Seleucus

SeleukoV. – 1. I. Sel. Nicator (a győző), Antiochus és Laodice fia, szül. 357/6- (Just. 17, 1, 10) vagy 353-ban Kr. előtt (App. Syr. 63), Nagy Sándor egyik vezére, ki már az indiai hadjáratban kitünt. Később a király halála után a etairoV-ok hipparchusa lett (Diod. Sic. 18, 3), a birodalom második felosztásakor (321-ben) pedig Babylon helytartója. Diod. Sic. 18, 39. Mialatt Eumenes a királyi család érdekeit védelmezte, S. megszilárdította a maga uralmát. 317-ben Susianát is megkapta Antigonustól, de 316-ban Eumenesnek Antigonustól való legyőzetése után ismét elvesztette. Diod. Sic. 19, 12 skk. Mikor ugyanis Antigonus visszavonulásakor Babylonba érkezett, S. ugyan királyilag megvendégelte, de számot nem volt hajlandó adni a jövedelmekről s Antigonus nagyobb ereje elől Aegyptusba menekült Ptolemaeushoz, kivel szövetségre is lépett. Diod. Sic. 19, 55. 312-ben a gazai csata után kis sereggel ismét visszafoglalta helytartóságát, legyőzte Antigonus szövetségesét, Nicanor medus satrapát, s ennek országát és Susiaanát is országához csatolta. Nikatwr melléknevét az ezt követő időkben szerezte, mikor Antigonusnak sikeresen ellenszegült, öt év alatt egész felső Ázsiát meghódította s a Sandrocottus indiai királylyal való háborúban meszszebb hatolt előre Indiában, mint maga Nagy Sándor. India uralmáról bölcsen lemondott, s ennek fejében kapta Sandrocotustól azokat az elefántokat, melyeknek később az ipsusi csatában olyan jó hasznukat vette. App. Syr. 55. A barbarok már előbb is királynak nevezték, 306 óta pedig a görögöknek és macedonoknak adott kihallgatásokon is viselte a diademát (Plut. Demetr. 18); uralkodását Babylon visszafoglalásától (312. oct. 1.) számította. Antigonus ellen Ptolemaeusszal és Lysimachusszal szövetkezve, az ipsusi csatát (301. Kr. e.) ő döntötte el indiai elefántjaival, s a csata után Syriát, Mesopotamiát, Armeniát és Kis Ázsia déli részét is birodalmához kapcsolta. Just. 15, 4. Plut. Demetr. 28 skk. Később Stratonicével való házassága utján Demetrius Poliorcetesszel jutott érintkezésbe, kit aztán nagyravágyó terveitől tartva haláláig (284) fogságban tartott. A Lysimachus házában ekkortájban támadt zavarok Lysimachusszal is háborúba sodorták, s 283 vége felé megindúlt Lysimachus birodalmának elfoglalására. A döntő csata után (Corupediumnál, 281 elején) fel is osztotta egész birodalmát. Thraciát Agathocles (Lysimachus meggyilkolt fia) gyermekeinek szánta, a kisázsiai részeket beolvasztotta a birodalomba, s aztán a Hellespontustól az Indusig terjedő roppant területet fiának Antiochusnak adta át; maga régi hazájában Macedoniában akarta leélni végső napjait. De a sors máskép határozott. Ptolemaeus Ceraunus (l. o.), kit pártfogásába vett, orozva meggyilkoltatta. Just. 17, 1. Mint hadvezér és mint államférfiú egyaránt kiváló volt. Roppant birodalmát 72 satrapiára osztotta, melyeknek többnyire görög neveket adott. Különben ellene volt a Kelettel való összeolvadásnak; keleti alattvalóit a macedon-görög műveltségnek akarta megnyerni s macedon-görög katonáival tarotta féken. Ezen, Nagy Sándorétól különböző politikai rendszer volt aztán az oka, hogy utódai alatt a birodalom csakhamar feloszlásnak indúlt, jóllehet a görög műveltséget csakugyan annyira elterjesztette, hogy annak még a kalifák idejében is megvoltak a nyomai még a távol Indus partján is (Amm. Marc. 14, 8), melynek vidékét Megasthenesszel és Patroclesszel beutazta, és megnyitotta a nyugati kereskedelemnek. – 2. II. Sel. Callinicus, II. Antiochus fia. Egész uralkodása alatt (246–226) folyvást háborúskodnia kellett a már meggyengült birodalma megvédésére. Pol. 2, 71. Ptolemaeus Euergetes, hogy nővéréért Berenicéért boszút álljon (l. Antiochuis II), egészen Susáig nyomúlt, s a 239. évi békében Phoeniciát, Palaestinát, Coelesyriát elragadta S. birodalmából. Öcscsét, Antiochus Hieraxot is, ki Kisázsiában királylyá kiáltatta ki magát, csak több évi küzdelem után győzhette le. A keleti tartományokat mind elvesztette. Bactriát Theodotus helytartó magának szerezte meg, Parthiában pedig Arsaces az aegyptusi háborúk alatt uj parthus birodalmat alapított (mely azonban keletkezését csak Tiridatesnek S.-on aratott 238. évi győzelmétől számította). Attalus is, felhasználva ezeket a zavarokat, megerősítette és kiterjesztette pergamoni királyságát. S. 226-ban halt meg menekülés közben Attalusszal szemben elvesztett csatája után. Just. 27, 3. – 3. III. Sel. Ceraunus (226–222. Kr. e.), az Attalus ellen indított hadjáratban orgyilkosságnak esett áldozatúl. – 4. IV. Sel. Philopator (187–176 Kr. e.), békében, de a rómaiaktól való teljes függésben uralkodott, fizette is nekik az atyjára kiszabott adót. Liv. 42, 6. – 5. V. Sel., Demetrius Nicator fia; saját anyja Cleopatra gyilkoltatta meg 123-ban. Liv. ep. 60. Just. 39, 1. – 6. VI. Sel. Epiphanes, VIII. Antiochus fia (95–93 Kr. e.), atyai nagybátyjától elragadta a birodalomból a reá eső részt. Testvéreivel is küzdött az uralomért, s egy csatavesztés után Mopsuestiában Ciliciában halt meg. App. Syr. 69. Testvérei és nagybátyjai folytatták a harczot, míg a syriaiak, beleúnva a trónviszályokba, Tigranest nem hívták meg a Seleucidák birodalma megmaradt részének trónjára (83. Kr. e.)

7. Alexandriai gramamtikus, Tiberius (14–37 Kr. u.) idejében. Számos művet írt, nevezetesen magyarázott igen sok költőt, igy pl. Hesiodust, Aristophanest, a tragikusokat, különösen pedig Homerust, miért is a o ‘OmhrikoV melléknevet kapta; azonkívül írt peri twn par’ ’Alexandreusi paroimiwn, peri Jewn, peri ‘Ellhnismou, és glossákat (glwssai); kérdés, ő-e az a Seleucus, kitől Harpocratio egy peri biwn czímű munkát említ. Műveiből csak töredékek vannak, részint a scholionokban, részint összegyüjtve Müllernél, Fragm. hist. Gr. 3, 500. Schmidt, Seleucus der Homeriker und seine Namensverwandten, Philol. 8, 436 skk.