Seneca.

– 1. Annaeus Seneca (előneve ismeretlen), a rhetor, született a hispaniai Cordubában, élt körülbelül 54-től Kr. e. 39-ig Kr. u. Miután Romában hosszabb ideig rhetorikai tanulmányokkal foglalkozott, visszatért Hispaniába s ott fejezte be életét. Írt egy nagyobb történelmi munkát, mely azonban elveszett, ellenben ránk maradt ily czímű rhetorikai műve: oratorum et rhetorum sententiae, divisiones, colores, azaz 10 könyv controversiae és suasoriae, mely nem egyéb, mint az akkori rhetoriskolákban divatos stilusgyakorlatoknak szemelvényes gyűjteménye. E mű, bár nagyon hézagosan maradt ránk, rendkívül fontos a római rhetorika történetére nézve. Kiadások: Bursian (1857), Kiessling (1872) és H. I. Müller (1887). – 2. Fia, L. Annaeus Seneca, a philosophus, Kr. e. 4 körül született a hispaniai Cordubában. Korán Romába került, a hol hosszú ideig philosophiai és rhetorikai tanulmányokkal foglalkozott. Alig lépett azonban mint senator a közpályára, Claudius uralkodásának első évében a császár hírhedt felesége Messalina pörbe fogatta és Corsica szigetére száműzette (Dio Cass. 60, 8), a honnan csak nyolcz év mulva került vissza. Tac. ann. 2, 8. Most Agrippina reá bízta fiának Nerónak nevelését, minek következtében a közpályán is emelkedett s 57-ben consul lett. Sajnos, a fiatal császár nevelése nagyon kevéssé sikerült s csakhamar szakadás állott be a mester és tanítványa közt. Azzal vádolták, hogy részt vett a Piso-féle összeesküvésben s ezért halálra itélték; mivel a halál nemét szabadon választhatta, fölvágatta ereit s elvérzés következtében halt meg 65-ben Kr. u. Tac. ann. 15, 60. Philosophiai irataiban a stoikus iskola hivének mutatkozik, noha nem volt mindig összhangban e rendszer szigorú elveivel. Az ethikai műveiben nyilvánvaló erkölcsi komolyság mindazáltal sok hivet szerzett neki még a keresztények körében is, kik, hogy a magukénak tekinthessék, azt a mesét költötték róla, hogy levelezésben állott Pál apostollal. Munkái a következők: Három könyv de ira, három különböző vigasztaló irat (de consolatione) anyához Helviához, Polybiushoz és Marcához; továbbá de providentia, de animi tranquillitate, de constantia sapientis, de clementia ad Neronem Caesarem libri, de brevitate vitae ad Paulinum, de vita beata ad Gallionem, de otio aut secessu sapientis, hét könyv de beneficiis, 124 epistulae ad Lucilium (philosophiai tartalmúak); ezenkívül egy, Claudius császár ellen annak halála után parodizált apotheosis formájában írt keserű satira (apocolocyntosis [apocolokuntwnsiV] s. ludus de morte Caesaris), melyet némelyek ok nélkül akartak tőle elvitatni (e satira legjobb kiadását l. a Bücheler-féle Petronius-kiadás függelékében, 1871); végre hét könyv quaestiones naturales, physikai tartalmú értekezések. Kiadások: J. F. Gronov (1672), Ruhkopf (1797–1811), Fickert (1842–45), Haase (1852). A dialogusok (philosophiai iratok) új kiadása Kochtól és Vahlentől (1879), Gertztől (1886). – Seneca mint költő is kitünt, nevezetesen ránk maradt kilencz epigrammája, melyek mind számkivetésrée vonatkoznak, továbbá nyolcz tragoediája: Hercules furens, Thyetes, Phaedra, Oedipus, Troades v. Hecuba, Medea, Agamemnon, Hercules Oeteus, végre töredékek egy Thebaisból. E tragoediák mind görög minták után vannak írva s annyira tele vannak rhetorikai túlzásokkal, hogy a mai olvasóra nézve teljesen élvezhetetlenek. Irodalomtörténeti jelentőségük mindazáltal igen nagy, mivel ezek az egyedüli római tragoediák, melyek épségben maradtak ránk; a régibb tragikusok műveiből ugyanis csak gyér töredékek állanak rendelkezésünkre. Az említett tragoediák mind kétségtelenül Senecától származnak, noha némelyek el akarták tőle vitatni; ellenben későbbi időből való a szintén neki tulajdonított fabula praetexta Octavia, mely a kéziratokban az előbbiekkel együtt maradt reánk. A tragoediák kiadásai: J. F. Gronov (1661. 1681), Schröder (1728), Bothe (1819 és 1822), Peiper és Richter (1867), Leo (1878).