Ara

bwmoV, Juthrion, Jumelh, áldozati oltár; az a. tulajdonképen alacsonyabb oltár, melyen úgy az alvilági, mint a fölvilági isteneknek áldoztak, ellentétben a magasabb altariával (alta ara, Fest., escara), melyen csak a fölvilági isteneknek mutattak be áldozatot. Serv. Aen. II, 535. Rendesen azonban minden megkülönbözttés nélkül használják a két nevet. Majd minden templomhoz két oltár tartozott, az egyik a cellában, keletfelé irányítva (Vitr. 4, 9), az istenség szobra előtt, melyen vérnélküli vagy füstáldozatot mutattak be és mintegy az istenség lába elé helyezték a fogadalmi ajándékokat, a másik a templomon kivül az elégetendő áldozatok számára. Az a.-nak legegyszerűbb formája a gyepből alkotott emelkedés (ara cespiticia, graminea, Hor. carm. 1, 19, 3. Verg. Aen. 12, 118); kövekből és gyepből rögtönzött oltárokat (autoscediouV escaraV) látott Pausanias (5, 13, 8) Atticában; néha galyakból és fából van összeállítva és az áldozattal együtt ég el (Paus. 9, 3, 4); Apollo oltára Deloson a föláldozott kecskék szarvaiból volt művésziesen összehalmozva (ceratinoV bwmoV, structa de cornibus ara, Laërt. Diog. 8, 13). Nagyon látogatott áldozó helyeken az áldozati állatok maradványaiból és hamvából képződött az a., ilyen Heráé Samuson és Olympiában (Paus. 5, 14. 8 és 15. 9), Apollo SpodioV-é Thebában (Paus. 9, 11, 7). Zeus nagy oltára Olympiában (l. o.) szintén az áldozatoknak évről-évre fölhalmozott csontjaiból és az alpheus vizével vegyített hamuból épült föl oly óriásivá, hogy kerülete 40 m., magassága 7 m.-t tett ki. Paus. 5, 14. 9. Az állandó oltár rendesen kőből, sokszor márványból, néha terracottából készült, méreteiben változó, de általában nem nagy, átlag 0,5–1 m. magasságú; alakja különböző: négyszög vagy hengeralakú, 3 vagy töbszögletű; alul basissal, sokszor azonkivül nehány lépcsővel is, fent kiszélesedéssel;van fölül kivájt a. is az áldozat befogadására, oldalt pedig sokszor nyílás van, hogy a libatio, vér és zsiradék kifolyhasson. Diszítése: oldala körül futó virág-, gyümölcs- és levélfüzér vegyest áldozati állatoknak szintén faragott fejeivel (98. á. athenaei görög oltár); néha élővirágokkal és lombokkal diszítették. Hor. carm. 4, 11, 7. Ov. trist. 3, 13, 15. Maradt ránk gazdag reliefdiszítésű a. is. (99. á. tropaeummal diszített ara, Louvre, Páris). Egy a. rendszerint egy istennek van szentelve, de van két vagy több istenségnek közös oltára is. Pl. Olympiában hat 2–2 istennek szolgáló a (didumoi bwmoi, Pind. Ol. 5, 10); az athenaei agorán 12 istenségnek volt közös oltára (koinobwmia, Herod. 2, 7. 6, 108). Rómában a császároknak is emeltek oltárokat (ara Caesaris, a. Augusti). Helyök: a templomokon kívül a szent berkekben (Hom. Od. 17, 210), hegyeken, a városok utczáin és terein, a Lares viales képei előtt (100. á., a Pompeji egyik utczájából, a képen látható két kigyó inti a népet, hogy meg ne fertőztesse az oltárt), a házak kapui előtt (aguieiV bwmoi, Apollónak szentelve, melyeket olajjal öntöztek), Homerus palotáiban aulhV en cortw áll ErceioV oltára (Od. 22, 379.Il. 11, 773), a görög házban az aulh-ban, a rómaiban az impluvium mellett van az a.; ara et foci = az egész ház. Tömjént égetnek az a. turarián (C. I. L. III. 5773). Költőileg a máglyát is a.-nek nevezik, a. funeris, a. sepulcri Verg. Aen. 6, 177. Ov. trist. 3, 13, 21. Ha imádkoztak vagy esküt mondtak, kezükkel érintették meg az oltárt. Verg. Aen. 4, 219. 6, 124. Üldözöttek és védelemkeresők számára menhely az a. Cic. n. d. 3, 10. Thucyd. 1, 126. – Csillagkép a déli féltekén, mely 4 vagy mások szerint 7 csillagból áll, a skorpiótól D.-re, a nyilastól Dny-ra; más néven Thuribulum, Sacrarium, Juthrion, Jumiathrion. Arat. phaen. 402. 433. Cic. n .d. 2, 44. Ov. met. 2, 139.

Bárhol vetette meg a római a lábát, mindenütt találkozunk oltárokkal, melyek közül azonban csak kevés szolgált az áldozatok bemutatására; a legtöbb fogadalomból készült egyik vagy másik isten tiszteletére (ara votiva). Telve voltak velök a templomok, szentélyek, de nem hiányoztak a magánházak szobáiból, udvarairól, sőt a közterekről sem. Az anyaguk rendszerint kő s formájuk is megegyzik. A négyszögű oszloptörzsnek három oldalon van kiugró lába s hasonló párkánya, melyen négyszögű koczka ül. A negyedik oldal, a falhoz lévén támasztva, sima. – A felirat mindig a mellső oldalon foglal helyet, az oldallapokat csak kivételesen diszíti egy-egy istenség alakja vagy az áldozó csésze és kanna. Első helyen olvassuk az isten vagy istenek neveit dativusban. Jupiteré mindig rövidítve fordul elő, ilyformán I(ovi) O(ptimo) M(aximo), mellette még Mithrasét is rövidítették, gyarkan. A többiekét vagy teljesen írták ki, vagy csak az utolsó szótagok elhagyásával. A feliratok legegyszerűbb formája az, midőn az isten neve s az ezt követő sacrum szó után, mely igen gyakori, annak a nevét olvassuk, ki az oltárt felállította s befejezésül a V(otum) S(olvit) L(ibens) M(erito) záróformulát. Lehettek egynél többen is, kik egy oltárt szenteltek. Ritka eset az, hogy a dedicáló állása, foglalkozása meg nem volna nevezve. Már nem képezi a felirat lényeges részeit annak különös fölemlítése a záróformula előtt, hogy a dedicáló az oltárt pro salute sua et suorum, vagy pedig, hogy másnak jólétéért készítette, a mely utóbbi körülmény mindjárt az isten neve után jegyeztetett fel, ilyformán pro salute, vagy ha a császárról volt szó, pro salute et incolumitate. Mindkét esetben azon illető neve természetesen genitivusban állott. A mennyiben a dedicáló másvalakit bízott meg az oltár elkészítésével, arról is megemlékezhetik a felirat, a genitiviusban álló tulajdonnév előtt cuprum agente kifejezést használván. A consulok nevei az év megjelölésére, a mennyiben a dedicáló erre súlyt fektetett, mindig a legutolsó helyen fordulnak elő.