Sassanaidák

az uj perzsa birodalom királyai. Miután a parthus nép ereje a rómaiakkal vívott hosszú harczaiban kimerült, a tulajdonképeni Perzsiában, a hol a nemzeti érzület a nép ősi vallásának, mondáinak és nyelvének legépebb állapotban való megmaradása következtében legélénkebben jutott kifejezésre, forradalom támadt. Ardesir Bábekán (I. Artaxerxes), Szászán fejedelmi családjából való férfiú, a mely család a régi perzsa uralkodóktól származtatta magát, Kr. u. 212–224-ben hatalmába kerítette Persist és aztán III. Artabanus király ellen támadt; a harmadik csatában (226. évi aprilis 28) az utolsó parthus királyt elfogták és megölték, mire a parthusok birodalma felbomlott. Csak Armeniában és Bactriában uralkodott tovább is az Arsacidák egy-egy mellékága. Azonban a parthus birodalom többi részét is csak hosszú küzdelemben ejthette hatalmába az uj dynastia. A S. uralmának megalapításával egyszersmind hatalmas reactio támadt Perzsiában minden betolakodott idegenszerűség ellen és a nemzet a lehető legteljesebben igyekezett ó perzsa multját feléleszteni. Kivált Zoroaster vallását iparkodtak uj életre kelteni: a magusok, kik az uj perzsa birodalomban hatalmas rendet képeztek, nagy zsinaton megállapították a vallás tanítását. A rómaiakra nézve a S. csakhamar ép oly veszedelmes szomszédokká váltak, a milyenek az Arsacidák voltak. Már Alexander Severusnak volt velök baja, a kitől Artaxerxes az egykoron Perzsiához tartozott országokat visszakövetelte. Valerianus 260 körül I. Sapores (Sapur, 240–271) ellen viselt háborút, melyben a rómaiak húzták a rövidebbet. Hormizdas (Ormizd, 271–272) után I. Varanes következett (Bahram, 272–275) a ki a manichaeusokat országából elűzte. Fiától II. Varanestől (275–292) Carus és Diocletianus császárok elhódították Mesopotamiát és Armeniát. Ennek fia Narses (291–301) sem birta ezen országokat visszaszerezni. Ez csak II. Hormizdas (301–309) utódának II. vagy Nagy Sándornak sikerült, a ki azonfelül Constantiust Singaránál legyőzte. A keresztények ellen véres üldözést indított. Élte végén Julianus császár 363-ban oly keményen megtámadta, hogy Sapor csakis a császár váratlan halála folytán menekült további lealáztatásoktól. Azonban csakhamar ő kényszerítette Jovianust a Perzsiából való visszavonulásra és csúfos béke aláirására. Végűl ujra leigázta Armeniát. Őt II. Sapor Artaxeres (380–384), III. Sapor (384–386), IV. Varanes (386–397) és I. Izdegerd (Jezdegerd, 397–410) követték; utóbbi kibékült Romával. Fia V. Varanes (417–438) szörnyen üldözte a keresztényeket; II. Izdegerdet (438–457) III. Hormizdas követte (457–459), kit öcscse Peroz (Firiz) taszított le a trónról, miben a húnok segédkeztek neki. Ámde a húnok 486-ban őt is legyőzték és meg is ölték. Erre a nagyok Balast választották meg királylyá, a ki a húnokkal szégyenletes békére lépett, mire Peroz fia Kobad őt megbuktatta. Kobad 531-ig uralkodott és erre I. Chosru (Chosroës, «Nusirván» = az igazságos) következett 521–578-ig. Szerencsés háborúkat folytatott Justinianus görög-keleti császár ellen és kiterjeszté országát az Industól a Földközi tengerig s az Iaxartestől Aegyptusig. Gonosz fia V. Hormizdas (579–590) alatt e hódítások azonban füstbe mentek. 590–628-ig II. Chosru (Parviz) ült a trónon, ki Kis Ázsiából és Aegyptusból is kiszorítá a görögöket, egyuttal azonban a keresztényeket üldözte. Csak 622-ben sikerült Heraclius császárnak Chosrut Kis Ázsiából elűzni, mire II. Chosru fia Siruch (Siroes) fellázadt atyja ellen, a ki futás közben életét vesztette (628). A görögökkel az uj fejedelem csakhamar hátrányos békét kötött és később Armeniát is elvesztette. Siruch kiskorú fiát és utódát Ardesirt vagy III. Artaxerxest (629) megölték, mire a szörnyű anarchia dulta Perzsiát, melynek immár az arabok ellen is kelett élet-halál harczot folytatnia. Az utolsó nemzeti fejedelem III. Jezdegard vala, Chosru unokája, a ki 636-ban Kadesiah közelében az araboktól döntő vereséget szenvedett és mint földönfutó 651-ben Mediában orgyilkos kéztől elesett. V. ö. a Persis alatt felsorolt irodalmat.