Seja.

– 1. Ősrómai istenasszony, a tavaszi vetés védője, a ki a még a föld méhében rejlő magot őrzi. Társai Segetia és Tutilinina, a kikkel abban is osztozik, hogy nevét födél alatt kiejteni tilos (Macrob. sat. 1, 16, 8); a ki ez ellen vét, annak vezekelnie kell. S. (másként Semonia) addig őrzi a vetést, a míg a föld alatt van, Segetia (máskép Segesta), a mikor már kicsirázott Segetia képét egy külön templomban elhelyezve megtaláljuk Saloninának Gallienus feleségének egyik érmén (Eckhel D. N. 7, 418); Seja és Segesta szobrairól Plinius említi (n. h. 18, 8), hogy a római circusban állottak. – 2. Fortuna mellékneve, kinek templomát, a melyet állítólag már Servius Tullius alapított volt (Livius 40, 40), Nero aranyházába foglalta be. Lásd Preller, Römische Mythologie 2, 223. Wissowa, Religion und Kultus der Römer, München, 1902. 195. 1.