Olympia

h ’Olumpia, az olympiai játékok szent kerülete, a görögök nemzeti szentélye a tengerpart közelében, Elisnek Pisa városától Pisatisnak (PisatiV) nevezett részében feküdt egy barátságos, kies, ma is termékeny és dús növényzetű völgyben (en tw callistw thV ’ElladoV, Lys. Olymp. 2), mellet Észak felől a (123 m. magas) Cronus domb (to Kronion), Nyugatról a Cladeus (ma Lalaikó vagy Sztravokefálii patak) és anank jobb partján emelkedő druvai magaslat (168 méter), Délről az Alpheus (Rufiasz), Keletről az Alpheus és az a hegy határol, melynek lejtőin egykoron a vidék ősi (az elisiektől elpusztított) fővárosa, a játékok eredeti helyét képező Pisa terült el. O. távolsága az Alpheus torkolatától 80, Elis városától 300, Athenaetől pedig Herodotus (2, 7) szerint 1485 stadium volt; az ország különböző részeivel hét nagy út kötötte össze, melyek közül legnevezetesebb az Elisbe vezető, szentnek nevezett (Paus. 5, 25, 7) út. O. az antik világ legfontosabb emlékhelyei közé tartozik, történeti nevezetessége abban rejlik, hogy ott ünnepelték a görögség nemzeti játékainak legnevezetesebbikét, régészeti jelentőségét pedig az a körülmény adja meg neki, hogy az ott végzett ásatások a görög művészet első rendű emlékeinek ismeretével gazdagították tudásunkat. – A. Hogy mikor keletkeztek az o.-i játékok, melyeket minden 4-ik évben a nyári napéjegyenlőséget követő első holdtöltekor tehát junius végén vagy julius elején tartottak, arról semmi biztosat nem tudunk. Az ünnepi áldozatoknak és a velök kapcsolatos versenyjátékoknak eredetét a mythus azokba az időkbe viszi vissza, a mikor még Cronus uralkodott, a kinek tiszteletére az aranykor emberei a róla nevezett domb tetején templomot emeltek. Mikor Zeus megszületett, Rhea a gyermekeket az öt Dactylus Idaeus (l. o. 581. 1.) őrizetére bízta, a kik Cretából eljöttek O.-ba; a legidősebbik, Heracles Idaeus, versenyfutást rendezett testéreivel és így ő a játékok alapítója, melyeknek megadta az ’Olumpia nevet s egyben elrendelte, hogy a testvérek számának megfelelően minden ötödik évben tartassanak. Zeus maga is O.-ban küzdött a világ uralmáért s Cronuson aratott diadalának emlékére versenyjátékokat rendezett, a mely alkalommal Apollo Hermest a futásban és Arest az ökölvívásban győzte le. Erre a mondára emlékeztet a Zeus templom oromdísze; míg a keleti tympanumban Zeus foglalja el a középső helyet, addig a nyugatiban Apollóé a főhely. Más, igen elterjedt monda Heraclesnek, Zeus és Alcmene fiának tulajdonítja O.-nak s az agonoknak alapítását, s így a helyet mint a dórok nemzeti szentélyét bünteti föl. Az alpheusvölgyi őslakók mythikus képviselője Oenomaus (OinomaoV), a ki leányát csak annak akarta nőül adni, a ki őt a kocsiversenyben legyőzi. Már sok ellenfele halt meg lándzsájától, a mikor a Lydiából jött Pelops (Peloj), Tautalus fia, őt legyőzi s ’Ippodameia kezével együtt országát is elnyeri. A monda ezen változata, mely szerint Pelops volt az o.-i versenyjátékok alapítója, különös népszerűséget biztosított O.-nak a Peloponnesus lakóinak szemében. A mythusok világából Iphitus (’´Ippodameia kezével együtt országát is elnyeri. A monda ezen változata, mely szerint Pelops volt az o.-i versenyjátékok alapítója, különös népszerűséget biztosított O.-nak a Peloponnesus lakóinak szemében. A mythusok világából Iphitus (’´IjitoV) elisi király visz át a történeti korba, a ki a 9. században, mikor Elis megtörte a Pelopidák hatalmát Pisában, Lycurgus spartai királylyal szerződést kötött, a melylyel a Hellast dúló egyenetlenségeknek és harczoknak véget vetendő a delphii jóslóhely tanácsára fölujította, illetőleg ujból rendezte a versenyjátékokat, s hogy azokban az egész görögség részt vehessen, Lycurgusszal egyetértve behozta a szent békét (ececeiria). E szerződés alapján Elis semleges ország lett, mert a játékok idejében (ieromhnia) senkinek sem volt szabad fegyveres kézzel átlépnie ezen országnak határát, mihelyt az o.-i Zeus papi collegiumának követei (spondojoroi) az ececeiria-t kihirdették; a határozat ellen vétő magánemberekre és államokra súlyos pénzbirságot róttak ki, melynek lefizetéséig ki voltak rekesztve a játékokban való részvételből. Thuc. 5, 49. A szerződést tartalmazó érczkorongot (o ’Ijitou discoV) Hera templomában őrizték, ott látta még Pausanias is (5, 20, 1); ugyanarra vonatkozott a Zeus templom keleti csarnokában látható szoborcsoportozat is, melyen Iphitust az istennőként ábrázolt ececeiria megkoszorúzza. Paus. 5, 10, 10. 26, 2. Iphitus vette rá az elisieket arra, hogy Heraclesnek, a kit ellenségüknek tartottak, áldozzanak, s úgy látszik, hogy a Heracles-cultus behozatala Elisben birta rá a dórokat, hogy a nekik idegen ünnepi játékokat elismerjék. A Spartával kötött szerződés következtében az elisiek helyi ünnepe egyszerre nagy fontosságot nyert s az egész Peloponnesusnak nemzeti ünnepe lett. Nemsokára Görögország minden állama és összes gyarmatai is résztvettek az o.-i játékokban, melyek aztán az egész görögségnek nemzeti ünnepét képezték és a pártokra szakadt, egymással ellenségeskedő görög államokat összefűző intézménynyé fejlődtek. Hogy a görög nép maga mily nagy jelentőséget tulajdonított ez ünnepnek, azt bizonyítja az a körülmény, hogy az olympiasok képezték az időszámítás alapját. A Kr. e. 776-ik évben jegyezték föl először a győztesek nevét, kiknek sorsát az elisi KoroiboV nyitotta meg. Az o.-i szentély kormányzásáért és a játékokon való felügyelet gyakorlásáért Pisa és Elis között folyó versengésben Pisa lakói (Pisatai) mindjobban háttérbe szorultak, s mikor a pisaiak jogaik védelmére Pyrrhus vezetése alatt az 50. ol. táján fegyvert ragadtak, az elisiek városukat teljesen elpusztították és az ünnep vezetését végleg magukhoz ragadták. A felügyeletet kezdetben a király, az 51. ol. óta egy Elisi előkelő polgáraiból összeállított bizottság (ellanodicai) gyakorolta; a ellanodicai esküt tettek hivatalukra, miután előzőleg az elisi piaczon levő ’Ellanodicewn-ban való tíz hónapnyi tartózkodásuk alatt tanulták kötelezettségeiket. Paus. 6, 24, 1. 3. Kezdetben ketten voltak, a 75. ol. óta Elis phyléinek megfelelően számuk kilenczre emeltetett, két olympiasszal később tizen voltak, az 103. ol. óta 12-en; a 104. ol. idején a 12-re szaporodott phylék száma az arcadiaiakkal folytatott háborúban négygyel apadván, a versenybirák csak nyolczan voltak, a 108. ol.-kor ismét 10 birót neveztek ki s ez a szám változatlan maradt Pausanias idejéig. Paus. 5, 9, 4. A ellanodicai fogadták a versenyzők előzetes jelentkezéseit; ellenőrizték, hogy az illetők követték-e a versenyt megelőző tíz hónapban az előírt életmódot; azonkívül gondoskodtak az összes O.-ban szükséges előkészületekről. Az ünnepen biboröltönyben (porjuriV) jelentek meg s díszhelyről figyelték a versenyeket, melyek végén átadták a győztesnek az előzetes jutalmat, a jobb kézben hordozandó pálmaágat, az ünnep ötödik napján kiosztották az olajkoszorúkat s bejegyezték a győztes nevét a hivatalos jegyzékbe. Határozatuk megdönthetetlen volt; lehetett ugyan döntésük ellen az o.-i boulh-hoz felebbezni, de annak itélete szabálytalanság esetén is csak a birákra rótt pénzbirságból álott s a játékban hozott döntésre nem volt befolyással. A rend föntartásáról a bottal fölfegyverkezett alutai gondoskodottak egy alutarchV vezetése alatt. O.-hoz tartozott még nagyszámú papság és a tisztviselők és szolgák egész serege. Pausanias 60-nál több oltárt említ, melyek mindegyikén havonként legalább egyszer kellett áldozni, a szentély középpontját alkotó Zeus oltáron naponként mutattak be ünnepi áldozatot, s a számos idegen, ki O. nevezetességeit a játékokon kivül eső időben meglátogatta, bizonyosan nem mulasztotta el a hely főistenének való áldozást. A Zeus oltár áldozataiból szakadatlanúl fölszálló füst adhatott alkalmat a Zeus apomuioV személyének keletkezésére. O. tehát a ieromhnia-n kívűl sem lehetett lakatlan, az áldozatok gondozására bizonyosan állandóan a helyszinen tartózkodott a papság egy része, melynek különböző hivatalait Pausaniasból ismerjük; a nagyszámú épületek jókarban tartása és őrzése pedig szükségessé tette, hogy a papságon kívül világi személyzet is tartózkodjék állandóan a helyszinén. Kezdetben a játékok csakis futásból (dromoV) állottak, a melyben ifjak egyszer futottak végig a stadium 193 m.-es pályáján; a rövid távolság megfutását azonban megnehezítette az a körülmény, hogy a pálya finom homokkal volt jó mélyen feltöltve. A versenyzők négyesével futottak, s az egyes győztesek azután egymással keltek versenyre. A stadionichV nevét följegyezték a győzők lajstromába s róla nevezték el az olympiast. Csakhamar új versenyekkel bővítették a játékokat. A 14. ol. idején (724-ben Kr. előtt) behozták a kettős futást (diauloV), a melyben a stadium hosszát az indulástól (ajesiV) a czélig (tepma) és vissza kellett megfutni. A következő (15.) olympias óta szerepelt a hosszúfutás (dolicoV), a melyben a pályát többször, úgy látszik rendesen tizenkétszer kellett megkerülni, a mi 24 stadiumnak vagyis ötödfél km.-nél nagyobb távolságnak felelt meg. A versenyek egyoldalúságát megszüntette az ötös versenynek (pentaJlon) behozatala, mely a testi erő és ügyesség minden irányú kifejtését tette lehetővé. A 18. ol.-kor (708-ban) életbe léptetett pentathlon részei: a futás (dromoV), ugrás (alma), mely súlyzófélékkel (althreV) eszközölt távolugrásból állott, súlydobás (discoV, disobolia), birkózás (palh), dárdahajítás (acwn, acontion, acontisiV, acontismoV, acontisma). Simonides a verseny öt részét a következő pentameterben foglalta össze: alma, podwceihn, discon, aconta, palhn. Húsz évvel később, a 23. ol. alkalmával fölvették a versenyek sorába az ökölvívást (pulmh), mely valamennyi verseny között a legveszedelmesebb volt és sokszor halállal végződött, mert a küzdők csapásaik súlyosbitására alsó karukat és kezeiket szíjakkal (imanteV, caestus) kötötték át, a melyekre ólomgombokat erősítettek. Bármilyen vonzók voltak is a gymnastikus versenyek (agwneV gumnicoi), az o.-i játékok legnépszerűbb és legérdekesebb részét mégis a kocsi- és ló-versenyek (agwneV ippicoi) alkották. A 25. ol. alkalmával, 680-ban kezdődött az első kocsiverseny, mely a következő időkben a játékok fénypontját képezte. Ezen versenyek színhelye az ippodromoV volt, melynek méreteiről és berendezéséről azonban nincsenek pontos adataink, mert ezt a versenypályát az Alpheus egészen elrombolta. V. ö. Paus. 6, 20. A futtatások első formája a négylovas kocsifogatok (arma teJrippon, dromoV ippwn teleiwn) versenye volt. A 33. ol. idején (648) a gymnikus mérkőzés legsúlyosabb nemével, a pagcration nevű, birkozás- és öklözésből álló versenynyel és egy hippikus agonnal, a versenylovaglással (ippodromia, ippoV celhV) gazdagították a játékok sorát. A 37. ol. óta fiúk számára is rendeztek futásból és birkózásból álló versenyeket, a 38. ol.-kor a pentathlonban való mérkőzést is megengedték nekik, sőt a 41. ol. óta mint ökölvívók is szállhattak sikra egymással. A 65. ol. idején (520) a futásnak új nemét léptették életbe, a fegyverzetben való versenyfutást (oplitwn dromoV), a mikor a versenyzők pajzszsal, sisakkal és lábvédőkkel, később csak pajzszsal fölfegyverkezve futottak. A kocsiversenyek egy válfaját képezte a (kettős) öszvérfogatok (aphnh) futtatása, mely azonban csak a 70. ol.-tól a 84. ol.-ig (500–444) volt divatban, és a 71. ol.-kor behozott kancza versenyek (calphV dromoV). A 93. ol. (408) óta kétlovas fogattal (ippwn teleiwn sunwriV) is lehetett versenyezni. Később megengedték a csikókkal való versenyzést is, és pedig a 99. ol. (384) óta négyfogatú kocsikkal (pwlwn arma), a 128. ol. (268) óta kettős fogatokkal (sunwriV pwlwn); a 131 ol. (256) óta csikón (celhti pwlw) volt szabad versenyt lovagolni. A 145. ol. (200) idején fiúk is vehettek részt a pagcrationban. Zenei versenyeket nem tartottak O.-ban. Pausanias (5, 16) hajadon leányok versenyjátékairól is tudósít bennünket, melyek azonban nem a nagy játékok alkalmával tartattak, hanem az öt évenként ismételt Hera ünnepélyen. A leányok koruk szerint három csoportba osztva futottak, fölbontott hajjal és rövid, térdig érő alsó ruhában, mely jobb mellüket szabadon hagyta. A győztesek olajágkoszorút nyertek és festett arczképüket állíthatták föl. Versenybirákként az a 16 elisi asszony szerepelt, a kik öt évenként ujra szőtt ruhát ajánlottak föl Herának. Eleinte egy nap is elégséges volt az összes játékok megtartására. Midőn azonban a versenyek száma szaporodott és az ünnep látogatottságának növekedésével a versenyzők is mind számosabbak lettek, Pausanias (5, 9, 3) szerint a 77. ol. (472) után a játékok tartamát öt napra terjesztették ki. Az öt nap beosztása körülbelül a következő volt: Az első napon a követségek (Jewriai) ünnepélyes körmenetben beovnultak az Altisba, bemutatták az olympiai Zeusnak a nagy áldozatot, a versenybírák megvizsgálták a versenyre jelentkezőket, a kik Zeus ’´OrcioV érczszobra előtt megesküdtek, hogy a játékszabályokat pontosan meg fogják tartani, azután sorsot húztak, hogy mily rendben és mily ellenféllel fognak küzdeni, és Zeus MoiragethV oltárán áldoztak és imádkoztak. A második napot a fiúk versenyei töltötték ki, a következő két napon a férfiak versenyei, valamint a futtatások folytak le, még pedig a harmadik napon a dolicoV, dromoV, diauloV, palh, pugmh és a pagcration (és ennek a napnak győzteséről nevezték el az olympiast), a negyediken a ippodromia, pentaJlon és oplitodromia. Az utolsó napon kihirdették a versenyek eredményeit és kiosztották a jutalmakat. A győzőnek és atyjának nevét és szülővárosát hirnökök kiáltották ki. A győzők hálaáldozata után különböző államok küldöttségei ünnepi körmenetben vonultak föl, majd ünnepi lakomát tartottak a győzők tiszteletére a prytaneumban. A versenyekben résztvehetett minden szabad születésű, a polgári jogok teljes birtokában levő görög. Görögország függetlenségének elvesztése után a rómaiaknak is megadták a versenyzés jogát azon ürügy alatt, hogy ők a görögöktől erednek. Barbárok és rabszolgák csak mint nézők vehettek részt a játékokban. Az asszonyok ellenben halálbüntetés terhe mellett még a nézők között sem foglalhattak helyet, csak Demeter papnője képezett kivételt, ki díszülésről szemlélhette a játékokat. Paus. 6, 20, 9. De azért futtathatták lovaikat és fogataikat s mint azok tulajdonosai elnyerhették a győzelem díját. Az o.-i játékok utolsó évszázadaiban azonban barbárok is versenyezhettek, s a győztesek lajstromát épen barbár ember, egy Ardavazd nevű örmény zárja. Az o.-i agon ú. n. stejanithV volt, azaz a jutalmat pusztán csak koszorú képezte, melyet egy vad olajfa ágából fontak. Az ágakat a Pindarus (ol. 3, 13) szerint Heraclestől ültetett, a Zeus templom opisthodomusa mellett levő szent olajva (cotinoV, elaia; callistejanoV, Paus. 5, 15, 3) szolgáltatta, s azokat arany késsel oly fiú vágta le a fáról, kinek mindkét szülője még életben volt. Ezt az egyszerű koszorút tartották a legnagyobb dicsőségnek, melyet görög ember elérhetett. Cic. Flacc. 13. Az anyagi érdek kizárása szép jele a görög ideális gondolkodásnak (v. ö. Luc. Anachars. 15). A koszorún és ünnepies megvendégeltetésen kívül a győztes (olumpionichV) jogához tartozott, hogy szobrot emelhetett vagy emeltethetett az Altisban győzelme emlékére, s ha háromszor győzött, arczképhűséget adathatott szobrának. A szoborállítás jogát csak a 6. század vége óta gyakorolták sűrűbben. Pausanias még 200-nál több ily emléket látott az Altisban. A győzőt szülővárosa is ünnepelte, díszes bevonulást rendezett neki (Plut. symp. 2, 5), fölmentette az adófizetés alól s ingyen ellátásban részesítette a pyrtaneumban. Maradandó emléket emeltek a győzőknek a költők, kik győzelmeiket epinicion-okban dicsőitették (Pindarus, ceosi Simonides). A kocsiversenyekben és versenylovaglásoknál a jutalom nem a lovast vagy a kocsivezetőt illette, hanem a ló tulajdonosát. Néha a győztes ló is részesült megtiszteltetésben, így pl. megengedték a corinthusi Phidolasnak, hogy győztes lovának szobrát a Zeus templom közelében fölállítsa. Paus. 6, 13, 9. Az o.-i játékok abból a szempontból is nevezetesek, hogy az írók és költők, szónokok és philosophusok szívesen kaptak az alkalmon, hogy az egész hellen világból összesereglett ünneplő közönségnek bemutassák műveiket s ott felolvasásokat és szónoklatokat tartsanak. Lucianusból tudjuk, hogy Herodotus O.-ban fölolvasta történeti munkájának egy részét, Gorgias és Lysias itt tartottak szónoklatokat a néphez. Sokszor művészek is kiállították műveiket, pl. Aëtion Sándor és Roxane esküvőjét ábrázoló festményét. O.-ban tették közhirré a nevezetesebb szerződéseket és egyéb fontos okiratokat, melyeket azután érczbe vagy kőbe vésve az Altisban fölállítottak. Thuc. 5, 18. Hellas nagy államférfiai, hadvezérei, szellemi kitünőségei szorgalmasan látogatták az o.-i versenyjátékokat. Az ünneplő közönség sorában találjuk Themistoclest, Cimont, Philopoement, Pythagorast, Anaxagorast, Socratest, Platót, Demosthenest és Lucianust; az utóbbi öt ízben látogatta meg O.-t, sőt a világot megvető sinopei bölcs, Diogenes is elzarándokolt oda. A játékok alkalmából nagy vásárt is tartottak, a melyen az oda sereglett kézművesek és kereskedők portékáikat áruba bocsátották. Az o.-i játékok mintájára a római korban más görög, különösen kisázsiai városok is tartottak hasonló játékokat, a melyekről érmek és föliratok révén van tudomásunk. Az o.-i játékok, melyekben a 30. ol. óta egész Hellas, a 40. ol. óta a gyarmatok és pedig úgy Ázsia mint Nagy Görögország és Sicilia is részt vett, fénykorukat a 75–90. ol.-ok között érték és nemzeti jelentőségüket mi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy még akkor is megtartották, a midőn Xerxes hadai fenyegették az országot, mint arról Herodotus (8, 26) tudósít bennünket. A chaeroneai csata után elvesztették szigorú nemzeti jellegöket, a látogatók között túlsúlyra vergődnek a gyarmatokból, Nyugatról és Keletről, különösen Észak Afrikából eredők; a római korban azután még jobban háttérbe szorul a görög elem. Tiberius és Nero császárok részt vesznek a játékokban, az utóbbi szabályellenesen nyeri el a kocsiversenyben a koszorút. Suet. Ner. 24. A hanyatlás tovább tart, de azért szünet nélkül megülik az ünnepet. Utoljára Kr. u. 393-ban ünnepelték az olympiai játékokat; a reá következő évben i. Theodosius császár rendelete végkép betiltotta azokat. A gótok, kik Alarich alatt betörtek a Peloponnesusba (395), O.-ban is pusztítottak és raboltak, a Zeus templom azonban túlélte ezt a catastrophát s csak II. Theodosius császár idejében pusztult el, a kinek parancsára fölégették. Hatalmas oszlopait és falait ledöntötték az 522. és 551. évi nagy földrengések. A romok fölött falu emelkedett, mely az épületek köveiből emelt kis erődítés védelme alatt állott; szegényes házak és sirok maradványai bizonyítják, hogy az Altis helyét később is lakták, még pedig a talált érmek után itélve a 7. évszázig. A 7. évszázban szlávok telepedtek le az Alpheus völgyében, majd frank lovagok foglalták el (a 13. században) a Peloponnesust, melyet Moreának kereszteltek el, utánok albánok jöttek erre a helyre. Ezekben a századokban sűrű homály fedi O.-t, melyet a természet lassú, de biztos munkája végleg eltemet. Az Alpheus kevesebbet pusztított, hullámai elszakították az Altis déli részét, és elmosták a hippodromust, de annál pusztítóbb volt a Cladeus patak romboló munkája, mely több (4–6) méternyi iszap és földréteggel borította a szent kerületet, miután az Altis védőfalai összedültek volt. A Cronus domb alján levő épületeket az esőzések következtében lemosott föld és a domb omladéka temette el. – B. Az ásatások és eredményeik. Az O. talajában rejlő régiségekre először egy franczia benczés, Bernard de Montfaucon irányította a figyelmet, ki 1723-ban levélben buzdította Corfu érsekét O. fölkutatására. Ugyanaz a gondolat foglalkoztatta Winckelmannt is, tervének keresztülvitelét azonban hirtelen halála (1768) meghiusította. O. földjét először angol utazó, az oxfordi Chandler látogatta meg (1766), a ki egy nagy dór templom (a Zeus templom) romjaira akadt (Travels in Greece, 1776). 1787-ben a franczia Fauvel e romokban ráismert a Zeus templomra és ugyanő tudósít arról, hogy az o.-i területet a szomszéd falvak lakossága kőbányának használta. A mult század első tizedében angol utazók (M. Leake, Dodwell és Gell) látogatták meg O.-t. 1807-ben az angol Wilkins kiadta a Zeus templom tervrajzát, a mely már helyesen tünteti föl a templom oszlopainak számát (6×13). Ujabb adatokat szolgáltatott O.-ról Cockerell (1811). 1813-ban az Institut de France megbizásából utazó Lord Spencer Stanhope javaslatára fölveszik O. tervrajzát, mely 1824-ben jelent meg Olympia czímű művében. A reá következő években a politikai viszonyok, a görög szabadságharcz egy időre megakadályozta a kutatást. Az első rendszeres ásatások dicsősége a francziákat illeti; az Abel Blouet vezetése alatt álló franczia tudományos expeditio (1829–30) csak hat hetet szánt ugyan O.-nak, de e rövid időben is nevezetes eredményeket ért el; nagyjából fölásták a Zeus templomot, sőt néhány szoborművet (metopát) is találtak s azokat magukkal vitték. Kutatásaikat az Expédition scientifique de Morée (Paris, 1831 sk.) czímű műben bocsátották közzé. O. fölásatásának tervét E. Curtius elevenítette fel ujra, ki a Peloponnessus beutazása után 1852-ben előadást tartott Berlinben O.-ról (E. Curtius, Altertum und Gegenwart, 2. köt. 129), amelylyel tanítványának, a későbbi III. Frigyes császárnak érdeklődését is megnyerte tervének. A trónörökös pártfogásának, Curtius folytonos izgatásainak eredményeként 1874-ben szerződés jött létre Görögország és Németország között, melyben a görög kormány a németeknek megadta O. felásatásának jogát, föntartván magának a talált műemlékek tulajdonjogát (a melyet az olympiai helyi muzeumban a Szyngrionban őriztetnek). Az ásatások 1875 oct. 4-től 1881 martiusáig tartottak; E. Curtius és az építész Fr. Adler vezetése mellett részt vettek a munkálatokban Ad. Furtwängler, G. Hirschfeld, G. Treu mint archaeologusok, Ad. Bötticher es W. Dörpfeld mint építészek, a kik az ásatások eredményeit mintaszerű publicatiókban dolgozták föl. Az összes költségek körülbelül 800,000 márkát tettek ki. A fölásott O. tervrajzát az 595. ábra szemlélteti. A terület két részre oszlik, az Altison belül és kívül fekvő épületek csoportjára. A szabálytalan négyszög alakú Altis (altiV = alsoV), a fallal körülzárt szent kerület, magában foglalta az istenek templomait, oltárait és a kincsesházakat. Észak felől a Cronus dombja (KH), Keletről az Echo csarnok (EH), Délről az Alpheus felé eső oldalon egy kb. 180 m., Nyugatról a Cladeus felé egy kb. 160 m. hosszú fal határolja. Ezt a határfalat, mely helyenként egy méternél nagyobb magasságban még ma is látható, három bejárat szakította félbe: a nyugati oldalon egy északi (T) és egy déli (T) kapu (ezek között, a fal közepén egy kis bejáró), déli oldalának keleti felében a régi főkapu, a melynek helyére a római császári korban (alapzatában még ma is meglevő) három nyilású diadalkapút építettek. A római időkben a nyugati fal déli, a Leonidaeummal (L) szemben levő bejárója volt a körmenet kapuja, a melyen át az ünnepi küldöttségek és a játékra felügyelő hivatalnokok bevonultak, s onnan az ünnepi, győzők szobraitól és egyéb emlékektől (basisaik ma is ott láthatók) szegélyezett út először keleti, azután északi, majd északnyugati irányban vezetett az Altis közepén levő nagy Zeus oltárhoz (A). Az Altison kívül voltak a versenyjátékok czéljaira szolgáló épületek, a stadium (ST), a teljesen elpusztult hippodromus, az előzetes gyakorlatok czéljaira szolgáló palaestra (PA) és gymnasium, a hivatalos helyiségek, a papok és alkalmazottak lakásai, az ünnepi küldöttségek számára épített szállók, stb. – I. az Altis épületei: Zeus temploma (az 595. ábrán Z.-vel jelölve, tervrajza az 596. ábrán, l. Épitészek, I. köt. 665. Paus. 5, 10), melyet az elisi Libwn épített az 5. évszáz közepén, valószínűleg 457-ben készült el; anyaga, mint O. minden épületéé, az Alpheus völgyében tört nagy keménységű kagylós mészkő (pwroV), mely kitünően veszi föl a stuccót; csak simája volt pentelei márványból, a tető téglái eleinte parusi márványból voltak, később azonban pentelei kővel cserélték ki azokat. A templom, mely egy régebbi szentély fölött mesterségesen feltöltött terrasseon épűlt, három lépcsős alapon emelkedett, a lépcsőfokok természetellenes nagysága miatt a keleti és nyugati oldal elé külön följárókat építettek, Észak és Dél felől nem lehetett megközelíteni, ezeken az oldalakon az oszlopok közeit különben is szobrok foglalták el. Stylobatesének méretei 64,12×27,66 m. = 200×86 olympiai láb, Pausanias adata (230×95 láb) az egész crepidomára vonatkozik; a templom magasságát 20,35 m.-re számították ki, az épület tehát valamivel kisebb a Parthenonnál, arányaiban pedig annál zömökebb. Dór peripteros, a keskeny oldalon 6–6, a hosszoldalokon 13–13 oszloppal; a 20 barázdával ellátott erősen vékonyodó oszlopok 5,21 m.-es átlagos intercolumnium mellett 2,21–2,25 m.-es alsó átmérőt mutatnak, magasságuk 10,43 m., az echinus merev oldalu, magas és széles, az abacus is széles; a gerendázat magassága 4,20 m. Az oszlopok közül husznak, alsó dobjai in situ láthatók, a többi oszlopok fekvése világosan mutatja, hogy földrengés következtében dőltek le. A templom cellája in antis közé foglalt 2–2 oszloppal nyiló pronausból és opisthodomusból áll, a tulajdonképeni cellát kettős 7–7 oszlopból álló oszlopsor egy fő és két keskenyebb oldalhajóra osztja. A vaskapcsokkal gondosan összeillesztett kövekből épült cellafal helyenként két m.-nyi magasságban áll fönn. A cella 16,03 m. (= 50 láb) széles és 32,06 m. (= 100 láb) hosszú, azaz ecatompedoV; oszlopai a külsőknél sokkal kisebb átmérőjűek, tehát alacsonyabbak is és azért föléjük még egy oszlopsor van elhelyezve. Föltünő a főhajóba vezető ajtó nagysága, mely 5 m.-es szélesség mellett 10 m. magas volt, s így teljesen elegendő a cella belsejének megvilágítására; nincs is semmiféle okunk arra nézve, hogy a sokaktól fölvett hypaethralis berendezést elfogadjuk. A pronaus padlóját tritonos szines mozaik födte, mely azonban a templom építése koránál fiatalabb. A belső hajót padlója három részre osztja; nyugati részében emelkedett az istenképnek 6,5 m. széles és 9,5 m. osszú basisa, a melyet az opisthodomus zárt falától az oldalhajók szélességével egyező köz választ el; a hajó középső részét négyzetes területen eleusisi mészkőlapok födték, a keleti rész padlója ismét más burkolattal bír. A 2. oszloppárnál mind a három hajón át huzódó, mészkőlapokból álló korlát van alkalmazva; a közönség csak ezen korlátig mehetett. A 3. 4. és 5. intercolumniumokat az előbbihez hasonló stuccóval borított mészkőlapos korlát zárta. A basis melletti oszlopközöket és az istenképnek a hátsó fal felé eső részét érczkorlát határolta. A főhajó nyugati részében volt Phidiasnak az Olympiai Zeust ábrázoló elefántcsontszobra, a görög szobrászat legünnepeltebb remeke (Paus. 5, 11. Overbeck, Schriftqu. 692–754), mely a Kr. u. 4. évszáz végéig állott fenn O.-ban, azután Konstantinápolyba került s ott nyomát vesztjük. Hadrianus korából való elisi érmek a Pausanias részletes leírásával egyező módon ábrázolják Phidias mesterművét s némi fogalmat nyujtanak a szoborról. Az isten ülő helyzetben volt ábrázolva, jobbjában cruselejantinoV Nicét, baljában királyi pálczát tartva, a melyen sas ült; fejét olajfa lombját utánzó aranykoszorú övezte; aranyból voltak sarui és palástja. Arany-, márvány-, ébenfa- és elefántcsontból faragott thronusát, zsámolyát és a szobor talapzatát gazdag reliefdísz ékesítette. Strabo (8, 353) adata szerint Phidias szeme előtt az Ilias, 1, 527–29. versei lebegtek, a mikor az isten képét faragta. A szobor talapzatának méreteiből (6,5×9,5 m.) következtetve az ülő szobor nagyságát hétszeres ember nagyságúnak vehetjük, a mi egyezik a Parthenon istenképével. A basis a cella harmadik részét teljesen kitölti s azért a szobor, mely mintegy be volt ékelve a hajóba, még sokkal nagyobbnak tetszett. A szobrot Phidias a Pathenon istenképe után készítette el, jóval a templom fölépítése után, a 438. évet követő időben; eredeileg Zeusnak más képe diszítette a templomot. A szobor előtti térséget záró (oldalt az oszlopközökben és vele szemben a főhajón át húzódó) korlát kifelé kékre volt festve, a szobor felé néző oldalát kilencz Panaenustól festett kép diszítette. A Zeus templom frizének metopái szobrászati dísz nélkül szükölködtek; Corinthus elpusztítása után Mummius 21 aranyozott pajzszsal ékesítette a főhomlokzat (10) és a déli oldal (11) metopáit. A hosszoldalak márvány simáján vízhányókként oroszlánfejek voltak alkalmazva. A keleti oromfal csúcsát aranyozott Nice-szobor, oldalsarkait egy-egy aranyozott érczüst diszítette, a nyugati orom acrwthria-i ehez hasonlók lehettek. A templom főhomlokzatának tympanumát Oenomaus és Pelops versenye, nyugati oromfalát a Lapithák és Centaurusok harcza diszítette. A pronaus és az opisthodomus frízét 6–6, O. alapítójának Heraclesnek tetteit megörökítő metopa ékesítette. Mindezekről alább szólunk. A tető szerkezetéről mit sem tudunk, fából lévén szerkesztve, teljesen elpusztult. A mellékhajók keleti sarkaiban csigalépcső vezetett föl a tetőre. Cronus dombjai alatt a Zeus templomtól É.-ra és avval párhuzamosan terült el az Altis legrégibb temploma, a Heraeum (az 595. ábrán H-val jelölve. Paus. 5, 16–20. L. Építészek 663–4. l.), mely archaeologiai tekintetben O.-nak legnevezetesebb épülete, mert hozzá füződnek Dörpfeldnek a dór stilus eredetére vonatkozó fontos és a vitát végleg eldöntő kutatásai. A Hera templom a görög szárazföldnek legrégibb temploma, melynek keletkezése korát Pausanias alapján kerek számítással 1000-re teszik Kr. e. Ennél az időnél sokkal fiatalabb nem is lehet, mint azt az épület formái igazolják. Kétlépcsős stylobatesen emelkedő, 50×18,75 m. nagyságú, tehát aránytalanúl hosszú dór peripteros 6×13 oszloppal (597. á.). Hajóját két keresztfal pronausra, opisthodomusra és cellára osztja. Az elő- és hátsó csarnokot in antis közé foglalt két oszlop zárja. A külső oszlopcsarnok 40 oszlopa közül a legtöbb, részben három m.-nyi magasságban, in situ megmaradt. Ezek az oszlopok úgy anyagukban és arányaikban, mint formáikban nagy eltéréseket mutatnak egymástól. Átmérőjük 1–1,29 m. között váltakozik, egynehány oszlop monolithus, a többi kődobokból van összetéve, ámde ezeknek a kődoboknak nagysága mindegyiknél más és más; némelyek erős, mások gyöngébb vékonyodást mutatnak, az oszlopköz is különböző, átlag 3,27, és ez az oszlopköz föltünően nagy az 5,2 m.-es magassághoz képest; a megmaradt 18 oszlopfő 9 változatot mutat, a melyeken az echinus alakjának egész fejlődését tanulmányozhatjuk a 7. és 6. évszázba tartozó siciliai dór templomok messze kihajló korong alakú echinusától a római idők merev és egyenes vonalú változatáig (598. ábra). A barázdák száma husz, egy oszlop, a legrégibb, a beni-hasszani protodor oszlop barázdáinak számát (16) mutatja. Ezek a nagy különbségek onnan erednek, hogy a templom eredetileg faoszlopokkal bírt, hiszen Pausanias idejében is megmaradt volt egy ilyen anyagu (tölgyfa) oszlop az opisthodomusban, és ezeket az oszlopokat a századok folyamán egymásután, a mint megromlottak, kőoszlopokkal cserélték ki, természetesen a kőoszlop azon formájával, amely a javítás korában divatozott. Az oszlopcsarnok egykorú a templommal (nem pedig későbbi toldás, mint Adler az O.-ra vonatkozó nagy publicatióban állítja), mindkettőnek alapozása teljesen egyenlő; azon nem szabad megütköznünk, hogy oly régi korban már peripterost építenek, hiszen az aegyptusiak már ősrégi időben építettek oszlopcsarnokokat és Siciliában is korán találunk már ilyen templomokat. A cella falai mészkőalapra helyezett, szárított agyagtéglákból épültek, ezt kétségtelenné tette a megmaradt porus-fal vizsgálata; a vályogfalakat a mycenaei és tirynsi épületek falaihoz hasonlóan közbe alkalmazott fagerendák erősítették. A cellafalak föltünő (a magaság negyedét tevő) vastagságát a vályogtégla alkalmazása tette szükségessé. A (8,34×27,84 m. méretű) cellát két 8–8 oszlopból álló oszlopsor fő és két mellékhajóra osztja, a mely oszlopok, szintén a rendes szokástól eltérően, a pteron oszlopaival egy vonalba esnek. A cellának ez az oszlopokkal való fölosztása későbbi változtatás, eredetileg az oldalfalakból 4–4 keresztfal szökött ki, minden oldalon 4–4 fülkét alkotván (ehhez hasonló elrendezést mutat a phigaliai templom). Ezeken a keresztfalakon nyugodtak a tető főgerendái. Míg O. egyéb rombadült épületeinek mindegyikéről maradtak ránk a gerendázathoz tartozó részek, a Heraeum gerendázatából semmit sem találtak, nyilvánvalóan azért, mert az fából készülvén, teljesen elpusztult. Fagerendázat alkalmazása teszi érthetővé a nagy oszlopközöket s az oszlopok kicserélését is csak fagerendázat mellett eszközölhették oly könnyű szerrel. A templom hajóját vizszintes tetőzet födte (a dór templom eredeti teteje vízszintes agyagtető volt) és a fölött alkalmaztak nyeregtetőt; a főpárkány jó messzire nyult ki, hogy a vályogfalat az eső káros hatásától védje. A fatetőt kétféle terracotta tégla födte; egy részök homorú lapokból állott, melyek sorban elhelyezve csatornában vezették le az esővizet, érintkező oldaléleiket pedig félkörátmetszetű téglák födték. A tető gerinczén végig húzódó szintén félkör átmetszetű téglasort az orom oldalán nagy tányér zárta. Az egyik terracotta tányér megmaradt, nagyságával (2,34 m. átmérővel), szines, valamint domború, geometriai és növénydíszű ékítményeivel tanuságot tesz a görög agyagiparnak ősrégi és bámulatos fejlettségéről. A cella főhajójának nyugati részében találjuk az istenkép 4 m. széles és 1,5 m. mély basisát, a melyen úgy látszik három szobor foglalt helyet, a középen Hera, oldalt Zeus, s másrészről talán Pelops. Az o.-i muzeumban látható archaikus Hera-fej úgy látszik a cultuskép maradványa. A Heraeum a szobrászati műveknek és értékes anathemáknak valóságos múzeuma volt; rácsozattal zárt hátsó csarnokában állott Cypselus híres ládája, melynek elefántcsontból és aranyból faragott mythologiai tárgyú ábrázolásait Pausanias három fejezetben (5, 17–19) írja le; ott volt Iphitus korongja, a Hippodamia játékszerét képező elefántcsont kerevet, Colotes chryselephantinus asztala. A cella számos szoborműve közül legkiválóbb Praxiteles Hermese (l. Szobrászok), mely a Heraeum pusztulásakor ledőlt talapzatáról s a falak föloldott agyagában bámulatos épségben conserválódott. A külső oszlopcsarnok is megvolt rakva mindenféle szoborművekkel s az oszlopokon látni még a sok fogadalmi tárgy megerősítésének helyét, úgy hogy csak a déli oldal szélső intercolumniumai maradtak szabadon; ott volt a templom bejárata. A Heraeum alatt egy még régibb culturréteg maradványaira akadtak. Az Altis harmadik temploma a Metroum (Mhtrwon, 595. á. M.), mely majdnem teljesen elpusztult; crepidomájának egy sarkából és a byzantiumi korban épült falból kiszedett egyes részekből azonban reconstruálták. Pausanias (5, 20, 9) nagynak mondja a templomot, pedig az előbbieknél jelentékenyen kisebb (10,6×20,6 m.) úgy hogy a szövegben megeJei és megan közt minden bizonynyal kiesett az ou. Dór peripteros 6×11 oszloppal. A Parthenonnál fiatalabb, a Philippeumnál régibb, valószínüleg a 4. évszáz elején készült. Pausanias idejében már nem tisztelték benne a mhthr megalh-t, a római császárok átépítették és saját szobraikkal diszítették. Ilyen császárszobrokat találtak is ott a helyszinén (Claudius mint Zeus, Titus imperator öltönyében, egy colossalis Zeus szobor torsója stb.). Zeus templomától Északra fekszik a Pelopium (595. á. P), a Pelops sírját magában foglaló kerület, egy kis domb, melyet szabálytalan ötszög alakjában húzódó, egyes maradványaiban még látható határfal övez délnyugati sarkában levő dór stilusu oszlopos kapúépülettel. Hippodamiának az Altis keleti részében keresendő sirkerületét nem találták meg. A Zeus tiszteletének középpontját képező nagy oltár (o tou DioV tou ’Olumpiou bwmoV, bwmoV o megistoV) helyét abban az ellipsisben látják (595. á. A), mely a Pelopiumtól Keletre látható. Kerülete megfelel a periegeta adatának (v. ö. Ara), de a hely nem egyezik teljesen Pausanias (5, 13, 8) leirásával, s azért nem is egészen biztos, hogy ott volt-e valóban a nagy oltár. Az oltárnak semmi nyoma sem maradt, mert azt a keresztények érthető okokból teljesen elpusztították. Pausanias ezenkívül még számos (50-nél több) oltárt említ, a melyeknek maradványait részben sikerült kimutatni. Az Altis északi oldalát elfoglalja a kincsesházak sora (595. á. I–XII). Szokásban volt ugyanis, hogy a városok az istenek főszentélyeiben (pl. Delphiben is) templomszerű épületeket emeltek a város lakói által fölajánlott fogadalmi ajándékok elhelyezésére. O.-ban 13 ilyen JhsauroV-nak nyomaira akadtak. Pausanias már csak 10-et látott épségben, a legszélsőbb (Nyugaton) az ő idejében már a föld alá került, valószínűleg Herodes Atticus exedrájának építése következtében. A tervrajzunkon II-vel és III-mal jelölt kincsesházak pedig áldozatul estek ugyanakkor a Cronus dombra vezető út építésének, mely út régebben valószínűleg az exedra helyén vezetett át. Két fölirat alapján, melyek határozottan megjelölik a sicyoniak és a megaraiak thesaurusait, egész pontossággal oszthatjuk el a Pausaniastól említett neveket az épületek között: I. Sicyon, IV. Syracusae, V. Epidamnus, VI. Byzantium, VII. Sybaris, VIII. Cyrene, IX. Selinus, X. Metapontum, XI. Megara, XII. Gela thesaurusa. Valamennyi kincsesház jóformán teljesen elpusztult, csak az I. XI. és XII.-ről került elő néhány épületrész, mely azoknak hozzávetőleges reconstructióját lehetővé teszi. Ezeknek a kisterjedelmű épületeknek elpusztulása annál sajnálatosabb, mert ezeken nagyon érdekes megfigyeléseket lehetne tenni a görög építés történetére és változataira vonatkozólag; az egyes városok ugyanis saját építészeikkel emeltették a kincsesházakat a vidékükön divó építés módjának megfelelően. A megmaradt alapfalakból megtudjuk, hogy ezek a thesaurusok in antis templomok alakjában épültek, csak a gelaiak háza előtt volt prostylos; homlokoldaluk Délen volt. A sicyoniak thesaurusa egy fölirat tanusága szerint az 5. évszáz elején épült. A megaraiak thesaurusának oromdísze számos töredékben maradt ránk, mészkőből van faragva s az istenek és Gigasok harczát ábrázolja, kora a 6. évszáz közepe. A gelaiak kincsesházát diszítő építészeti szines terracottákból nagyszámú és jó karban levő részleteket birunk. Az Altis északnyugati részében levő Philippeumot (Filippeion, 595. á. PH) Pausanias (5, 20, 9) szerint Fülöp király építette a chaeroneai csata után, valószínűbb azonban, hogy Nagy Sándor emeltette atyjának tiszteletére. Csak alapfalaiban áll fönn; az épület három márványlépcsőn emelkedő centralis peripteros, melynek átmérője 15,25 méter. A külső oszlopcsarnokot 18 ión márványoszlop alkotja, a gerendázat porusból való; föltünő, hogy architrav és fríz kőgerendából van faragva. A cellafal belsejét 12 corinthusi oszlop tagozza. Az építés történetében a Philippeum nagy szerepet játszott, mert Pausanias azt mondja róla, hogy égetett téglákból épült (pepoihtai de opthV plinJou) s azért benne látták a görög építés égetett téglából készült, legrégibb emlékét. Ezekből a téglákból azonban mi sem maradt ránk, másrészt megállapítható, hogy a cella falának egy része porusból épült; a sátortető födését cseréptéglák képezték, s így meglehet, hogy Pausanias adata erre vonatkozik. A köralakú cellában egy 1/3 körív alakú baJran-on, mely töredékesen megmaradt, állott Leocharesnek öt chryselephantinus szobra, t. i. Fülöp, a ki mellett egyrészről atyja és anyja, Amyntas és Eurydice, másrészről fia és neje, Sándor és Olympias foglaltak helyet. A római korszaknak legkiválóbb emléke Herodes Atticus exedrája (595. á. E), mely a gazdag athenaei rhetortól épített vízvezeték monumentalis befejezése. O. területét már a görög időkben is számos vízvezeték szelte át, melyek részben a körülfekvő hegyekről, első sorban a Cronus dombról leömlő esővíznek levezetésére, részint a szent kerületnek ivóvízzel való ellátására szolgáltak. De azért O. még a császári korban is állandóan ivóvíz hiányában szenvedett, bár ilyenek nyerésére több kutat is készítettek volt. Herodes vízvezetéke nagy jótétemény volt O.-ra nézve s oly bőségesen szolgáltatott vizet, hogy fürdőket, szökőkutakat is lehetett létesíteni. Az Alphaeus egyik mellékvölgyéből kiinduló, körülbelül 3 km. hosszú vízvezeték egy hosszukás négyszögalakú (21,90×3,43 m. nagyságú, 1 m. mély) vízmedenczében végződött, melynek két keskeny oldalát 1–1 nyolcz corinthusi oszloptól tartott (monopteros) templomocska diszítette. A vízmedencze déli korlátjának közepén a folyóvizet és erejét jelképező márványbika állott, melynek (az o.-i muzeumban látható) torsóján Herodes nejének (ki Demeter Chamynénak papnője volt) következő ajánlása olvasható: ’Rhgilla iereia DhmhtroV to udwr cai ta peri to udwr tw Dii. A vízmedence északi oldalán levő nagy (16,62 m. átmérőjű) félkör alakú fülkét hatalmas félkupola fedi, belső falát 6 corinthusi pillér 7 fülkére osztja, melyek mindegyikén 3–3, Antonius Pius és M. Aurelius császárok, valamint Herodes Atticus családjának tagjait ábrázoló (részben megmaradt) portrait szobor volt fölállítva. Pausanias nem tesz említést e műről, bár az ő idejében már fennállott (a Kr. u. 2. évszáz ötvenes éveiben épült). Ezt a körülményt azonban nem szabad hitelessége rovására írni, mert ő egyáltalán nem szándékolta az emlékek kimerítő fölsorolását nyujtani, a mennyiben őt első sorban az istenekre és hősökre vonatkozó nagy tiszteletökkel kapcsolatos épületek érdekelték. A Philippeumtól Északra terült el a prytaneum (595. á. PR) hivatalos helyisége, melynek eredeti elrendezését sokszoros átépítés miatt már meg nem állapíthatjuk. A 32 m. oldalhosszúsággal biró négyzetes épület déli bejárata mellett levő kis terme foglalhatta magában ’Estia oltárát az örökké égő tüzzel, körülötte udvar, majd északi részében nagy terem következett, a mely minden valószínűség szerint a győzők megvendégeltetésére szolgáló estiatorion. Ilithya Sosipolis szentélyének (Paus. 6, 20, 2) nyomát nem találták, valószínű, hogy a Cronus domblejtőjén feküdt. Oenomaus villámcsapás következtében elpusztult házának utolsó maradványát 1 oszlop képezte, mely 4 oszloptól tartott tető alatt állott (Paus. 5, 20, 6), maradványait a Zeus-oltár közelében vélik fölismerhetni. A szent kerület keleti határát az Echo csarnok (595. á. EH) és attól Délre fekvő u. n. dk.-i csarnok képezte. Az előbbi, mely a hang kétszeres visszaverődésétől nyerte nevét, a macedoniai uralom idején épült egy régebbi hasonló épület helyén. Eredetileg egyhajójú csarnok volt, mely két sarokpillér közé foglalt 44 dór oszloppal nyilott az Altisra, s annak művészi hatású zárását képezte. Később egy belső oszlopsorral két hosszhajóra osztották. Hármas márványlépcsőn emelkedett, 97,8 m. hosszú és 9,81 m. széles volt. A déli folytatását képező csarnok Nyugat felé 19, Észak-Délen 8–8 oszloppal bírt; a római időkben (egy benne talált ólomcső Nero nevét viseli) opus incertummal lakóházzá építették át. Nero vagy saját magának vagy a versenybírák számára építette. Az Altisban tömérdek sok basis került napvilágra (in situ), melyeket a Pausaniastól fölsorolt számos isten-szobor, közöttük a leggyakrabban ismétlődő Zeus szobrok, fogadalmi ajándékok, valamint az olympiai győztesek szobrai állottak. Számos talapzatról meg lehetett állapítani, hogy milyen képmás állott rajta. Paeonius (l. o.) Nice szobrát mellőzve csak Zanes (ZaneV = ZhneV, Paus, 5, 21, 2) szobrokról, Zeus 16 bronzképéről emlékezünk meg, melyeket a szabályok ellen (többnyire vesztegetéssel) vétő versenyzőkre rótt birságpénzekből állítottak föl a stadiumba vezető út mentén, hogy a versenyre vonulóknak intésül szolgáljanak. Talapzataikat, melyeken a fölirat bronztáblájának helye is látszik, in situ találták meg a Metroum és a stadium között. – II. Az Altison kívül fekvő épületek között legnevezetesebb a stadium (595. á. St. Paus. 6, 20), egy hatalmas (214×32 m.) négyszög, melynek északi oldalát a Cronus domblejtője, többi oldalát mesterséges feltöltés képezi. Lejtős (5–6 m. magas) oldalain, melyeken sohasem voltak padsorok, körülbelül 40–45.000 néző fért el. Az epidaurusi stadiumhoz hasonlóan keleti oldala (sjendonh nélkül) egyenes zárású. A versenypálya szélein nyilt kőcsatorna fut körül, melyet helyenként vízgyüjtő kis medenczék szakítanak meg. Az indulás (ajesiV, valamint a hasonló berendezésű czél, terma) helyét a pályán átvonuló félméteres kőküszöb alkotja, melyet 1,28 m.-nyi távolságban elhelyezett fapillérek 20 szakaszra osztanak, úgy hogy egyszerre húsz versenyző futhatott. A küszöbön látható 2–2 szabályos bemetszés a lábállást jelöli. A két czélpont egymástól való távolsága 192,27 m., s így az o.-i láb mértékéül 0,3205 m.-t kapunk (az attikai láb 0,308 m.), mely o. épületeinek is mértékegysége. Az o.-i láb tehát igen nagy, a mit a monda úgy magyaráz, hogy a stadiumot Heracles mérte ki. Gell. n. A. 1, 1. Kőülés (caJedra) csak a ellanodicai számára létezett, Demeter papnője istennőjének oltárlépcsőjéről nézte a játékokat. A stadium bejáratát a kincsesháak terrasza és az Echo csarnok között a töltésbe vágott, falazott mélyút képezte (32 m. hosszú), melyet a római korban dongaboltozattal födtek (Pausanias crupth-nak nevezi) és még később keleti oldala elé épített oszlopos kapúval diszítettek. A stadiummal párhuzamosan elterülő hippodromust elpusztította az Alpheus s így ismeretét illetőleg Pausanias (6, 20, 10) leirására vagyunk utalva. A buleuterium (bouleuthrion, 595. á. B) három részből áll: két hosszúkás (körülbelül 22×11 m.) négyszögű teremből, melyek Keleten in antis között 3–3 oszloppal nyílnak, belül (7 oszlopos) oszlopsortól két hosszhajóra oszlanak és Nyugaton apsisokkal záródnak. Az apsisok fallal vannak elzárva a terem felé és közepükön ujabb faltól két negyedkörszerű kis helyiségre osztatnak. Az északi épület a régebbi (Kr. e. 6. évszáz), a déli a Zeus templommal egykoru, s nem is négyszög, hanem nyult ellipsis, melynek keleti része le van vágva. E sajátságos formának magyarázatát nem tudjuk. A két épület között négyzetes terem van, mely valószínűleg Zeus OrcioV szobrát foglalta magába, míg az oldalépületek az elisi boulh-nek, az o.-i hatóságoknak tanácstermeit képezték. Az apsisokat, melyek itt lépnek föl először a görög építésben, állami kincstáraknak magyarázzák. A dór stilusu épületeket Keleten fiatalabb korú közös ión oszlopcsarnok foglalja össze, mely elé még később oszlopos udvart építettek. A buleuteriumtól Délre egy tágas (79×13 m.), Délre nyiló oszlopcsarnokot ástak ki (595. á. SH). O.-nak legnagyobb épülete (74×80 m.) a Leonidaeum (Lewnidaion, 595. á. L. Paus. 5, 15, 2), mely építőjétől az elisi Leonidastól kapta nevét, a Kr. e. 4. évszázba tartozik. Egy hatalmas dór oszlopcsarnoktól szegélyezett udvar körül négy szárnyban vannak elhelyezve a termek, az egészet kivülről ión csarnok fogja körül. A rómaiak átépítették, udvarából vízmedenczékkel virágágyukkal díszkertet csináltak, a helyiségeiben pedig több atriumos és tablinumos lakást rendeztek be. Pausanias idejében a római helytartóknak és hivatalnokainak lakása volt, régen valószínűleg a díszvendégeknek és állami küldöttségeknek (Jeiwriai) szállója volt. Csak kétharmad részében ásták ki. A Leonidaeumtól Északra ásta ki már a francziák expeditiója egy templom jelentékeny maradványait, mely az 5–6. századbeli byzantiumi templomok elrendezését mutatja; az előtte fekvő régi porus épület nyomaiban sejtik Phidias műhelyét (ergasthtion, Paus. 5, 15, 1); a byzantiumi templom alatt talált antik épületet a Theocoleummal (Feocolewn, Paus. 5, 15, 8, 595. ábra TH) hozzák kapcsolatba, mely a papok lakásait foglalta magába, míg az ettől Ny.-ra eső, köralakú, két csarnoktól szegélyezett építményt, mely oltárt zárt magába, szentélynek (hrwon) magyarázzák. Ettől Északra terült el a palaestra (595. á. PA), mely nagy nyilt udvarból és azt körülvevő helyiségekből áll (1–1 oldalának hossza 66 m.). Az udvart köröskörül dór oszlopsor szegélyezi, mely elé déli oldalon Vitruvius leirásának megfelelően még egy ión oszlopsor csatlakozik. A szobáknak és termeknek az udvarra néző, részben nyilt oldalán szintén ión oszlopokat találunk, míg a déli oldal két sarkában levő kapunál corinthusi oszlopok vannak alkalmazva. Az épület sok része elkerülte a pusztulást s így részben ujra föl lehetett építeni. Északi oldalához csatlakozik a nagy gymnasium (595. á. G), egy oszlopocsarnokoktól körülvett nagy térség, melynek csak kis részét ásták ki, t. i. a keleti csarnok alsó és felső végét. Ez dór rendszerű, két hajós, 210 m. hosszú s így nyilván a futás gyakorlataira szolgált. A 3. évszázban emelt palaestra és gymnasium közé a császári korban díses propylaeumot építettek corinthusi stilusban (Pausanias esodoV-a). A gymnasium keleti oldalán levő athleta-lakásokból (Paus. 6, 21, 2) már nem találtak semmit sem. – III. O.-ban számos (körülbelül 130) különböző korokba tartozó szobrászati mű került napvilágra, melyek a francziáktól 1829-ben talált csekély számú művek kivételével (ma a Louvreban) az ottani helyi muzeumban őriztetnek; a nagyszámú bronzszobrok azonban mind eltüntek. A képfaragás emlékei közül (a már említett, Hermes és Paeonius czímszavak alatt tárgyalt praxitelesi Hermesen és paeoniusi Nicén kivül) legnevezetesebbek a Zeus templom szobordíszét képező oromcsoportozatok és metopák. A két oromcsoportozat alakjait byzantiumi falakba beépítve találták. Pausanias (5, 10, 6 sk.) alapján szét lehetett választani a keleti és nyugati tympanumba tartozó részeket, de az egyes csoportok elrendezése még az ő leirása után is kétséges, mert nem tudjuk biztosan, hogy a néző szempontjából vagy a főalakból kiindulva határozza-e meg a jobb- és balfelől álló csoportokat; a jobb- és baloldalt elnevezés használatában ugyanis következetlen, hol a néző hol a főalak szerint végzi a fölsorolást. Különösen a keleti oromcsoportozat elrendezése adott számos reconstructióra alkalmat (a Jahrb. d. arch. Inst. 12 [1897] kötetének 169. lapján tizenkétféle elrendezés tárgyaltatik). Az 599. á.-ban a felső sor a keleti, az alsó a nyugati oromcsoportozat egy reconstructióját szemlélteti. A keleti oromzat a Pelops és Oenomaus versenyét megelőző pillanatot ábrázolja. A csoport közepét a versenybiró Zeus foglalja el (a ki a többi halandónál nagyobb), baloldalt Pelops és Hippodamia, jobboldalt Oenomaus és Sterope, ezek után mindkét oldalon négyesfogat s előttük a kocsivezető, majd 2–2 ülő vagy guggoló alak következik, míg a sarokban heverő alakokat antik, de nem egészen biztos magyarázat alapján Alpheus és Cladeus folyamisteneknek tartják. A nyugati oromcsoport a Lapitháknak és Centaurusoknak harczát tárgyalja. A középen áll Apollo, körülötte heves harcz dúl. A Pirithous lakodalmára meghivott Centaurusok egyike, Eurytion, el akarja rabolni a menyasszonyt, Deidamiát, Eurytion társai pedig a többi Lapitha nőre vetik magukat, kik kétségbeesetten védekeznek az elhurczolás ellen. Segítségükre jönnek Theseus és Pirithous (az Apollo mellett álló helyzetben ábrázolt két támadó alak). A 600. á. a nyugati csoportnak középső részét tünteti föl oly korban, a mint az ránk maradt. Az oromcsoportozatok alakjai parusi márványból vannak faragva s hatásukat eredetileg festés és nagyszámú bronzjárulék fokozta. Mindkét csoporton szigorú, de az aeginetáknál már fejlettebb symmetria uralkodik. A keleti csoportozat alakjai tartásukban, a ruházat és haj kezelésében még az archaismus hatását árulják el, merev nyugalmuk némi ellentétben áll az ábrázolt pillanat izgatott voltával. De ha föltételezzük, hogy a versenyzők ép áldozni készülnek küzdelmük előtt, hogy tehát Zeus alakja előtt oltár állott, a mire különben az isten térdén látható egyenes elmetszés utal, akkor érthetővé válik Pelops és Oenomaus nyugodt, ünnepélyes tartása, melylyel az oltár felé fordulnak, valamint a többiek tétlen szemlélődése. A nyugati oromzat alakjaiban az ábrázolt pillanatnak teljesen megfelelő szenvedélyes mozgást, lüktető életet látunk. A két tympanum alakjai technikájukban, a formák kezelésében oly szoros rokonságot mutatnak, hogy mindkettőt egy kornak s egy iskolának kell tulajdonítanunk. A keleti oromcsoport mesterének a Pausanias a Mendéből való Paeoniust, a nyugatiénak Alcamenest, Phidias tanítványát nevezi meg. Ezen adat hitelességében azonban sokan kételkednek, mert Paeonius egyéb ismert művei fejlettebbek, érettebbek s Alcamenes művei is elütnek ezen alkotások stilusától. Az a kérdés, hogy mely iskolának tulajdonítható a Zeus templom szobordísze, manap is eldöntetlen. A templom elő- és utócsarnokának 12 metropája stilusa szerint rokon az oromcsoportozatokkal és ezekhez hasonlóan szintén a templom építésével egykorú. Heracles tetteit ábrázolják (1,6 m. magas, 1,5 m. széles kőtáblákon) reliefben. Ezeknek egy részét már a franczia expeditio fedezte fel s így kerültek a Louvreba, a többiek O.-ban vannak. Megrongálva, töredékesen jutottak ránk. Legépebb a 601. ábrán látható metopa, mely a pronaus felett volt elhelyezve. Heraclest ábrázolja a mint párnán tartja az eget, a munkában egy hesperis segiti (naiv módon), míg előlről Atlas közeledik feléje kezében az arany almákkal. A 602. á. (eredetileg az opisthodomus felett foglalt helyet, s nagyobbrészt a Louvreban van, csekély töredékei O.-ban gipsz másolatra illesztve láthatók) Heracles mutatja, a mint a cretai bikával viaskodik (a németektől talált kis részletek felfedezésükkor élénk színnyomokat mutattak). Az o.-i leletekhez tartozik még körülbelül 13,000 darab bronztárgy, kb. 1000 terracotta, vagy 6000 érem és több száz fölirat. – Irodalom: Strabo 8, 353 sk. Paus. 5, 7–6, 21-ig. Curtius, Adler, Hirschfelt, Treu, Dörpfeld, Die Ausgrabungen zu Olympia, 5 kötet, Berlin, 1876–1881. Die Funde von Olympia, Ausg. in einem Bande, Berlin, 1882. Olympia, Die Ergebnisse der von dem deutschen Reiche veranstalteten Ausgrabung, herausg. von E. Curtius und Fr. Adler, Berlin, 1890. Curtius-Adler, Olympia und seine Umgebung, Berlin, 1882. Dittenberger-Purgold, Die Inschriften v. Olympia, Berlin, 1896. A. Flasch, Olympia, a Baumeister-féle Denkmäler d. klass. Altertums (München, 1889) 2 kötetében. Jebb Olympia czikke az Encyclopedia Britannicában. A. Boetticher, Olympia: Das Fest und seine Stätte², Berlin, 1886. Laloux et Monceaux, la Restauration d’Olympie, Paris, 1889. Rayet, Les fouilles d’Olympie (Études d’archéologie et d’art, Paris, 1888). Furtwängler, Die Bronzefunde aus Olympia, Berlin, 1879. Curtius, Altäre von Olympia, Abhandlungen d. Berl. Akad. 1882. Brunn, Die Sculpturen von Olympia, München, 1877. U. a. Paeonios und die nordgriech. Kunst, u. o. 1876. Hachtmann, Olympia und seine Festspiele, Gütersloh, 1899. Ch. Diehl, Excursions archéol, en Grëce³, Paris, 1897. Les fouilles d’O. 203–276. E. Curtius, Studien zur Geschichte von O., Abhandlungen der preuss. Akad. Berlin, 1894, p. 1095–1114. U. a. O. in hellenistischer Zeit, Jahrbuch d. arch. Inst. 10 (1895). K. Wernicke, Die Altäre von O. Jahrbuch d., archaeol. Inst. 9 (1894) p. 88. Heberdey, Die olymp. Altarperiegese des Pausanias, Eranos Vindob, Wien, 1893. Holwerda, Olympische Studien, Archäol. Zeitg, 38 (1880) p. 169. H. Förster, De hellanodicis Olympicis, Leipzig, 1879. Dörpfeld, Die Altismaurer in O. Athen. Mitth. 13 (1888), p. 327. L. Urlichs, Bemerkungen über d. olymp. Tempel und seine Bildwerke, Würzburg 1877. A Zeus templom oromfalának szobordíszére vonatkozó irodalmat lásd Frazer, Pausanias (London, 1898) 3. kötet 511. 515. 522. l. A Phidias Zeus szobrára vonatkozót u. o. 532. l. A Praxiteles Hermesére vonatkozót u. o. 599. l. A Cypselus ládájára vonatkozót u. o. 607. l. Kalkmann, Pausanias der Perieget, Berlin, 1886. Robert, Die Ordnung d. olymp. Spiele und die Sieger d. 75–83. Ol. Hermes, 35, 141. Richter, De thesauris Olympiae effossis, Berlin, 1885. Kárpáti K., O. multja és jelene. A Görög földön czímű emlékkönyv (Budapest, 1895) 35–56. lapjain. Horváth B., Hera és Zeus temploma O.-ban, u. o. 57–93. l. Mitrovics Gy., Az o.-i Zeus templom. Egyet. Philol. Közlöny 19. (1895), 682–91 és 771–80. l. Richter-Takács, A görögök és rómaiak játékai (Kassa, 1894) 108–153. ll.

595. Az olympiai altis alaprajza.
A. Zeus oltára.
B. Buleuterium.
E. Herodes Atticus exedrája.
EH. Eiho-csarnok.
G. Gymnasium.
H. Heraeum.
KH. Cronus-domb.
L. Leonidaeum.
M. Metroum.
N. Paeonius Nicéje.
P. Pelopieum,
PA. Palaestra.
PH. Philippeum.
PR. Prytaneum.
SH. Déli csarnok.
ST. Stadium.
T. Kapuk.
Z. Zeus temploma.
I–XII. Kincses-házak.