek emelt templomot (CIL III S. 10393), egy másik, ki Nemesis szentélyét 214-ben helyreállíttatta (u. o. 10438), egy harmadik ki saját pénzén nympheumot építtetett s abba a vizet bevezettette (u. o. 10496 = 6452),végül egy negyedik, ki a forumot valamely szobordíszszel látta el (u. o. 10495). – Magáról a lakosságról nincs mit mondanunk; zömét mindenesetre a benszülöttek ivadékai képezték, kik azonban a polgári jogot elnyervén, celta nevüket a latinnal fölcserélték. Barbár hangzású név aquincumi feliratokon alig fordul elő, annál több az Aelius, Aurelius, Antonius stb. A katonaság is vagy a benszülöttekből, vagy a veteranusok gyermekeiből egészíttetvén ki, szintén csak elvétve akadtak soraiban, kik távolabbi vidékekről kerültek Aquincumba, s a kik aztán, ha itt meghaltak, nem is mulasztották el sírköveiken szülőhelyök nevét följegyezni (v. ö. Kuzsinyzky, Aquincum feliratai III. Budapest régiségei VI). – Annál változatosabb az istenek sora, kik Aquincumban hivőkre akadtak. Annyira azonban mégsem vegyes, mint pld. Apulumban, hová a világ minden részéből kerültek lakosok. Aquinicumba az idegen cultusok főkép a katonaság révén találtak utat. Ezek között első helyen áll Mithrasé, kinek egyik szentélye 1888-ban a Papföldön meglepő jó karban került napfényre. További két mithraeum maradványai nem messze tőle néhány év előtt láttak napvilágot. A Mithrasra vonatkozó feliratok száma edig 17. Számos tisztelője lehetett továbbá Aquincumban Isisnek is. Cultusáról ugyan eddig még nem tanuskodik felirat, de az aquincumi múzeum két rendkívül érdekes kőtáblát őriz Isis és Serapis alakjaival. A külföldi istenségek közül mint olyanok, kiknek Aquincumban hivőjük akadt, fölemlítendők még: Baltes és Diasuria (dea Syriae CIL III S. 10393), deus Arimanius (u. o. 3414. 3415), Jupiter Dolichenus Heliopolitanus (u. o. 3462), Jupiter Ammon (u. o. 3463). A legtöbb emléket természetesen a római istenek hagyták hátra, a mi azonban még nem bizonyítja, hogy a nép szivében is legmélyebb gyökeret vertek. Kivételt Silvanus és Nemesis tehettek, az előbbi, mivel cultusának Pannoniában localis szinezete volt, az utóbbi pedig azon kapcsolatnál fogva, melyben az amphitheaturm hajszáival állott (v. ö. Kuzsinyzky, Néhány szó Nemesis cultusáról Arch. Ért. XVIII. [1898] 385. l. Silvanus tiszteletét 21, Nemesisét pedig 6 felirat hirdeti. – A mennyire tanulságosak a feliratok Aquincum intézményeire s társadalmi viszonyaira nézve, annyira némák, ha Aquincum történetét kutatjuk. Különben nem valószínű, hogy Aquincum nagyobbszerű események színhelye lett volna. Története közös volt Pannonia többi városaiéval. A város nyugalmát bizonyára legtöbbször a barbárok ismételt betörései zavarták meg, de Aquincum minden egyes csapás után hamar összeszedhette magát. Életének legszámosabb tanubizonysága ép a III. századból való, midőn a legnyugtalanabb állapotok uralkodtak. A 4. századból már csak alig egy-két felirat (pld. CIL III 3522) ismeretes, de ez talán a kereszténység befolyásának tulajdonítható (Salamon, Budapest története, II 3. l.), ellenben a pénzek sorozata még csak Valens uralkodásával 378-ban szakad meg. A római élet ugyan akkor sem szűnt még meg, sőt Sidonius Apollinaris még 458-ban, öt évvel Attila halála után is a következőkép énekli meg: Fertur Pannoniae, qua Martin pollet Acincus, de az bizonyos, hogy a mint a határőrség utolsó maradványa is 400 körül elhagyta, a polgárság sem tarthatta fenn magát nagyon sokáig, hanem vagy szintén elköltözött lassanként vagy a barbárságba beolvadt. Téves volna azonban azt hinni, hogy a hunok vagy avarok aztán mindjárt fel is dúlták Aquincumot. Legfölebb kifosztották. Sőt valószínű, hogy még a magyarok is, kik utoljára jöttek, tekintélyes magasságban találták az épületeket. – Csak midőn a XI. században új telep létesül szomszédságában s részben rajta, pusztul rohamosabban. Az új lakhelyekhez az építő anyagot lehetőleg a közelből, a még fennálló épületmaradványokból igyekeztek beszerezni Ó Buda lakosai. Magának a városnak története azonban vajmi kevéssé érdekelhette őket. Még a neve is kiveszett az utódok emlékezetéből. A Kun László idejében élt Kézai Simon Sicambriának nevezi. Thuróczy szerint pedig, ki Mátyás király idejében irogatott, Sicambria Priamus egyik fiának, Francónak alapítása, ki azt a szomszédos Sycan hegyről nevezte el. E feltevés valószinűtlensége azonban sokkal szembeszökőbb volt, semhogy azt Mátyás kora elhihette volna. Az ókori ismereteknek egy új forrása, a feliratoké, már ekkor megnyílt a kutatók szemei előtt. Bonfinius elveti tehát azt a felfogást, hogy Aquincum trójai eredetű s megállapítja a helyes római származását, de a Sicambria nevet megtartja s bizonyságkép feliratra hivatkozik, mely szerint a várost a german sicamberek legiója alapította. A mult század vége felé élt Schönvisner volt végre az, ki ezen nézet tévességét is minden kétségen felül megczáfolta. Az ő érdeme az, hogy feliratok alapján megállapította a város egykori valódi nevét, egyúttal pedig kimutatta, hogy Bonfinius állítólagos felirata koholmány. Ugyancsak Schönvisner volt az, ki Aquincum egyik épületét legalább részben, rendszeres ásatás útján napfényre hozta. Ez a floriántéri hypocaustum. Utána mindig akadtak egyesek, kik szivesen foglalkoztak az aquincumi régiségekkel. Csakhogy ezek jórészt műkedvelők voltak. E század elején kisebb kutatások is történtek. Fontosabb az az ásatás, melyet a hatvanas években a bécsi műemlékek bizottsága a hajógyár-szigeten eszközölt. Ez alkalommal két fürdő részletei tüntek elő. Különös érdemeket szerzett magának Aquincum régiségei körül Rómer Flóris s társa Zsigmondy Gusztáv mérnök, ki minden romot lelkiismeretesen fölmért s megrajzolt. Időközben a szentendrei országút mentén álló vízvezetéki pilléreket tovább s tovább rongálták. Havas Sándor államtitkár erélyes felszólalásának köszönhető, hogy nemcsak valahára vége lett e vandalizmusnak, hanem indítványára a kormány rendszeres ásatások megkezdésére a szükséges költségeket is engedélyezte. Ugyancsak az ő fáradhatatlansága vivta ki, hogy utóbb Budapest fővárosa is a tulajdonát képező Papföldön a kutatásokra módot nyújtott, úgy hogy 1882 óta kizárólag a főváros gondoskodik a költségek fedezéséről. – Az első emlék, melyet a rendszeres ásatásoknak köszönhetünk, az amphitheatrum volt. 1879 őszén kezdte meg s 1882-ben fejezte be Torma Károly egy. tanár annak felásatását. 1882-ben indultak meg a fővárosi kutatások. Az első évben Hampel József egy, tanár a nagy fürdőt az országút szomszédságában majdnem egészen föltárta. A következő évtől 1887-ig Torma Károly vezetése alatt folytak az ásatások. Azóta dr. Kuzsinszky Bálint áll az ásatások élén, a ki aztán 1894-ben az aquincumi régiségek számára a múzeumot is megteremtette. – A 94. á. áttekintést nyújt mindazon épületekről, melyek a Papföldön kerültek napfényre. Vajmi csekély részét képezik azonban csak az egykori városnak. Szó volt, hogy a város jelentékenyebb része, a castrum s colonia, a mai Ó Buda házsorai alatt terült el. E helyütt rendszeres kutatásokról természetesen nem lehet szó. A véletlennek tulajdonítható egyes leletek mégis lehetővé teszik, hogy a város kiterjedését e részen is legalább megközelítőleg megjelöljük. Határa ott volt, hol a sírok kezdődnek. Tudvalevőleg a római legszivesebben a városból kivezető utak mellett temette el halottait. Dél felé a város az Ó Budát Ujlaktól elválasztó utczáig terjedt, nyugot felé mintegy a hegyek aljáig, kelet felé azonban szélesebb volt, mint a mai város. A hajógyár-sziget ugyanis még a római időben a szárazfölddel összefüggő egészet képezett. A déli csoport északi határa ott lehetett, a hol ma Ó Buda végződik. Azontúl temető terült el egészen a filatori árokig. Itt kezdődött a municipium s elnyúlt északnak az amphitheatrumig. Aquincum lakosságának számát Salamon Ferencz 60.000-re becsüli. – Aquincum építészetéről a Papföldön előkerült romok elég tiszta képet nyújtanak. Az épületeknek egész sora került itt már napfényre: fürdők, tornacsarnok, egy macellum, lakóházak, mithraeum stb., melyekről részletesebben a maga helyén lesz szó. Bár a papföldi városrész alárendelt jelentőséggel bírt, a mai nagy városok mintájára épült, épület épület mellé sorakozik. Tág udvarokat, kerteket hiába keresünk. Az utczák többnyire derékszögben metszik egymást. Valamennyien kövezve voltak (95. á.).Nagy polygon mészkőlapok fedték. A szélesebb utczák mindkét oldalát, a keskenyebbeknél csak az egyiket csatornák szegélyezik, melyeken az utcza vize lefolyást talált. A gyalogjárók egy színtben feküdtek a kocsiúttal, de a szegélyen kerékvetők állottak, melyek a járókelőket megvédték. Az egyik utcza mindkét oldalán a boltok sora oszlopos tornáczczal emelkedett. Különben az utczákat képező épületek homlokzata kevés változatosságot mutatott. A lakóházaknak nem volt utczára nyíló ablaksora. A sima falakat leginkább a kapubejáratok tagozták. Aquincumban a téglát, bármily kitünő volt, kevésbé használták falakhoz. A legáltalánosabb falszerkezet az opus incertum, melynél csak arra kellett ügyelni, hogy a szabálytalan mészkődarabok lehetőleg vízszintes rétegekben helyeztessenek el (96. á.). Az ú. n. opus spicatum (97. á.) csak elvétve fordul elő. Az építkezés minden felületessége daczára azonban a falak szilárdak voltak, a mi a kitünő mészhabarcsnak, melyet a rómaiak használtak, tulajdonítható. Az idők mostohasága még ma sem, mikor két évtized óta szabadlábon állanak, vehet igen erőt rajtok. Másrészt a belső kiállítás dolgában azonban a legigénytelenebb épület is sokkal több csínyt és ízlést árul el, mint a hogy képzelnők. A falak vakolva voltak s többé-kevésbbé gondosan készült falfestmények fedték. A leggyakoribb padozat nem volt ugyan a terrazo, de nem ritka a mozaik sem. Egészben véve a papföldi romok azt a benyomást teszik reánk, hogy ha szegény nép lakta is, ismerte az életet kényelmesebb oldaláról is.

94. A papföldi ásatások térrajza.
A B C D E F - Utczák. I–III Tornacsarnok (palaestra). I. udvar, II. füthető folyosó, III mozaikos szoba. IV. Oszlopos csarnok (basilica?), V–XII Közfürdő. V vestibulum, VI váróterem (apodyterium), VII. frigidarium, VIII. tepidarium, IX caldariam, X–XII előszobák, XIII. Hypocaustum, XIV. Vásárcsarnok (macellum), XV. Boltok sora. XVI Lakóház. 1 hypocaustum. XVII. Lakóház. XIX. Közfürdő. 2 uszómedencze, 3 központi kemencze, 4 laeonicam. XX–XXIII Nagy lakóház. XX udvar, XXI fogadóterem (atrium), XXII nagy udvar (peristylium), XXIII a lakóház fürdője. XXIV. Lakóház XXV Mithreas temploma. XXVI Lakóház. 5 atrium. XXVII Lakóház. 6 peristylium. XXVIII Közfürdő